Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-12-21 / 21. szám

ÚJPESTI NAPLÓ . ÉVFOLYAM, 21. SZÁM A súlyosan fogyatékos személyek adósság­terheinek enyhítésére Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő­testülete, a súlyosan fogyatékos személyek díjhátralék-kiegyenlítő támogatásáról szóló - módosított - 23/2000. (XII.29.) számú önkor­mányzati rendelet felhatalmazása alapján, a súlyosan fogyatékos személyek adósságterheinek enyhítésére és életfeltételeinek javítása céljából díjhátralék kiegyenlítő támogatás (a továbbiakban: támo­gatás) elnyerésére ismételten 2007. december 1-től pályázatot ír ki, az alábbi feltételekkel: f) Aki után szülője (gondozója) emelt I. A TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉNEK ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI 1. Vissza nem térítendő támogatásban részesíthetők azok az Újpest Önkor­mányzat illetékességi területén, be­jelentett lakóhellyel rendelkező' sú­lyosan fogyatékosnak minó'sülő ma­gyar állampolgárok (menekült státu­sú személyek), akik a kérelem tár­gyához kapcsolódó önkormányzati lakásban bérlőként, saját tulajdonú (résztulajdonú) lakásban tulajdo­nosként, vagy haszonélvezó'ként, il­letve ilyen lakásban közeli hozzátar­tozóként, más legális jogcímen leg­alább két éve megszakítás nélkül életvitelszemen laknak és önhibáju­kon kívül lakhatási költségeik megfi­zetésének elmulasztása miatt jelen­tős adósságot halmoztak fel. K&zeli hozzátartozónak minősül:- a házastárs,- az egyenes-ágbeli rokon,- az örökbefogadott, a mostoha és a nevelt gyermek,- az örökbefogadó-, a mostoha- és ne­velőszülő,-valamint a testvér, 2. Súlyosan fogyatékosnak minősül az a személy, aki: a) Fogyatékossági támogatásban, b) Az I. (I. vagy III. rokkantsági fokozat­ba tartozik és rokkantsági, illetve baleseti rokkantsági nyugdíjban, c) Rokkantsági járadékban, d) Vakok személyi járadékában, e) Saját jogán emelt összegű családi pótlékban, összegű családi pótlékban részesül. 3. A támogatás pályázat útján annak a kérelmezőnek állapítható meg: a) akinek - közös háztartásában élő - családjában az egy fó're jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum. 250%-át, az 67 825, Ft-ot. b) aki vállalja, hogy a támogatás oda­ítélését követően az esedékes köz­üzemi díjakat folyamatosan megfi­zeti a szolgáltatónak. 4. Nem részesíthető támogatásban az a kérelmező: a) akinek eltartásra képes és köteles hozzátartozója van, vagy olyan na­gyobb értékű vagyontárggyal ren­delkezik, amelynek értékesítése megélhetési és állapotának megfele­lő életfeltételeit nem veszélyezteti, b) akinek, illetve akire tekintettel az Önkormányzat három éven belül a támogatást már egyszer megállapí­totta. 5. Támogatás csak egy jogcímen, egy személy részére és egy lakás tekinte­tében állapítható meg. 6. Ha a kérelmező a megállapítás alap­jául szolgáló eljárás során hamis adatot közöl, adatokat eltitkol, ré­szére támogatás nem állapítható meg, illetve a már megítélt támoga­tást vissza kell vonni. 7. A szociális körülmények vizsgálata céljából, indokolt esetben - a pályá­zó hozzájárulásával - környezetta­nulmány készíthető'. 8. A támogatás körébe sorolt díjhátralék tartozások: a) Vezetékes gáz-, áram-, távhó' és víz­szolgáltatás, b) csatornahasználati-és szemétszállí­tási, kéményseprési díjtartozás, c) a társasházi közös költség tartozás, lakásszövetkezeti költséghátralék, d) lakbérhátralék. li. A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA ÉS ELBÍRÁLÁSA 1. A pályázatokat az erre a célra rend­szeresített pályázati adatlapon az előírt mellékletekkel együtt, 2008. január 15. napjáig kell személyesen, vagy törvényes meghatalmazással rendelkező képviselő útján benyúj­tani az alábbi hivatalokban:- Szociális Osztály (1041 Budapest, Ki­rály u. 12-14.) I: 231-31-01- Káposztásmegyeri Ügyfélszolgálati Iroda: 1046 Budapest, Hajló u. 42-44. I:230-66-78, 380-65-26 A pályázati adatlapok (ingyenesen) szerezhetők be a fenti hivatalokban, vagy letölthetők az ujpest.hu weboldal- ról. Ügyfélfogadási idő: Szociális Osztály Hétfő: 14-18 óráig Kedd: 8-12 óráig Szerda: 10-17 óráig Csütörtök: 8-12 óráig Péntek: 8-12:30 óráig Káposztásmegyei Ügyfélszolgálati Iroda Hétfő: 8-18 óráig Kedd: 8-16 óráig Szerda: 8-17 óráig Csütörtök: 8-16práig Péntek: 8-12:30 óráig 2. A hiányosan benyújtott és a jelen rendeletben vagy a pályázati kiírás­ban meghatározott feltételeknek meg nem felelő pályázati kérelmek nem kerülnek elbírálásra. Erről a ké­relmezőt- az ok megjelölésével - ér­tesíteni kell. 3. A pályázati kérelmekhez csatolni kell: a) a kérelmező (jogosult) és a vele közös háztartásban élő családtagjai rendszeres és nem rendszeres jöve­delméről - három hónapnál nem ré­gebben - kiállított igazolásokat (nyi­latkozatot), valamint nyilatkozatot ar­ról, hogy van-e érvényes tartási, élet- járadéki vagy öröklési szerződése, b) a kérelmező és a vele közös háztar­tásban élő családtagjai számára va­gyoni helyzetére vonatkozó igazolá­sokat (nyilatkozatot), nyilatkozatot a kérelmező és a vele egy háztartás­ban élő családtagjai számára vagyo­ni helyzetére vonatkozó igazolásokat (nyilatkozatot), c) nyilatkozatot a kérelmező és a vele közös háztartásban életvitelszerűen együttlakó személyek számáról és családi állásáról, d) a tartásra köteles és képes hozzátar­tozókra vonatkozó nyilatkozatot, e) a közüzemi szolgáltatók igazolását a közüzemi díjak egyenlegéről, vala­mint a díjhátralék keletkezésének időpontjáról és mértékéről, f) a súlyos fogyatékosság igazolására szolgáló okiratot, g) a lakhatás havi költségére vonatkozó igazolásokat (nyilatkozatot), h) a lakás, bérleti szerződésének máso­latát, illetve a magántulajdonú lakás három hónapnál nem régebbi tulaj­doni lap másolatát, i) nyilatkozatot arról, hogy a kérelem­mel érintett lakásban legalább két éve életvitelszerűen, mely jogcímen lakik, j) nyilatkozatot arról, hogy az adós a hitelező szervezetet felhatalmazza arra, hogy a fizetés elmaradásáról az Önkormányzatot tájékoztassa, k) a pályázó és a vele életvitelszerűen együttlakó közeli hozzátartozók nyi­latkozatát arról, hogy a pályázati ké­relem benyújtását megelőző 3 évben nem részesültek ilyen támogatás­ban. 4. A pályázatokat az Önkormányzat Képviselő-testülete által megválasz­tott bizottság bírálja el 2008. január 29. napjáig. 5. A döntésről a pályázókat az Önkor­mányzat 2008. február 8. napjáig írásban értesíti. 6. A pályázat nyerteseivel az Önkor­mányzat az adósságkezelésre vo­natkozó szerződést köt, amelynek alapján a támogatás összegét a díj­hátralék követelésére jogosult szol­gáltatóknak utalja át az Önkor­mányzat. A pályázati űrlapok letölthetőek a www.ujpest.hu honlapról. Budapest, 2007. december 1. Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata www.ujpest.hu 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom