Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-05-04 / 9. (339.) szám

2006. \i 4 ________________________ÚJ PEST_________ Gyógyszertár a Károlyi Kórházban A Károlyi Sándor Kórház és Rendelőinté­zet lépésről lépére történő korszerűsítésé­nek újabb állomásaként, április 19-én ke­rült sor a kórházi gyógyszertár avatásá­ra. A házi ünnepségen a fenntartó képvi­seletében megjelent dr. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes. Dr. Küttel Pé­ter, a kórház főigazgatója az intézmény számos osztályvezető főorvosa és szak­embere jelenlétében adta át az új patikát. A megnyitón dr. Küttel Péter főigazgató el­mondta, hogy az élelmezési üzem áthelyezésé­vel - annak helyén - az elmúlt évben megkez­dődhetett az új gyógyszertár kialakítása. Mint elhangzott, a Károlyi Sándor Kórház évtizede­kig nem rendelkezett saját gyógyszertárral. Az első önerőből kialakított kórházi patikát - a je­lenleg elkészült gyógyszertár elődjét - 1984- ben, az egykori gondnoki lakás helyén nyitot­ták meg. A már abban az időben is szűkös alapterületűnek bizonyult helyiségben a mun­kakörülmények hosszú idő óta nem feleltek meg az egészségügyi szakmai minimumfelté­teleknek, illetve a higiénés követelményeknek. A gyógyszertár korszerűsítése immár halaszt­hatatlanná vált. A kivitelezési munkák 2005 tavaszán kez­dődtek, október végére, határidőre befejeződ­tek, majd megkezdődött az épület berendezése és felszerelése. A szakhatóságok ez év márciu­sában adták ki a patika használatbavételi en­gedélyét. A rekonstrukció tervezője visszanyúlt az eredeti elképzelésekhez, így az épület külső megjelenésében a régi falakat, díszeket idézi. A felújított terület összesen 457 m2, amely a gyógyszerek tárolása mellett lehetővé teszi a magisztrális készítmények előállítását is. A gyógyszertár kialakítását és a tervek meg­valósítását a fenntartó, tulajdonos Fővárosi Ön­kormányzat 54 millió forinttal támogatta, a ki­egészítő járulékos munkákat a kórház saját erőből, mintegy 3 millió forint értékben fedezte. r. Ingyenes jogi tanácsadás... ...cégek és vállalkozók részére a BKIKIV. ke- J rületi tagcsoport irodájában. Időpont: telefo­non történő előzetes egyeztetés szerint. Ér­deklődésüket várjuk az alábbi elérhetősége­ken. Cím: 1042 Bp„ Árpád út 56. Tel.: 370- 0386, 06-30-640-5651. E-mail: 4ker@bkik.hu. Vállalkozók figyelmébe! A BKIK újpesti tagcsoportja helyben szervezett tanfolyamaival segítséget kíván nyújtani az újpesti vállalkozásoknak. Folyamatosan indít­juk a következő tanfolyamokat:- ingatlanközvetítő- szakács- élelmiszer-eladói (intenzív)- vendéglátó üzletvezetői „ - boltvezetői- kereskedelmimenedzser-képzés (emelt szintű) Tanfolyamainkra részletfizetési kedvez­ményt biztosítunk. Jelentkezés és bővebb in­formáció Báncs Ferenc tanfolyamvezetőnél a 06-20-951-3357-es mobilszámon vagy a BKIK IV. kerületi irodájában, a 370-0386 telefonszá­mon. Dr. Küttel Péter főigazgató Ősz Elödné főgyógyszerész társaságában mutatta be a gyógyszertárat ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Társasházak, valamint szövetkezeti lakóépületek képviselőinek figyelmébe! Ezúton hívom fel a társasházi, valamint a szö­vetkezeti lakóépületek képviselőinek figyelmét arra, hogy a korábbi évek gyakorlatát követve a Fővárosi Közgyűlés szociálpolitikai és lakásü­gyi, valamint a várostervezési és városvédelmi bizottság a fővárosi városrehabilitációs keret­ből juttatható támogatás feltételeiről és a pá­lyázati eljárás rendjéről szóló 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendeletben biztosított jogkörében eljárva pályázatot ír ki a volt állami tulajdonú lakások privatizációja során alakult társashá­zas, valamint az ún. tanácsi célcsoportos for­mában megvalósult lakásszövetkezeti lakóépü­letek felújítási költségeinek támogatására. Pályázatot a hat- vagy annál több lakásos társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek nyújthatnak be. (Nem számít be a lakásszám­ba a társasházas és a lakszövetkezeti lakó­épület osztatlan közös tulajdonban lévő laká­sok, ill. a nem lakás célú helyiségek.) A pályázat anyaga a Főpolgármesteri Hiva­tal ügyfélszolgálati irodájában (Budapest V. kér., Károly körút 28.) térítésmentesen vehető át. A részletes pályázati felhívás a Budapest IV. kér., Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hiva­tal ügyfélszolgálati (Budapest IV. kér., István út 15.) és a káposztásmegyeri ügyfélszolgálati irodán (Budapest IV. kér., Hajló u. 42-44.) is megtekinthető. A pályázati felhívás teljes terje­delmében elérhető és az adatlap (ok) letölthe­tőek a www.ujpest.hu honlapról. A pályázat benyújtásának határideje: 2006. május 8. 16 óra. A pályázat benyújtásának helye: Buda­pest IV. Kér. Újpest Önkormányzat Polgár- mesteri Hivatala, Budapest IV. kér., István út 14.1. em. 37-es szoba. A pályázat elbírálásának határideje: 2006. július 14. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető személyesen vagy a 231- 3101/221, 231-3138-as telefonszámokon, Feke­te Róza referensnél. A pályázat eredményéről minden társasház és lakószövetkezeti képviselő írásban fog érte­sülni. Hock Zoltán alpolgármester Fotó: Zalka István

Next

/
Oldalképek
Tartalom