Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-03-06 / 5. szám

2009. március 13. AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG A káposztásmegyeri kísérlet Házhoz menő szelektív 2008-ban a részönkormányzat elindította a Zöld Káposztásmegyer programját, melynek keretében vállalták, hogy két év alatt újjáépítik a játszótereket, közparkokat, kitisztítják a városrészt és a Farkas­erdőt, a legjelentősebb környezetvédelmi akcióként pedig megkez­dődik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetése. /--------------------:--------------------------------------------------------­lt alános tapasztalat, hogy bár egyre többen használják Bu­dapest hulladékszigeteit, szervezett, közösségi for­mában, egy-egy városrészben mégis csak akkor indul el, válik széleskörű gyakorlattá és igazán hatékonnyá a szelektív hulladékgyűjtés, ha köze­lebb viszik az emberekhez és önkor­mányzati szinten támogatják annak beindítását. A Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat (TRÖK) 2008 tavaszától folytatott tárgyalásokat a lehetséges partnerekkel a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer megvalósítá­sára. Az eredményről kérdeztük a TRÖK elöljáróját:-A kísérleti projektben - melynek eredményeit 2009 júniusában és év vé­gén értékelik ki - nyolc-tíz emeletes káposztásmegyeri lépcsőházak vesznek részt, szám szerint 68, ami mintegy 2500 lakást és 7-8000 embert jelent - válaszolta Boruzs András. A Részönkor­mányzat szinte teljesen egyhangú tes­tületi döntését követően a rendszert Urbán László vállalkozó építette ki és üzemelteti. A bevezetett TÖR-PET sze­lektív hulladékgyűjtési rendszerben a PET-palack és az újságpapír kommuná­lis hulladéktól való elkülönített gyűjté­se és elszállítása szerepel, melyet a vál­lalkozó alapanyagként feldolgoz. A lépcsőházakban a főbejáratok köz­vetlen közelében egy darab mechanikus PET-palack prés, és egy-egy, a PÉT és az újságpapír gyűjtésére szolgáló tároló lett felszerelve. A berendezések be­szerzési-kiépítési költségét az Újpest önkormányzatának részeként működő Káposztásmegyeri Településrészi Ön- kormányzat lépcsőházanként 50 ezer forinttal támogatta. A szelektív gyűjtés az előzetes számítások szerint amellett, hogy a környezettudatos gondolkodás elterjedésének fontos lépése, még gaz­daságos is: a társasházak, a várhatóan jóval kevesebb elszállítandó kommuná­lis hulladék miatt százezres nagyság- rendű összegeket spórolhatnak a sze­métszállításon. A részönkormányzat szándéka, hogy ha a projekt tapasztalatai kedvezőek lesznek, a rendszer egész Káposztás- megyeren kiépülhessen, és a szelektív gyűjtés minden helybeli számára elér­hető legyen. Az ehhez szükséges forrá­sok Újpest idei költségvetésében ren­delkezésre állnak. - H. P. A forrásainkat hatékonyan kell felhasználni A képviselő-testület február 24-i ülésén el- ■ ^ , fogadta az önkormány- . . zat kulturális koncepci­óját. 5 hogy mit tartal­maz a koncepció, arról az előterjesztővel, Bélán Beatrix alpol­gármesterrel beszélgettünk.- A legutóbbi ülésen 21 igennel szavaz­tak a képviselők az önkormányzat kultu­rális koncepciójára. Mi a koncepció lé­nyege, jelentősége?- Újpest kulturális rendelete már ko­rábban elkészült, s ehhez kapcsolódva született meg a Közművelődési, Oktatási Bizottság által kiegészített koncepció, melynek elkészülte több hónapos munka eredménye. Munkatársaimmal, az érin­tett intézmények vezetőivel, és szakem­berekkel, például Mészáros Ferenc kul­turális tanácsnokkal elemeztük Újpest jelenlegi kulturális helyzetét, rámutat­tunk a problémákra, az itt élők igényeire, és terveinkre. A koncepciót két év múlva felülvizsgáljuk, hiszen akkor már látható lesz, hogy törekvéseink közül mi lesz az, amelyre több figyelmet kell fordítani.- Mik a koncepcióban szereplő tervek közül azok, melyeket érdemes kiemelni?- Főleg az újpestiek igényeinek kielé­gítésé, és megteremtése a cél. Csak egy példa: az Újpesti Városnapok évek óta a kerület egyik legnépszerűbb, legjelen­tősebb rendezvénye. Nemcsak azok ta­lálják meg számításukat, akik kellemes időtöltést, vagy épp sportolási lehetősé­get keresnek, hanem azok is, akik kultu­rális programra vágynak. A koncepció­ban hangsúlyt fektettünk a felnőttkép­zés támogatására, és az idegenforgalom fellendítésére is; ez utóbbit a nemrég épült létesítmények és az önkormányzat tervei, beruházásai is elősegítik. A kor­osztályokkal kapcsolatban úgy láttuk: kiemelt figyelmet kell fordítani az idősek speciális igényeire, a fiatalok esetében pedig elsősorban a kultúra megszerette­tése a cél. Kiváló programnak bizonyul­nak a művelődési házakban szervezett oviszínházas előadások, hiszen így a leg­kisebbek is hamar megszeretik az elő­adások varázsát, s talán ezt a lelkesedést felnőtt korukra is megőrzik. Meg kell említenem, hogy tavaly ősszel megala­kult Újpesten is a kerületi diákönkor­mányzat, amit örömmel támogatunk. A fiatalok terve szerint a korosztályuknak szóló programokat fognak szervezni, és segíteni kívánják a fiatal művészcsopor­tokat. Ötleteiket mi is örömmel vesszük.-Ideális esetben mennyi összeget szükséges a költségvetésből a kultúrára fordítani?- Erre nincs szigorú megkötés, de egy biztos, Újpest jelentősen támogatja ezt a területet, s nemcsak a kulturális intézmé­nyeinkre, sportközpontjainkra, rendezvé­nyeinkre, vagy a médiumokra gondolok. Ide tartozik, amikor iskolanapot szervez egy pedagógus, vagy az is, amikor a Ba­bits Gimnázium színpadra állítja a Dzsun­gel könyve című darabot, melyet szinte az összes újpesti iskolás megtekint.- Milyen jelentős eseményeket emel­ne ki a közeljövő tervei közül?- Április 25-én a Tábor utcai sportpá­lyán rendezzük meg a következő sportna­pot, s biztos vagyok benne, hogy ez a ren­dezvény is megmozgatja az újpestieket. Idén is megrendezzük a káposztásmegy­eri futó- és kerékpáros fesztiválokat, il­letve a Challenge Day, azaz Kihívás Napja című programot. Szeretettel várjuk a ke­rületben élőket az Adyfamília, az Újpesti Városnapok, és természetesen a karácso­nyi vásár programjain. Tervezzük, hogy a tanévet mi is lezárjuk, kulturális prog­rammal szeretnénk a családokat megör­vendeztetni. Folytatódnak a művelődési intézmények jól ismert programjai, azaz többek közt a színházi események, a klu­bok, a sportprogramok. Célunk az, hogy a kultúra sokrétű, szerteágazó területeit mindenkihez eljuttassuk, hogy meglévő forrásainkat hatékonyan használjuk fel a jól ismert és kedvelt programjaink folyta­tásával, illetve a kulturális paletta színe­sítésével. - P. K. Nem állnak le a nagyberuházások Lesz új főtere Újpestnek! A Nemzeti és Fejlesztési Ügynökség jóváhagyta a Kö­zép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács dön­tését, miszerint 750 millió forinttal támogatják az új­pesti Főtér megvalósítását. A kivitelezési szerződést csütörtökön írta alá a megrendelő Főtér Kft. - amely száz százalékban az újpesti önkormányzat tulajdonában áll - és a kivite­lezők konzorciuma. Az 1,2 milliárd forintos fejlesztés első szakasza áprilisban indulhat el. 2007-ben döntött úgy Újpest vezetése, hogy meg­valósítják a Főtér-programot. A döntés értelmében megkezdődött a program előkészítése, ennek megfe­lelően - egyeztetve az újpestiekkel - megtervezték az új főteret, majd benyújtották pályázatukat. Az idei költségvetésben 500 millió Ft-ot különítettek el a megvalósításra. A program három lépcsőben igyekszik modern városközponttá alakítani a helyszínt úgy, hogy közben megtartsa a meghitt közösségi terek sajátos­ságát is. 2010. augusztus 31-ig - meghagyva a Város- háza-Piac-Templom féltve őrzött együttesét - világ- színvonalú közösségi teret hoznak létre: fákkal, virá­gokkal, parkkal, új díszburkolattal, szökőkúttal, dísz­kivilágítással. Ezen túlmenően felújítják a Városháza épületét, és az alagsorban vendéglátó helyiséget, Vá­rosháza-pincét is kialakítanak. Jelenleg már folyik a második ütem tervpályázata, mely mélygarázs kialakításával 2010 és 2012 között valósulna meg, míg a harmadik ütemben 2015-ig az új virágpiac épülne meg. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom