Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)
2007-10-12 / 16. szám
■u AZ INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2007. október 12. rcrrcr Újpesti művészek - Béla A Szürke Mén Tóth Béla szobrászművész 1941-ben született Budapesten. Tősgyökeres újpestinek vallja magát. De 1980-ban Csongrádra kellett egy szobrász. A város vett egy parasztházat, műtermet építettek hozzá, ő meg a Tisza partjára költözött. A művész édesapja a legendás Tattersaal híres öttusa válogatott lovas mesteredzője, idősebb Tóth Béla, egykori ludo- vikás tiszt volt. Tóth Béla a lovak szobrásza lett. Kevesen tudják, hogy versenyzett is, hogy Lucifer nyergében megnyerte a veldeni nagydíjat, hogy Ausztriában legyőzte a bajnokot, hogy Becsben jobban ismerték, mint itthon. Csak azután főiskolás lett, elvégezte a szobrász szakot. Abbahagyta a lovaglást, mert a szobrászat mindent kitipor az emberből. Béla bronz domborművén látható. - Nem volt róla egyetlen fotó vagy rajz sem - meséli a szobrász. - És akkor hogy oldotta meg? - kérdem döbbenten, mert a művészet mindenre képes. - Háttal áll Mildenberger Márton, és körülveszik a szőlészeti relikviák - hunyorít cinkosan kék szemével a szobrász. Az 1952-es olimpia aranyérmes öttusázója találta ki, hogy az egykori kiváló lovasedző, Tóth Béla emlékére állítsanak egy szobrot a Tattersaal-ban, és természetes volt, hogy a szobrot az adakozásból összejött pénzből csak ő készítheti el. Dr. Kovácsi Aladár egy gyűjtó'ívvel járt körbe mindenkit, akinek köze volt az öttusához, és az összegyűlt pénzből még az 1956- ban mártírhalált halt öttusázó Hegedűs István szobrára is futotta. Azóta már ott áll a Testnevelési Egyetem szoborparkjában. Magyarországon amerre csak járunk, a sólymot tartó Diana, a Végvári vitéz, Körösi Csorna, Zrínyi Miklós, Feszty Árpád, Kincsem, a Kubikus áll őrt a művészet felett. Mégis úgy érzem, nem kap elég nyilvánosságot. És bár a művész és alkotás időtlen, és egy hatvanegynehány • éves férfi még fiatal, az emberi élet véges. A gazdag lelkű alkotó ember műtermében a Tisza partján tömegesen rejtőznek a kincsek. Ott állt sokáig többek közt a soha el nem készült Imperiál szobor hatalmas drótváza is, aminek rendelését sértődötten lemondta Burgert Róbert, bábolna vörösbárója. Közben a szobrász harcol a rombolás, az oktalan pocsékolás, otromba ízléstelenség ellen. Mert valóban ne dőljön össze, ami érték, ne lepje el szemét azt (sem) ami szép, és tényleg nem való. Hahó, akit illet! A művészeket még életükben jobban kellene becsülni! A Képzőművészeti Alaptól kapott leveleken jelzett Tóth Béla „szm". (szobrászművész vagy Szürke Mén?), egyik legnagyobb szobrászunk. - URBÁN BEATRICE MEG ESZEBE SEM JUTOTT A SZOBRÁSZÁT Sokat volt a lovardában, és mindig lovakat rajzolt. Első mesterei Vályi és Vörös László voltak. Eleinte nem is gondolt rá, hogy szobrász vagy művész lesz, csak vitte a tökéletes ló-rajzokat általános iskolai rajztanárának. Vörös László látta, milyen tehetséges, és csak dicsérte minden lapját. Akkor már gondolt arra a fiú, hogy festő lesz, de eszébe sem jutott a szobrászat. Azután a Tattersaalban felhívták egy híres szobrász figyelmét a lenyűgözően rajzoló gyerekre. Oda járt lovagolni Szabó Iván szobrászművész, aki elvitte a műtermébe Bélát és drótvázat, agyagot tett elé. Az elkészült első lószobor lenyűgözte a mestert, és azt mondta a plasztikus szobrász rajzokat rajzoló fiúnak, belőled szobrász lesz. Simán felvették hát a Művészeti Gimnáziumba, ahol Somogyi József legkedvesebb tanítványa lett, majd egyenesen vezetett az út tovább a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. így azután szobrász lett. HEGYBÍRÓ - HÁTTAL Mildenbergen Márton tiszteletére állítatott a városháza falán emléktáblát az Újpesti Közművelődési Kör. Szeptember 2- án avatták, és Újpest első hegybírája Tóth ÚJPESTI GYERMEK- ES IFJÚSÁGI HÁZ 1042 BUDAPEST, ISTVÁN ÚT 17-19. Interneteim: www.uquifi.hu , E-mail:ugyih§ugyifi.hü Telefon: 231-7070, B69-018D CSALÁDI JÁTSZÓ Október 13., 10:00-13:00 Kézműves foglalkozás, öabajátsző. jálékkuckó, falfirka, zenebölcsi várja a résziévé vöket. Belépő gyerekeknek: 300 Ft, felnőtteknek: 350 Ft VASÁRNAPI SZÍNHÁZ Október 14., 10 óra Hamupipőke - a Szivárvány Szintiskola előadása. Jegy ára: 1000 Ft. jegyek szeptember 3-átöl válthatók az információs pultnál. különóra" Minden héten szerdán 10.00 és 14.00 órakor. Októberben a tunke zéssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Választható időpontok: Oktober 3., Ifi., 17. és 24. A programra előzetes bejelentkezés szükséges egy héttel a foglalkozás előtt Kovács Gabriellánál a 231-7082-es telefonszámon. Belépő: 300 Ft/fo HÓNAPSQROtű Október 19. 14 óra Őszi ünnepekkel ismerkedhetnek az érdeklődők. Áz ünnepekhez kapcsolódó játékokat játszunk, valamint kézmuveskeófink. Előzetes jelentkezés szükséges a program előtt egy héttel Fenémé Mártó;1 Györgyinél a 399-7067-es telefonsamon, Belépő: 250 Ft/fo „MESEMESE MATKA” Október 26., 14 óra Mesefilmek vetítésével egybekötött egyen: vetélkedő alsó tagozatos napközis gyermekeknek. A játékra előzetes jelentkezés szűk - séges a 399-?Q67-es telefonszámon. ÚJPESTI GYERMEK GALÉRIA Október 15-28. PONGRÁC KÉPREGÉNY-KIÁLLÍTÁS „ÍRÓ 25" PONGRÁC a Krétamagazin internetes oldalain kelt életre. Szerettünk volna egy olyan grafikus barátot az olvasóknak, aki naponta új elme-kalandokba keveredik, aki a maga mozdulatlanságával, a „csak vagyok, és a világ is van” állapotával megmosolyogtató színfolt ebben a mi internetes világunkban. Kadosa-Kiss József figurájáról hamar Kiderült, hogy sokunknál okosabb, megfontoltabb, gyerekebb és felnőttebb, derűlátóbb és joszmíbb, tapasztaltabb és kedvesen naivabb. Azóta is gondol. Minden nap. KFÁMK. Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ kulturális ajánlója ELÖADA5 „Szederinda" Aprók táncháza október 13-án 17-19 óráig. Belépő: 400 Ft/fő. Helyszín: KFÁMK Közösségi Ház (1048 Budapest, Lóverseny tér 6. Tel: 380-6760) Családi matiné és játszóház: október 27-én 10:00-12:00 óráig Vidám őszköszöntő a Gézengúz Együttessel. Az előadás után játszóházzal várunk mindenkit! Belépő: 700 Ft/fő. Helyszín: KFÁMK Közösségi Ház KIÁLLÍTÁS Október 18.-november 11. „Megrajzolt világ" című kiállítás. A Presztízse rajziskola és a Csodagyerek iskola közös kiállítása, Tatiana E. Pouzanova-Galátch művész rajztanár és ipari formatervező irányításával. Megnyitó: október 18. csütörtök 15 órakor. Helyszín: KFÁMK Főépület, Galéria RENDEZVÉNY November 10., 9-13 óráig Babavilág Bababörze. Lehetó'séget biztosítunk bébi ruhák, gyermekjátékok, babakocsi és egyéb eszközök árusítására. Az aulában termékbemutatóval, pelenkavásárral és más meglepetéssel várunk mindenkit. Asztalfoglalás: csak személyesen október 29-én 8 órától. Díja: 1000 Ft/asztal. Helyszín: KFÁMK Közösségi Ház KARINTHY FRIGYES ÁMK FŐÉPÜLET 1048 Budapest, Hajló u. 2-8. Tel: 380-6188, Közművelődés: 380-6163 Web: www.karinthyamk.sulinet.hu E-mail: kozmuvelodes®karinthyamk.sulinet.hu Karinthy Frigyes ÁMK Közösségi Ház 1048 Budapest, Lóverseny tér 6. Tel: 380-6760. E-mail: haz.kozossegi@gmail.com 12