Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-02-09 / 3. (333.) szám
4 ÚJPEST 2006. február 9. Választási tudnivalók Érkeznek a „kopogtatócédulák” Folytatás az 1. oldalról Az országgyűlési képviselők választásán szavazati joggal csak a Magyarországon élő magyar állampolgárok élhetnek. Ennek értelmében most az uniós állampolgárok, a bevándorlók, a letelepedettek és a menekültek nem szavazhatnak. Azon magyar állampolgárok, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Magyarországon, akkor élhetnek szavazati jogukkal tartózkodási helyükön, azaz külföldön, ha előzetesen kérik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe. ,A külképviseleti névjegyzékbe való felvételt a választópolgár a lakcíme szerint illetékes helyi választási iroda vezetőjétől, a jegyzőtől kérheti 2006. március 17-én 16 óráig. A felvételt személyesen, ajánlott levélben, illetve két tanú aláírásával és állandó lakcímével ellátott meghatalmazással rendelkező meghatalmazott útján lehet kérni az előzőekben megjelölt határidőig. A felvétel ajánlott levélben is kérhető, úgy, hogy az legkésőbb március 17-éig megérkezzen az Újpesti Polgármesteri Hivatal választási irodájához. Mint ismeretes, Újpesten két országgyűlési egyéni választókerület van, az 5-ös és a 6-os számú. Ezek területileg a következők szerint határolhatók be: a két választókerület határvonala az Árpád út-István út-Berda József utca, melyet a mellékelt térképszelvény jól szemléltet. A határvonaltól északra eső terület az 5-ös, az attól délre eső terület a 6-os ország- gyűlési egyéni választókerülethez tartozik. A választópolgárok a választói névjegyzékbe történő felvételről szóló értesítőt (kopogtatócédulát) az ajánlószelvénnyel együtt 2006. február 6. és február 10. között kapják meg. Ezen időponttól kezdve kérhetik Önöktől az ajánlószelvényeiket a jelöltállításhoz a pártok, társadalmi szervezetek képviselői, illetve a független jelöltek vagy azok képviselői. A választási kampány 2006. április 7-én 24 óráig, illetve 2006. április 9-én 19 órától április 21-én 24 óráig tart. Kampányt folytatni 2006. április 8-án 0 órától április 9- én 19 óráig, illetőleg 2006. április 22- én 0 órától április 23-án 19 óráig tilos! A névjegyzék 2006. február 8-tól február 15-én 16 óráig a Választási Irodán megtekinthető. A névjegyekből való kihagyás, törlés, illetőleg a névjegyzékbe való felvétel miatt ezen időpontban lehet ki fogást benyújtani. Tájékoztatom Önöket, hogy a helyi Választási Iroda 2006. február 8-tól teljes hivatali nyitvatartási időben áll rendelkezésükre az új Polgár- mesteri Hivatal II. emelet 209-es és 210- es szobájában. A hivatal címe: Budapest IV. kér., István út 15. A Polgármesteri Hivatal teljes munkaideje: hétfő 8-tól 18 óráig kedd és csütörtök 8-tól 16 óráig szerda 8-tól 17 óráig péntek 8-tól 13 óráig A választással kapcsolatos további tudnivalókról későbbi lapszámainkban fogom Önöket tájékoztatni. dr. Vitáris Edit, az országgyűlési egyéni választókerületi Választási Iroda vezetője Berda utca Árpád út Újpest területén két országgyűlési egyéni választó- kerület van, az 5-ös és a 6-os számú. (A 6-os számú közös Palotával.) A két választókerület határai: Árpád út-lstván út-Pozsonyi út-Berda utca választóvonala Forgalomkorlátozás a Mint azt a gépjárművel közlekedők már bizonyára észlelték, néhány hete átmenetileg egyirányúsították a Deák Ferenc utca egy részét, nevesül a Templom utca és az István út közötti szakaszt, így jelenleg csak az utóbbi felé lehet haladni. Az útszakaszon ugyanis csatornarekonstrukciós munkálatokat végeznek, előreláthatóan március közepéig. Az itt közlekedő 30-as és 147-es buszjáratok megyeri végállomásuk felé addig is a szomszédos Csokonai utcán haladnak át. A felújítás része annak a több hónapja tartó, átfogó rekonstrukciós folyamatnak, amelynek során immár például a Templom, a Nádor és az Attila utca egy-egy szakasza is új csatornahálózatot kapott, a későbbiekben pedig hasonló munkálatokat végeznek majd többek között a Leiningen Károly, a Munkácsy Mihály és a Berzeviczy Gergely utcában is. (h)