Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-02-09 / 3. (333.) szám
5 2006. február 9. ÚJPEST Jelentős döntésekkel indult az év Folytatás az 1. oldalról Újpest képviselő-testülete a szavazás nyomán 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett határozatában elutasította a fővárosi forrásmegosztásról szóló tervezetet. A második napirendi pontban az újpesti önkormányzat intézményei és a polgármesteri hivatal 2005. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról döntöttek a képviselők. Hock Zoltán alpolgármester előterjesztőként elmondta, hogy a költségvet Isi egyensúly fenntartása érdekében az egyes tételek a tárgyévet követő február 15-ig módosíthatók. Daróczi Lajos bizottsági elnök arról számolt be, hogy a pénzügyi és költségvetési bizottság támogatta a rendelettervezetet. A szavazás nyomán a képviselők 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadták a rendeletet. Zeneiskolai térítési díjak A napirend harmadik pontjában a testület a zeneiskolában fizetendő térítési díjakat módosította. Az előterjesztő ismét Hock Zoltán alpolgármester volt, aki utalt a közoktatási törvényre, amely kimondja, hogy a térítési díj nem lehet kevesebb egy tanítási évben, mint a feladatellátáshoz biztosított normatíva tíz százaléka. Ennek megfelelően az önkormányzatnak tandíjat kell emelnie. Az összeg az egyes korcsoportoknál és a tanulmányi eredmények alapján differenciáltan emelkedik. Dr. Chikány Gábor (MDF) a közművelődési, oktatási bizottság elnökeként elmondta, a bizottság támogatta a rendelettervezetet. A képviselők 28 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett fogadták el a rendeletmódosítást. A testületi ülés negyedik napirendi pontjában az Ady Endre Művelődési Központ, valamint az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház alapító okiratának módosítására tett javaslatot Hock Zoltán alpolgármester. A módosítást egyfajta szakmai profiltisztítás indokolja. A korábban az „Adyhoz" tartozó katalinpusztai gyermektábor -üzemeltetését az ifjúsági ház veszi át, így az önkormányzat valamennyi gyermek- táborát: a Tábor utcait, a velenceit és a katalin- pusztait egyetlen intézmény működteti. Dr. Chikány Gábor bizottsági elnök a KÖB támogatását tolmácsolta a képviselőknek. A testület 28 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett hozta meg határozatát. Az ülés ötödik napirendi pontjában a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének törvényességi észrevételére reagáló határozati javaslatot tárgyalták a képviselők. A hivatal vezetője a 269/2005. (X. 25.) számú önkormányzati határozattal kapcsolatban emelt kifogást, amely a gyermekjóléti központ és a családok átmeneti otthona létrehozására - a gyermekvédelmi törvény által - előírt 2005. július 1-jei határidőt 2007. január 1-jére módosította. A napirend tárgyalásakor dr. Vitáris Edit jegyző nem kívánt szóbeli kiegészítéssel élni. Nagy István alpolgármester a törvényességi észrevltelre reagálva írásos előterjesztésében úgy fogalmazott, az önkormányzati törvény meghatározza a kötelezően ellátandó feladat- és hatásköröket, és az országgyűlés biztosítja az anyagi feltételeket. „Tekintettel arra, hogy a feladat teljes körű ellátásához az anyagi feltételek központilag nem biztosítottak, az önkormányzat a feladat teljesítését feltételekhez kötötte” - indokolt az alpolgármester. Kiss Sándor (EUT) módosító indítványában arra biztatta képviselőtársait, hogy fogadják el a hivatalvezető törvényességi észrevételeit. Dr. Derce Tamás polgármester hangsúlyozta, hogy a szükséges központi támogatás az országgyűlés és a kormány törvénysértő magatartása miatt nem érkezett meg, Újpest Önkormányzata ezért ütemezte át a beruházásokat. Nem az intézmények fontosságát vitatják, hanem a megvalósítás feltételeit hiányolják. Hock Zoltán alpolgármester az önkormányzati törvény elvárásait és az állam teljesítését vetette egybe. A gazdasági ügyekért felelős városvezető elmondta, hogy 2006-ban Újpest költségvetése 200 millió forinttal lesz kevesebb, mint tavaly, ugyanakkor az állam a köztisztviselőknek 4,5 százalékos kötelező béremelést ír elő, amelyhez azonban nem biztosítja a fedezetet. Nagy István alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a kérdés ezúttal harmadik alkalommal került napirendre, a népjóléti bizottság eddig két alkalommal tárgyalta. Meggyőződése, hogy a határidőt ki kell tolni. Az intézmények megvalósítása mintegy 160 millió forintot igényel, és ebben még nincs benne a működtetési költség. Az ülést vezető polgármester a hozzászólásokat követően szavazásra bocsátotta Kiss Sándor módosító indítványát, amelyet 2 igen, 23 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett elutasítottak a képviselők. Ezután került sor az eredeti, írásban előterjesztett határozati javaslatról szóló szavazásra, amely szerint Újpest képviselő-testülete nem ért egyet a törvényességi észrevétellel, és fenntartja korábbi határozatát. A szavazás nyomán ez utóbbit 29 igen, 2 nem szavazattal fogadták el. A 30-as busz nem megy tovább A következő napirendi pontban Aba Botond- nak, a BKV vezérigazgatójának válaszlevelét ismertette dr. Derce Tamás polgármester. Újpest képviselő-testülete korábban határozatban vetette fel a 30-as autóbusz vonalának Káposztás- megyer II.-ig történő meghosszabbítását. A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a BKV vizsgálatot végzett, amelynek egyik megállapítása, hogy a lakótelep tömegközlekedési kiszolgálása megfelelő. A busz vonalának meghosszabbítása évente több mint százmillió forintot igényelne. A finanszírozás a cég számára megoldhatatlan, és a fejlesztést a forgalmi adatok sem indokolják. A vizsgálat eredményeit a levél melléklete részletesen tartalmazza. A képviselők 5 igen, 22 nem, 2 tartózkodás mellett nem fogadták el Aba Botond válaszát, és felhatalmazták a polgár- mestert a megfelelő válasz megfogalmazására. A hetedik napirendi pontban dr. Vitáris Edit jegyző tájékoztatást nyújtott arról, hogy a 2005. december 20-i közmeghallgatásra beadványt készítő, de ott meg nem jelent- újpesti polgárok számára elkészültek az írásbeli válaszok, amelyek a polgármesteri hivatal képviselői irodájában megtekinthetők. A napirend nyolcadik pontjában az önkormányzat, valamint az Újpesten élő idős emberek részére lakásért életjáradéki programot meghirdetni kívánó HILD Ingatlanbefektető Kft. közötti együttműködési megállapodásról döntöttek a képviselők. Nagy István alpolgármester előterjesztőként nem kívánta szóban kiegészíteni az írásos anyagot, de a szerződés pontosítása érdekében egy helyszínen kiosztott módosító indítványt is benyújtott. Pelle András (Fidesz - MPSZ), a népjóléti és lakásügyi bizottság elnöke arról számolt be, hogy az elmúlt évben a HILD képviselője a bizottság előtt ismertette a cég tevékenységét. A megállapodástervezet elkészült, és azt a bizottság támogatja. A képviselő-testület 20 igen, 5 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta az együttműködési megállapodást. Változtatási tilalom A kilencedik, „egyebek” napirendi pontban három téma került terítékre. Dr. Derce Tamás polgármester azt indítványozta, hogy az önkormányzat a Petőfi laktanya területére korábban -elrendelt változtatási tilalmat terjessze ki a szomszédos Hunyadi laktanyára is, amely önálló helyrajzi számmal rendelkezik. A képviselők 30 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a határozati javaslatot. Kiss Sándor a választási kampány időszakára vonatkozó intézkedésről kérdezte a polgár- mestert. Dr. Derce Tamás részletes válaszában többek között kitért a normasértésekre és az engedély nélkül kiragasztott plakátok ellen elrendelt szankciókra. Hock Zoltán alpolgármester arról tájékoztatta a testületet, hogy az MDF visszahívta korábbi delegáltját az ÚV Rt. felügyelőbizottságából, és helyette Balázs Sándort jelöli. A képviselők 29 igen szavazattal fogadták el az új bizottsági tag kinevezését. A továbbiakban zárt ülésen folytatta munkáját a testület. Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében a közműfejlesztési hozzájárulás megfizetéséről szóló határozatok ellen benyújtott fellebbezésekről, dr. Tóth Krisztina alpolgármester előterjesztésében pedig önkormányzati bérlakás bérbeadására irányuló kérelemről döntöttek a képviselők. r^