Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-04-06 / 7. (337.) szám
14 J PEST 2006. április 6. Vastagbélrákszűrés Eredményes szűrővizsgálat- folytatás: csekély térítési díj ellenében Az elmúlt év őszén több alkalommal is felhívtuk olvasóink figyelmét arra, hogy Újpest Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Intézménye egy újabb térítésmentesen igénybe vehető szűrővizsgálat - nevezetesen a vastagbéltumor- szűrés - lehetőségét ajánlotta a városrész lakosságának. Dr. Varga Józsefet, a SZE1 igazgatóját három hónap tapasztalatairól kérdeztük.- Hogyan fogadták az újpestiek a lehetőséget?- Azt mondhatom, hogy felelős gondolkodásra valló módon az eltelt három hónap alatt mintegy hatezer újpesti lakos ment el azon felnőtt-háziorvosi rendelőkbe, ahol lehetőség volt a szűrővizsgálat elvégeztetésére. Úgy érzem, találó az a plakát is, amelyen egy strucc- madárgrafikával hívtuk fel az emberek, elsősorban a veszélyeztetett, negyven év feletti korosztály figyelmét: ne dugjuk a fejünket a homokba, a probléma valós, és bárki kerülhet abba a helyzetbe, hogy szüksége lesz orvosi segítségre. A szűrővizsgálat célja elsősorban a lehetséges rákos elváltozások korai felismerése volt, de természetesen több enyhe lefolyású, de feltétlenül kezelendő elváltozásra való figyelemfelhívás is lényeges tényezője volt a részvételre ösztönzésnek.- Milyen tapasztalatokat hozott a szűrővizsgálat?- A négyezer újpesti jelentkező tíz százalékánál találtunk kezelendő esetet. Szeretném hangsúlyozni: zömében enyhe lefolyású, de mindenképpen odafigyelést érdemlő problémákat. De ha nem tárjuk fel időben eme rendellenességeket, megnő az esélye a kóros elváltozásnak. Mindez bizonyítéka annak is - a plakátnál maradva -, hogy a struccpolitika nem vezet jóra.- Tart-e még a szűrővizsgálat?- A szűrést Újpest Önkormányzata és a Fővárosi Önkormányzat által támogatott pályázaton való sikeres részvétel eredményeként térítésmentesen biztosítottuk. Az e célra elnyert pénzösszeg ezt lehetővé tette. Ingyenes vizsgálatra most nincs módunk, ám a szűrővizsgálatot folytatni fogjuk, igen kedvező, mindössze 500 forintos térítési díj ellenében. A vizsgálat módszere azonos a korábbiéval, fájdalommentes, és székletminta alapján történik. Úgy vélem, ezt a jelképes összeget érdemes rászánni a vizsgálat elvégeztetésére. Erre mostantól a Prevenció Kft. orvosi rendelőjében van lehetőség, a Sárpatak utca 12. szám alatt. További felvilágosítás a 230-4444-es telefonszámon.-bÉvente 5000 halott, 7000 új beteg! a Prevenció kft.-nél vastagbélrákszűrésre! További információ a szűröcsoporttól kapható a 232-4444-es telefonszámon. Cím: IV. kér., Sárpatak u. 12. A szűrés térítési díja: 500 Ft Feri úr, a Amikor a Templom utca még a városrész korzójának számított, és az apró üzletek kirakatait nézegetve egészen a piacig lehetett sétálni, ismerősként köszöntötték egymást az emberek. Az 1960-as években gyakran állt boltja ajtajában egy fiatalember, és mosolyogva biccentett a járókelőknek. Rattasid Ferencre, a Templom utcai pedikűrösre talán még ma is sokan emlékeznek. Később messzire fújta a szél. Mai fejjel bevallja, annak idején elkényeztette az élet, hiszen lakása, családja és jól menő üzlete volt. Asztalosnak és faszobrásznak tanult, majd egy hirtelen váltással pedikűrösvizsgát tett. Huszonnyolc évesen, 1969-ben mégis úgy dönpedikűrös tött, hogy elhagyja az országot. A Templom utca 10. szám alatti boltban végleg lehúzta a redőnyt. Feleségével és fiával Olaszországba utazott, onnan Svédországba, majd Ausztráliába költözött, végül Kanadában telepedett le. Rattasid Ferenc néhány hónapja hazaköltözött. Haza, Újpestre. Nyugalomra vágyik, szeretné megtalálni a régi ismerősöket, barátokat, de a város több mint három évtized alatt annyira megváltozott, hogy egyedül nehezen boldogul. Szerkesztőségünkön keresztül kéri, hogy akik emlékeznek rá, és szívesen találkoznának vele, hívják fel telefonon, a 233-0743-as vagy a 06-30-304-1842-es számon. * QU/cwvwh vrjáh^ Tavaszi klubélet Az idősek klubjaiban is tavaszi készülődés tapasztalható, a klubok sorban meglátogatják egymást. Ennek több haszna is van. Először is a hosszúra nyúlt téli hónapok után egy kis séta, mozgás mindenkire ráfér, aztán meg jó újra látni a többi klub tagjait, akiket a rendezvényekről már jól ismerünk, valamint betekintést nyerhetünk arról, hogy mivel töltik napjaikat, milyen rendezvényeket tartanak a „testvérklubok”. Ötleteket meríthetnek a gondozók, igényeket támaszthatnak az ellátottak, így még magasabb színvonalú, változatosabb klubprogramokkal gazdagodhat az ellátás. Márciusban az Őszkacsintó Klub (Nagy- szombati u. 17.) fogadta az Őszirózsákat (Rózsa u. 8.), majd az Őszi Fény Idősek Klubja (Tungsram u. 9.) vendégei lesznek az Őszkacsintók és a Bársony Szív Klub (Király u. 15.) tagjai, és az előre megtervezett „forgatókönyv” szerint ez így megy márciustól májusig. Minden egyes vendéglátó az éppen aktuális havi klubprogramját tartja, csak ez alkalommal a vendégekkel bővült létszámban. A programok közt szerepel tornával egybekötött egészségnevelési előadás, activity- játékdélután, versolvasó nap, szalonnasütés, nótadélután, hogy csak egypárat említsek a repertoárból. Mi, gondozónők szeretnénk ezt nyújtani klubtagjainknak tavaszi virágcsokor gyanánt, és reméljük, ezekkel a sorokkal felkeltettük azoknak az idősödő újpesti lakosoknak az érdeklődését is, akik még nem jelentkeztek valamelyik klub tagjai közé. Laposa Józsefné, az Őszkacsintó Klub vezetője V f ♦ V