Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-03-27 / 6. szám
{ UTE-hírek ARANYIFJU A MONTREALI VILÁGKUPÁN Bár Krisztián hibázott a világkupa selejtező versenyén, ötödik helyen azonban így is biztosította részvételét a döntőben. A montreali verseny döntőjében már nem hibázott az UTE kiváló versenyzője. Remek gyakorlatot bemutatva magabiztosan megnyerte az év első világkupa versenyét. Ez a verseny egy komoly állomás volt az Európa-bajnokságra való felkészülés során! Az UTE Tornaszakosztálya nem kis áldozatok árán 300 ezer forinttal segítette a Magyar Torna Szövetséget, hogy a legjobb magyar versenyző részt vehessen a világkupán. Krisztián az elmúlt hetek betegeskedése és a hosszú út ellenére mindent megtett a jó szereplés érdekében! Ezúton is gratulálunk győzelméhez. JUDO Burján László judósunk is indul az április 24-én kezdődő Tbiliszi Európa-baj- nokságon. VÍZILABDA Létag Krisztián bekerült a vízilabda válogatott keretbe. Hosszú évek után ismét büszkélkedhetünk, hiszen Létay Krisztián a Volvo Kupán már nem csak egyike volt a keret tagjainak, sapkát kapott a szövetségi kapitánytól és játszott az USA csapata ellen. Gratulálunk és sok sikert és minél több válogatott szereplést kívánunk Krisztiánnak! NAGY SÁNDOR EMLÉKTORNA Káposztásmegyeren Nagy Sándor tanár úr fogta össze, szervezte és vezette éveken keresztül a Homoktövis iskola labdarúgó edzéseit. Ez a munka sajnálatos módon halálával egy rövid időre megszakadni láttszott, de a Káposztásmegyeri Sport Klub vezetősége és szakmai stábja fölkarolta és folytatta a Sándor bácsi által elkezdett munkát.- A munkánk kezdetekor hitet tettünk, hogy hiányát pótolni nem tudjuk, emlékét méltóképpen megőrizzük, melynek kifejezése céljából megrendezzük a Nagy Sándor Emléktornát, így tisztelegve munkája és sportemberi nagysága előtt - mondta Sárai Zoltán, a klub vezetőségének tagja. A torna időpontja: 2009. április 4.10-15 óra. Érkezés: 9.30 óra. A torna helyszíne: Homoktövis Általános Iskola Tornaterem (Budapest, IV. kerület Homoktövis utca 100.) A torna lebonyolítása: megnyitó: 9.40 óra. Körmérkőzések 1014.30 (2x12perc) között. Előző szombaton az UTE jégkorong-csapata ellen játszott és nyert bajnoki címet társaival. Április elején a Norvégia elleni meccsen nézhettük volna meg a káposztásmegyeri jégcentrumban. Ezt követően Svájcban lépett volna jégre a világbajnokságon, amelyre a magyar jégkorong-válogatott hetven éve nem tudott kijutni. Szerdára virradó éjjel szívinfarktusban elhunyt Ocskay Gábor jégkorongozó, a válogatott és az Álba Volán oszlopos tagja. 34 éves volt. Újpest Önkormányzatának hivatalos lapja Kiadó: Újpesti Média Kht. • Ügyvezető igazgató: Nemesházi Beatrix Főszerkesztő: Harkai Péter • Szerkesztőségvezető: Bangha Katalin Szerkesztő: Tutor Kata, Pálfi Kata • Olvasószerkesztő: Török Mónika Fotó: Horváth Dávid • Titkárságvezető-hirdetésszervező: Szerencsi Csilla Szerkesztőség: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Budapest, Tavasz utca 4., I. em. Telefon: 785-0366, fax: 785-0466, szerkesztoseg@ujpestimedia.hu , Lapterv, nyomdai előkészítés: K8 • Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája, www.hknyomda.hu Terjeszti: DM Hungary Kft., Tel.: 887-0737 Megjelenik minden páros hét péntekén 46 OOO példányban Lapzárta után - Az Újpesti Városkapu térségében intermodális csomópontot alakítanának ki Közlekedési, fejlesztési döntések a Fővárosi Közgyűlés előtt A jövő hónap közepétől HÉV-vel is kiegészítő jegy nélkül, BKV-bérlettel lehet megközelíteni a kistarcsai kórházat - az erről szóló városvezetői javaslatról csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés. A testület elé kerül az a javaslat is, hogy a közgyűlés utólag legalizáljon egy, a BKV és a Volánbusz Zrt. tavaly nyári szerződéséből fakadó jogsértést. A két cég megállapodását még Balogh Zsolt, megbízott BKV-vezérigazgató, illetve Pekli Ferenc, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója írta alá. E szerint az Újpesti Városkapu térségében intermodális csomópontot alakítanának ki - vagyis olyan helyet, ahol az utazók utazási módot váltanak: autóból metróra, metróról autóra -, illetve a térség közlekedésfejlesztésének részeként átépítenék a XI. kerületi Etele téri buszpályaudvart. Ez utóbbihoz közös gazdasági társaságot hoznak létre, amelynek többségi tulajdonosa a Volánbusz lesz. Az Újpest-Városkapunál lévő Volán-megálló kibővítéséhez a Volán Busz Zrt. EU-támogatásra nyújtott be pályázatot. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azonban a legfeljebb 200 millió forintos támogatás odaítélésének feltételéül szabta, hogy utólag járuljon hozzá a buszmegálló-bővítéséhez a terület tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat is. Az MTI városházi információi szerint jogi kifogások miatt nem járult hozzá Tiba Zsolt főjegyző ahhoz, hogy februárban a közgyűlés elé kerüljön ez az előterjesztés. A BKV és a Volánbusz közötti szerződést sem csatolták egy hónapja a közgyűlési tervezethez. A közgyűlés ezúttal várhatóan elfogad egy tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot, amelynek érvényességi feltétele az, hogy április végéig szerződésben rögzítsék a főváros és a Volánbusz között a terület használatával, a ráépítéssel összefüggő kérdéseket. A fővárosi főépítész irodájának állásfoglalása szerint az Újpest-Városkapunál tervezett buszpályaudvar-bővítéshez adandó tulajdonosi hozzájárulás javítja ugyan a jelenlegi helyzetet, de nem biztosít hosszú távú megoldást. FELHÍVÁS AZ „ÚJPEST GYERMEKEIERT-DIJ" ADOMANYOZASARA Újpest Önkormányzata ez évben is kitüntetéssel kívánja jutalmazni azokat a pedagógusokat, közművelődési szakembereket és mindazon személyeket, kollektívákat, akik a gyermekek ellátásában, nevelésében, oktatásában, közösségeik segítésében, szabadidejük hasznos, értelmes eltöltésében folyamatosan kiemelkedő munkát végeznek, vagy végeztek. Azért, hogy ez a kitüntetés ebben az esztendőben is, a legméltóbbakhoz kerüljön, várjuk a javaslatokat a fenti követelményeknek megfelelő személyekről. A részletes indoklást tartalmazó írásos felterjesztést kizárólag, az e célt szolgáló adatlapon kell benyújtani Bélán Beatrix alpolgármester titkárságára az ügyviteli irodán keresztül. (1041 Bp. István út 14. fsz.9.) Az adatlapok letölthetők a www.ujpest.hu honlapról, vagy átvehetők az Ügyfélszolgálati Irodákban. (Bp., IV. kér. István út 15., Hajló u. 42-44.) A felterjesztés beadásának határideje: 2009. április 17. A Magyar Szocialista Párt Újpesti-Káposztásmegyeri Szervezete ezúton értesít a Tisztelt Újpestieket, hogy a 2009. évi Európai Parlamenti Választásokra az Országos Választási Iroda vezetőjének tájékoztatása szerint az ajánlószelvényeket várhatóan 2009. április 6. és 2009. április 10. napja főzött k éli a választópolgárok részére zárt borítékban megküldeni. E választások alKalm dvd> Ib btdtiMllJjifs ói. UT-sJf. J IV., Nádor u. l.).Telefonos bejelentkezésükre (Telefor mélyesen felkeressünk Ont. Köszönjük, hogy megtisztel bennünxet bizalma' i/al, a jövőben is számítón-' Önökre! MSZP Újpes ti - K www.mszpujpest.hu (zj