Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-11-29 / 22. szám

Minden kedden és csütörtökön 10 órától baba-ma­ma torna várja az érdeklődő szüló'ket és gyermeke­ket a Szilágyi utcai tornacsarnokban, az UTE Torna szakosztályának szervezésében. Gyesen lévő kismamák gyakori problémája, hogy kevés kimozdulási lehetőségük van. Ősztói tavaszig még foko­zottabban jelentkezik ez gond. A mamák egész napját le­köti az állandó készenlét, a gyermekről való gondoskodás, odafigyelés - a gyermekek mozgásigénye viszont óriási. Az óvodás korú gyermekeket már számtalan foglal­kozás, tanfolyam várja, viszont az 1-3 éves korosz­tálynak - akiknek édesanyjukkal együtt a legtöbb szabadidejük van - az úszáson kívül szinte semmilyen szakember vezette, szervezett keretek között működó' mozgáslehetősége nincsen. Az UTE Tornacsarnoka - már csak felszereltsége révén is - ideális hely arra, hogy a gyermekek az alapvető mozgásformákat gyakorolhassák, gimnasztika és szer­torna alapelemeket sajátítsanak el tapasztalt szakember irányításával, de szülői biztosítással. A gyermekek kö­zösségbe járhatnak, új mozgásformákat sajátítanak el, már ebben a korban megtanulhatnak odafigyelni ma­gukra, másokra, a feladatokra összpontosítani. Az általuk végzett „felada­tok" fő eleme a játék, miköz­ben számos motoros képessé­gük fejlődik, mindvégig jól ér­zik magukat és biztonságban vannak, hiszen szüleik mellet­tük vannak. Az irányított együtt tornázás még szorosab­bá fonja az anya vagy az apa és gyermek kapcsolatát. A baba-mama tornára szeretettel vár minden érdek­lődőt Juhász Judit, azaz Jutka néni, a Tornaszakosztály vezetője. Működik az UTE cselgáncs szakosztályán belül egy viszonylag kis létszámú, de nagyon lelkes csapat: ok a Breznai Ágnes által edzett taekwondo-tanítványok. Bár 2000 óta már olimpiai sportág lett a taekwondo, mégis lényegesen kevéssé ismert, mint a más ötkarikás sportok. csapat vezetőjét, Breznai Ágnes ■ fekete öves mestert kértük arra, segítsen eligazodni e sportág legfőbb vonásai között.- Mindenekelőtt szeretném elosz­latni a legnagyobb félreértést, amely ezt a sportot övezi: a taekwondo nem karate - kezdi a legfőbb információval Ágnes. Különös, ez a fiatal, ránézésre törékeny lány csillogó szemmel mesél az általa űzött harcművészetről. Lel­kesedése igen hamar átragad beszél­getőpartnerére is, már-már kedve volna az újságírónak is beállni az edzésekre. - Amit mi űzünk, a dél-ko­reai taekwondo, ez az olimpiai válto­zat. Talán éppen ezért több ez az ág, mint a többi harcművészet, mivel itt van lehetőség kiugrási lehetőségre az élsportból. A csapathoz bárki csatlakozhat korra, nemre, előképzettségre, képességekre való tekintet nélkül. Versenyzésre is van lehetőség, noha most leginkább hobbi taekwondoval foglalkoznak a Megyeri úton edző taekwondo-növendékek. Mint azt az edzőtől megtudtuk, tényleg nem számít a kor, hiszen már akár óvodás kortól is elkezdhetik tanulni a gyerekek e harc­művészet alapjait. Breznai Ágnes azonban azt mondja, a leghatékonyabb a kisiskolás kortól kezdeni az edzéseket, hiszen akkor már a tudatot is lehet tanítgatni. A gyermekcsoport, amelybe különö­sen várnak minden lelkes újoncot, ked­den, szerdán és pénteken edz, 16-17 óráig. Elsőre lehet, hogy soknak tűnik a heti három alkalom, ennyi azonban fel­tétlenül szükséges, ha valaki komolyan szeretne foglalkozni a taekwondoval. A legtöbb harcművészetre azt mond­ják, nem csak a testet, hanem a lelket is alakítja. Rendet, fegyelmet tanít - szokták mondani. Ebben az UTE taek­wondo edzője is megerősít. - Különö­sen fontosnak tartom a fegyelem ala­kítását, hiszen ez a fogalom egyre in­kább homályba vész, az oktatásban pe­dig végképp elveszti jelentőségét ma­napság. A szülőknek egyre kevesebb ideje marad a gyermekkel foglalkozni, ebbe az edző nagyon komolyan bese­gíthet, hiszen ő minden esetben több a gyermek szemében, mint egy kötelező tantárgyat tanító tanár. Az edzéseken viselkedési kultúrát is tanulnak a nö­vendékek, nem csupán mozdulatokat. A taekwondo tanulása során a gye­rekeknek az edzéseken túl igen sok le­hetőségük van sikerélményt szerezni: akár a versenyek során, nem beszélve a vizsgákról, hiszen egy új öv meg­szerzése igazán nagy büszkeséggel tölti el a növendéket, legyen akárhány éves.- Elsődleges szándék a gyerekek nevelése, ám, ha valaki tehetséges, akkor előtte határ a csillagos ég, és igyekszem is segíteni a tanítványokat minél többet fejlődni - összegzi céljait Breznai Ágnes. - A fő, hogy értékes ember legyen belőlük, és mozogjanak minél többet. -T.K. UTE WTF TAEKWONDO Minden korosztály részére! Edzések helye: 1044 Budapest, Megyeri út 13. (Újpesti foci pálya mellett, aJUDO teremben) Edzések időpontja: GYEREKEKNEK: Kedd, szerda, pén­tek 16-17-ig. Edzések díja: 4000/hó (testvéreknél: 3000/fő/hó) FELNŐTTEKNEK: Kedd, Szerda, Péntek 19:30-21:00-ig. Edzések díja: 4000/hó. Edzó': Breznai Ágnes, 2. DÁN (70/603-79-30) www.ute-olimpiaitaekwondo.hu Ki gondolná, hogy egy harcművészet viselhet magyar fordításban kellemes hangzatú nevet? Sokszor nem is tudjuk, hogy a keleti harcformák elnevezése mit rejt, amikor aztán egy-egy irányzat nevét lefordítják, rácsodálkozunk. Nincs ez másképpen a Wing Tsun kung fu esetében sem, hiszen ez a zord hangzású név egy kedves fiatal hölgy nevét viseli. Gyönyörű tavasz - ezt jelenti a Wing Tsun. Sőt, ezzel még mindig nem értünk a végére a kung fu ezen ágának nőkkel kapcsolatos vonatkozásainak. Több száz évvel ezelőtt ugyanis egy apácanő hozta létre a Wing Tsun kung fut. A legenda szerint Ng Műi idősebb korára megfigyelte, hogy a tanultakat egyre kevésbé tudná hatékonyan használni egy éles helyzetben, kétséges, hogy például egy fiatalabb férfi ellen meg tudná-e védeni magát. így kidolgozott egy technikát, amely a matematika és fizika törvényeit is figyelembe vette az emberi anatómia mellett, az új harcforma a puszta fizikai erő helyett az észre, a gondolkodásra, gyorsaságra és könnyedségre he­lyezte a hangsúlyt. Egészen az 1970-es évekig csak ti­tokban, családi tanítások útján szerez­hették meg az emberek ezt a tudást, mígnem Yip Man nagymester nyilvá­nosan is tanítani kezdte. Bruce Lee is nála tanult, ott lett belőle mester. A kung fu ezen ága igen népszerű lett, az egész világon elterjedt. Sok állam nemzeti hadseregénél és rendfenntartó szervénél a kiképzési anyagban is szerepel. A kung fu tanításai mindenki által el- sajátíthatóak kortól, nemtől függetlenül, csupán elhatározáson múlik. Újpesten is elérhető a Wing Tsun kung fu. Ezzel kapcsolatban Kerekes Csaba 4. mesterfokozatú edző és csapata segítenek ennek a régi, kipróbált harcművészet fortélyainak megtanulásában az érdeklődőknek. (Kerekes Csaba: Tel: 30/9-83- 83-73) -T.K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom