Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-03-27 / 6. szám
Jégre mennek az elsősök Még javában tart az idei tanév, de az általános iskolákban gondolatban már a következő, a 2009/2010-es tanév becsengetésére készülnek. A Munkásotthon utcai Testnevelés Tagozatos Általános Iskolában szeptembertől a megszokott két osztály mellett harmadikként egy „jeges" osztályt indítanak, felmenő rendszerben. A műkorcsolyázás és jégkorong általános iskolai oktatásának eme lehetőségéről Miskolczi Erzsébet igazgató asszonyt és Szabó István Pál vezető edzőt kérdeztük.- Iskolánk nemcsak nevében sport- szerető, több mint harminc éve emelt szinten tanítunk testnevelést, hangsúlyozzuk a sport közösségformáló, személyiségfejlesztő, egészségmegőrző szerepét - mondja Miskolczi Erzsébet igazgató. Labdarúgás, kosárlabda, atlétika és cselgáncs mellett kínáljuk most a műkorcsolyázás és a jégkorong alapjait. Rendszeresek a sportnapok, legnagyobb vonzereje az olimpiai versenyeknek van, amelyek a nyári sportágak számbavételével zajlik. A tanév során az utánpótlás nevelést is segítjük, testnevelő' tanáraink „jó szemű" edzó'k is. Nyitottak voltunk, vagyunk sokféle lehetőségre, a téli sportokra is.-Több mint egy éve annak, hogy Szabó István Pál a Budapest Stars képviseletében megkeresett az ötlettel, amelyben én magam is nagy lehetőséget láttam. Úgy vélem ugyanis, hogy a sport segíti az oktató-nevelő munkát, a tanulást, a diákoknak pedig kisiskolás korban kiváltképpen lételemük a mozgás. Az Ice Center jégpályáját korcsolya oktatásban rendszeresen használtuk, ismerjük. A jeges osztályban tanuló gyerekeket pedig háztól-háztól szállítják, ami kisgyermekek esetében nagyon nagy segítség. Havonta 10 000 forint az oktatás díja, amely méltányos összeg ez a heti háromszori pályahasználatra, az utaztatásra, a felszerelésekre, az edzői programban való részvételre, a későbbi versenyeztetésre. A műkorcsolya és a jégkorong kimondottan drága sport. Ezzel a konstrukcióval nagyon sok család számára válhat elérhetővé.- Igen. Tavaly idő hiányában már nem volt lehetőségünk, hogy elinduljon a jeges osztály, de most időben kezdtük meg a felkészülést. Nagy örömünkre Újpest Önkormányzata - alpolgármester asz- szony és polgármester úr is - támogatta kérelmünket, és megkaptuk az engedélyt. Két feltételnek azonban már az elején meg kell felelnünk: ez a 25-ös osztálylétszám-keret, és a kisiskolási létszámnak 80 százalékban újpesti diákokból kell állnia. Belevágtunk a kísérletbe, és ajánljuk is az iskolát választó családok számára.- Igen, most úgy látom, a családok érdeklődők. Örülnék, ha a beiratkozást követően is erről számolhatnék be. Az elsősöknek biztosított lehetőségnek az iskolában hamar híre ment, második, harmadikos diákjaink kérdezték, ők nem tanul- hatnának-e jeges osztályban. Sajnos, ez a lehetőség csak az elsősöké. De nagyobb diákjaink szomorúságát látva arra is megoldást szeretnénk találni, hogy miként lehet minél több diák számára kedvezményes lehetőséget teremteni. A korcsolyázás vidám sport, jó hangulatot teremt, felső korhatár nélküli. Mi ebben is érdekeltek vagyunk. A jeges osztály vezető edzője Szabó István Pál lesz, aki a Budapest Stars képviseletében régóta a kicsikkel, az utánpótlás nevelésével foglalkozik, eredményesen.-Sportemberként örömmel nyugtázom, hogy rendeződött a káposztásmegyeri jégcsarnok helyzete, az európai mércével nézve is rendkívül korszerű, kétpályás csarnok kiváló lehetőséget nyújt a jégkorong és a műkorcsolya iránt érdeklődőknek. Közös érdekünk, hogy a jégpályát használjuk és az újpesti gyermekeket, mi,nt eddig is tettük, a pályára csábítsuk. Ebben a Budapest Stars támogatója a Sportország Egyesület és alapítvány - mint a szakmai bázisok mellett - az Ice Center jégcsarnok . Magyarország éghajlati adottságai a téli sportoknak sajnálatosan szűk teret szabnak, a fedett jégcsarnok azonban megoldást jelenthet. Ezért gondoltunk arra, hogy egy általános iskolai „jeges" osztály tagjai: lányok, fiúk a sport alapjait is együtt, egy osztályban tanulva - a műkorcsolyázással vagy a jégkoronggal ismerkedhetnek meg. Az edző szeme természetesen már óvodás korban azt nézi: adottsága, szorgalma alapján jégre termett-e a kisgyermek, de sietek megnyugtatni a családokat: a jégsport megszerettetése és az egészséges mozgás iránti vágy felkeltése és megőrzése a célunk. A munka elkezdéséhez találtunk partnert az önkormányzat vezetésében és a Testnevelés Tagozatos Általános Iskolában, amelynek igazgató asszonya remek partnerünk mosta beiskolázás idején.- A szeptemberi tanévkezdéstől hetente három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken - az iskolában elfogyasztott ebéd után - kerül sor az elsősök jeges óráira, amelyekre külön autóbusz viszi-hozza a kisdiákokat. A játékos edzést követően a kisdiákok a tanuló- szobai foglalkozásokra visszatérnek az iskolába. A szakmai színvonal jelzésére elmondanám: a Budapest Stars jégkorong csapata többszörös serdülő és ifjúsági bajnok, edzőtársaim és segítőink sokszoros magyar bajnokok és válogatott egykori jégkorongozók. Munkánkat jégkorong világbajnoki éremmel rendelkező országok kanadai és szlovák edzői segítik. A műkorcsolyázók óráin többszörös magyar bajnokok, világversenyek helyezettjei végzik edzőként a tanítást. Azt gondolom, mindezeket a lehetőségeket érdemes fontolóra venni. A jégkorong szövetség utánpótlás nevelési támogatásából a hoki-szerelést, a kűrru- hát térítésmentesen tudjuk biztosítani. A korcsolya személyre szabott, ezt a szülőknek kell biztosítaniuk. - B. K. 2009. április 6-án és 7-én a magyar férfi jégkorong-válogatott Norvégia nemzeti csapata ellen játszik felkészülési mérkőzéseket. Az eseményeknek a káposztásmegyeri jégcentrum, az Icecenter Budapest ad otthont. A mérkőzések hétfőn és kedden is 19:30-kor kezdődnek. Noha az egyik sporttelevízió élőben közvetíti mindkét meccset, mégis más hangulata van egy várhatóan parádés jégkorong-mérkőzésnek a helyszínen. A csapatnak szükség van a bíztatásra, hiszen évtizedekkel ezelőtt szerepeltek ebben a bajnokságban magyar jégkorongozók utoljára. Ez a magyar csapat minden támogatást megérdemel, hiszen sok örömöt szereztek már eddig is a jégkorong hazai szerelmeseinek. A magyar jégkorong válogatott hetven év után szerepel újra az A-csoportos világbajnokságon, amelyet idén április 24. és május 10. között tartanak Svájcban. Jó tudni, hogy a jégcsarnok nem csupán e két mérkőzésnek biztosít helyszínt, a csarnokban tartja jeges edzéseit a magyar, a finn és a norvég válogatott is edzőtáborozásuk alatt. A mérkőzésekről bővebben a www.icecenter.hu oldalon tájékozódhatnak a kedves érdeklődők. 22