Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-11-29 / 22. szám
ÚJPEST A P L 0 II. ÉVFOLYAM 2 2. SZÁM Mnjjaik __ HÍ RESSÉGEK A GYERMEKEKÉRT Ismert emberek álltak a pult mögé az elmúlt hétvégén az egyik McDonald's étteremben. Reggel tíz órakor érkezett Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, aki rögtön belevetette magát az adomány- gyűjtésbe. Lelkesen szólított meg minden egyes vásárlót, s buzdította őket a segítséget nyújtó sültkrumplis menü vagy éppen a mobiltelefondísz megvásárlására. Mire egy órával később a R/ppeí-fivérek - 1/zVcfor és Ferenc - megérkeztek, már csak hosszas keresgélés után lehetett helyet találni az étterem ablakán a segítők kéznyomát megörökítő matricáknak. Míg az öttusa bajnoka jó marketingesként próbálta megközelíteni a vevőket, Rippelék a személyes szimpátiára és a határozottságra hagyatkoztak, szintén jelentős sikerrel. Délután Martinék János érkezett - aki egykoron Fábián László csapattársa volt a győztes olimpikon csapatban -, ő is szorgalmasan segédkezett a nemes cél érdekében. S hogy milyen célra gyűltek a hírességek által agitált adományok? A súlyosan beteg gyermekekért fogtak össze idén is a McDonald's éttermek valamint a hazai hírességek. Az étteremlánc immár tizennegyedik alkalommal, a McDonald's Nemzetközi Gyermeknapja alkalmából hirdette meg „Nyújtsd a kezed!" elnevezésű adománygyűjtő akcióját. 2008. november 17. és 23. között minden eladott adag sült burgonya árából 40 Ft, valamint az ez alkalomból egészen karácsonyig árusított színes mobildíszek bevétele gazdagítja majd a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványt. Az adomány- gyűjtő program kiemelt napja november 22., szombat volt, amikor több száz híresség is beáll a pultok mögé, hogy az alapítvány tevékenységére felhívja a figyelmet. A korábbi években befolyt adományoknak köszönhetően eddig két Ronald Ház épült Magyarországon, ezekben 3500 család lakhatott térítésmentesen a kórházi kezelések idején. Szintén a nagylelkű adományozóknak köszönhető, hogy a budapesti házban szeptember óta megújult, még otthonosabb környezetben gyógyulhatnak a kis betegek. Fábián László az Újpesti Napló kérdésére válaszolva elmondta, hogy már hatodik éve vesz részt a jótékonysági gyűjtésben, hiszen nagyon fontosnak tartja a beteg gyermekek megsegítését. Négy gyermek édesapjaként, különösen átérzi az adomány célját, szívesen jött adományt gyűjteni. - T. K. SÉRTETTET KERES A RENDŐRSÉG A BRFK. IV. kér. Rendőrkapitánysága várja annak a feltehetőleg 15-20 év közötti fiúnak a jelentkezését, aki 2008.09.13. napján a Vác-Nyugati Pályaudvar között közlekedő személyvonaton utazott és a fenti sérelmet elszenvedte. A vonat Vácról 22 óra 30 perckor indult. A vonatra 22 óra 56'perckor Dunakeszin felszállt egy 4 főből álló roma nemzetiségű társaság (2 fiú, 2 lány; 15 és 20 év közöttiek, az egyik lány molett testalkatú). A fiú az ablaknál ült, és először az egyik elkövető fiú, majd az egyik elkövető lány ült le mellé, és mindketten egymást követően elkérték a fülhallgatóját, hogy meghallgathassák, milyen zenét hallgat. Ezt követően a lány elkérte az iPod Nano 4 GB lejátszóját, melyet a fiú vonakodva odaadott, de mondta, hogy kéri vissza, mert a barátnőjéé. A kérdéses napon a cselekményt követően a sértett a XV. kér. Rendőrkapitányság ügyeletére betelefonált, ahol a részére történt felvilágosítás után, feljelentést tenni nem jelent meg. A sértett fiú adatait ez idáig a hatóságnak megállapítani nem sikerült, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékességi területén hasonló adat tartalommal bejelentés ez idáig nem történt. A rendőrség kéri a fiú jelentkezését munkaidőben a 231 -34-00 telefonszámon, illetve személyesen a Bp. IV. kér. Árpád út 87. szám alatt a BRFK. IV. kér. Rendőrkapitányságán. Illetve olyan személyek jelentkezését is várják, akik az esetnek szemtanúi voltak. Kisebbségi önkormányzatok közmeghallgatásai Az Újpesti Görög Kisebbségi Önkormányzat 2008. december 13-án 16 órai kezdettel tartja meg a soron következő közmeghallgatást, melyre szeretettel várja az érdeklődőket. Helyszín: 1048 Budapest, Csíkszentiván u. 2. sz. alatti önkormányzati iroda. - KACIMBARISZ GEORGIA elnök Az Újpesti Lengyel Kisebbségi Önkormányzat közli az érdeklődőkkel, hogy 2008. december 10-én közmeghallgatást tart a kisebbség helyiségében, 17 órai kezdettel (IV. Nyár u. 40-42. sz. alatt). Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A lengyel kisebbséget érintő kérdéseket az alábbi e-mail címre küldhetik az érdeklődők: apriszler@gmail.com - PRISZLER GYÖRGYNÉ elnök SZÜNETEL A LENGYEL KISEBBSÉGI WEBOLDAL Közöljük az érdeklődőkkel, hogy weboldalunk technikai okok miatt bizonytalan ideig szünetel. Programjainkról az irodánkban, minden héten szerdán és pénteken 17-19 órától 19 óráig (IV. Nyár u. 40-42.), vagy a 06-30-501-7359-es telefonszámon lehet érdeklődni. A technikai szünet miatt megértésüket köszönjük. - PRISZLER GYÖRGYNÉ elnök Rendőrségi hírek LEUGROTT A TÍZEMELETES HÁZ TETEJÉRŐL Az Istvántelki utcába hívták az újpesti rendőröket a minap. A bejelentés szerint öngyilkosság történt. Miután a rendőr a helyszínre érkezett, kiderült, a tűzoltók már ott voltak egy ideje. A lánglovagokat egy lakó értesítette, mondván, a tízemeletes ház tetejének legszélén egy nő tartózkodott. A tűzoltók, miután odaértek, a lépcsőházon keresztül kijutottak a tetőre, megkérték a középkorú nőt, hogy menjen beljebb, közelebb feléjük. A nő szó nélkül közelebb lépett a tető széléhez, majd leült. Onnan elrugaszkodott, majd tíz emeletnyit zuhanva a panelház hátsó bejárata elé esett. A mentősök már csak a halál tényét tudták megállapítani, hiszen a mélybe ugró nő az esés következtében többszörös csonttörést szenvedett, belső szervei is megsérültek, a halál azonnal beállt. Mint kiderült, az asszonynak nem ez volt az első öngyilkossági kísérlete. Legutóbb a halála előtt két nappal vágta fel ereit mindkét csuklóján. ENGEDÉLY NÉLKÜL ÁRULT A Váci úti egyik nagy barkácsáruházhoz is rendőrt hívtak a minap. A biztonsági őr látta, hogy két férfi az áruház parkolójába érkező vásárlókat megszólítja, és kamerát próbál nekik eladni. A kiérkező rendőr igazoltatta az alkalmi árust. A kéretlen kereskedő a rendőr kérdésére elmondta, hogy Romániából érkezett, a nyolcadik kerületben szállt meg egy ismerősénél. Munkahelye nincsen, pénzre úgy kívánt szert tenni, hogy a józsefvárosi piacon vásárolt egy videokamerát, azt szerette volna némi haszonnal továbbadni. A rendőr ezután megkérte a férfit, hogy pakolja ki a nála található tárgyakat a rendőrautó motorháztetejére. Előkerült a kamera, az ahhoz tartozó kábelek, memóriakártya, valamint két csomag borotvapenge is. Mindezek után G. Károlyt a járőr szabálysértés elkövetése miatt feljelentette, valamint az újpesti kapitányságra előállította. ÜNNEPEKRE, HÉTKÖZNAPOKRA Ajándékozzon idős szeretteinek jelzőrendszeres készüléket, hogy biztos legyen a segítség! Érdeklődni Radvánszki Editnél, a Gondozási-Központvezetőjénél lehet. Telefon: 230-53-63, 06-20-32-30-363. Weboldal: www.szei.hu START Információs Szolgálat stBrtBsici.hu • START Információs Szolgálat 370-1777 1042 Deák F. u. 93. hé: 13:00-19:00; k.cs: 8:00-14:00; sz: 11:00-17:00 www.ujpest.hu 21