Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-10-12 / 16. szám

ÚJPESTI NAPLÓ ÉVFOLYAM, 16. SZÁM Centenáriumi könyvek újpestieknek Újpest várossá nyilvánításának századik évfordulójára három különle­ges kötet megjelentetését támogatta az önkormányzat. Egy témagazdag tanulmánykötet, egy életrajzi gyűjtemény és egy reprint kiadású regény látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. A tősgyökeres újpestiek épp úgy találnak érdekes és új információkat a könyvekben, mint a városrész elsőgenerációs, kötődésre vágyó lakói. ■ ÚJPEST 1907-2007 Három műfaj hatá­rán „ércnél mara­dandóbb" emléket állít a százéves vá­rosnak az a nagy­alakú, elegáns kö­tet, amely több mint negyven szer­ző' írását tartalmazza. Bár Ugró Gyula 1932-ben megjelent alapműve óta az 1970-es, illetve '80-as évek végén két adatgazdag monográfiát is kiadtak, ezek ideológiai alapállása erősen elfo­gult, és tematikájában egyik sem olyan sokszínű, mint az Estók János történész által szerkesztett friss kötet. A jelen összeállítás - Jolsvai András személyes hangú írása után - Újpesthez kötődő szakemberek és helytörténet-kutatók tanulmányait fűzi egybe. A városépíté­szettől a közlekedésig, a legjelentősebb gyáraktól, üzemektől az oktatáson át a kultúráig tart az ív, amely áthidalja az utóbbi száz év történéseit. Mégse gon­dolja az olvasó, hogy a szó hagyományos értelmében tudományos kézikönyvet la­pozgat, hiszen szinte valamennyi írás ar­ról tudósít, hogy hús-vér emberek: arisztokraták, kereskedők, ipari munká­sok, pedagógusok, képviselők, gyáro­sok, tudósok, egyházi vezetők, írók, új­ságírók vagy éppen színházi emberek álltak Újpest (illetve ahogy akkoriban a sajtó nevezte: a „Kis-Amerika") fejlődé­sének hátterében. A kötet különleges értékét növeli, hogy valamennyi íráshoz válogatott ar­chív fényképfelvétel vagy illusztráció társul. Korabeli képeslapok, litográfiák, fotók kísérik a szöveget, kellemesen egyensúlyozva a fajsúlyos és a népsze­rű ismeretterjesztő irodalom határ- mezsgyéjén. Valamennyi tanulmányt forrásutalás egészíti ki, és a kötet vé­gén a szerzők rövid szakmai életrajza is olvasható. - ROJKÓ A. HIRMANN LÁSZLÓ: HÍRES ÚJPESTIEK Ismert a szerző és ismerős a kötet cí­me is, hiszen Hirmann László 2001 óta állandó szerkesztője a Helytörténeti Ér­tesítő Híres újpestiek című rovatá­nak. A lapban megjelent portrék - újabbakkal kiegészülve - e könyvben időrendben követik egymást. Az első életrajz Fekete János grófé, aki egy évszázaddal Károlyi István előtt Fót, Palota és Megyer birtokosa volt, az utolsó Kosa Pálé, akit az Újpesti For­radalmi Bizottság elnökeként 1959- ben kivégeztek. Harminc különleges sors, harminc személyiség követi egymást, s mellettük - Bázeltől Los Angelesig, Gyulától Sárospatakig - harminc olyan hazai illetve külföldi település, amely Újpesten kívül meghatározta életüket, pályájukat. Készíthetnénk érdekes statiszti­kákat, amelyekből többek között ki­derülne, hogy két gróf, egy grófnő, két báró szerepel a sorban. Találunk a kötetben két újpesti és egy palotai polgármestert, egy országgyűlési képviselőt, három kiváló sportolót, három tudóst, egy írónőt, egy gim­náziumi igazgatót, egy lelkipásztort, egy főrabbit, valamint egy forradal­márt, egy szabadsághőst stb. (Min­den személy mellett grafikai vagy fotóportré is szerepel a kötetben.) A bemutatott életpályák a település történetének sokszínűségét igazol­ják. Hirmann László nem lehetett könnyű helyzetben, amikor arról kellett döntenie, hogy kikből álljon a harminctagú híres újpesti „váloga­tott". Az olvasmányos stílusú, tartal- mában-formájában egyaránt igé­nyes összeállítás máris folytatásért kiált. BABTTS MIHÁLY: KÁRTYAVÁR Sokan Móricz Zsigmond Rokonok- jához hasonlítják Babits könyvét, má­sok az 1910-es évek Újpestjének kulcsregényeként tartják számon. Tény, hogy „a lápok és panamák vilá­ga" - azaz a kisvárosi belterjesség, az összefonódások és a korrupció ebben a regényben is megjelenik. Az író többször is kijelentette, hogy a létező helyszínekkel vagy személyekkel való hasonlóság „kizárólag a véletlen műve", mégis mára Kártya­vár elején kijelenti: „Egy várost fogok alapítani én is, nem messze különben, csak itt mingyárt a főváros mellett és be­népesítem emberekkel és nevezni fogom Újvárosnak. Hiába keresed Újvárost a mappán: Újpestet fogod találni és Kispes­tet és Rákospalotát és Erzsébetfalvát. Mind csak tökéletlen exemplárok! Újváros a negyedik dimenzióban áll és lakóit nem ismerhetted soha. Rájuk ismersz mégis: Meglehet!" Babits tanárként 1911 őszétől egyetlen tanévet töltött Új­pesten, a város néhány évvel később mégis ihletadó témája lett. A regényt 1915-ben folytatásokban kezdte közölni a Nyu­gat (a sorozat állítólag az újpestiek heves tiltakozása miatt sza­kadt félbe), majd kötet formájában 1923-ban az Atheneumnál jelent meg. Erről a kiadásról készült a most kiadott reprint vál­tozat, amelyhez Sipos Lajos irodalomtörténész írt tanulmány­értékű utószót. A neves Babits-kutató (Újpest díszpolgára) ko­runk olvasóihoz szólva segít megfejteni és nevesíteni a pontos helyszíneket, Újpest korabeli városvezetőit, illetve a város né­hány híres/hírhedt polgárát. Gondos elemzés után a szakember számos olyan összefüggésre világít rá, amelyek befolyásolhat­ták a „messziről jött" író-költő lelki rezdüléseit. A Kártyavár története aznap kezdődik, amikor Partos Kálmán járásbíró Újvárosba érkezik, hogy elfoglalja hivatalát. Néhány nap alatt minden szakmai előrelépést tápláló illúziója és megta- karitott pénze elvész. A címben említett, szépen felépített Kár­tyavár összeomlik. A kötetetek megvásárolhatók az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben (Berda József u. 38.). HlAMANf» LÁSZLÓ HÍRES ÚJPESTIEK Eladó lakások (azonnal költözhető) Budapesten a IV., XI. és a XIV. kerületben AKCIÓ: 2007. november 15-ig nagy kedvezményekkel JÍ ^1 ivi IL» f: Értékesítés, telefon: Családias otthonok, csodás környezetben, 300 ezer Ft/m2-től Penthouse lakások szép panorámával, 400 ezer Ft/m2-től XIV. kerületben jó közlekedés, dinamikusan feljődő környezetben, 320 ezer Ft/m2-től 06 70 / 612-4493, 06 70 / 949-1121 Értékesítés: 09.00-19.00 óráig (hét végén is) www.harmoniapark.hu www.ujpest.hu ll n

Next

/
Oldalképek
Tartalom