Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-04-06 / 7. (337.) szám

2006. április 6. Jjp. T 15 A „Születés hete” Újpesten május 11-én lesz A szülőotthon tárt kapukkal várja az érdeklődőket Május második hetében, nem sokkal anyák napja után rendezik meg Magyarországon a Születés hetét, azt az országos szakmai és kul­turális rendezvénysorozatot, amelynek az a célja, hogy minél közelebb vigyék az érdeklő­dőkhöz a gyermek születésének egy életre szó­ló szépségét és jelentőségét. 2003-ban a ren­dezvény feletti bábáskodást az Alternatal Ala­pítvány vállalta, és 52 szervezete az ország 23 városában 114 eseményt szervezett. 2006-ban a Fővárosi Károlyi Kórház szülé­szet-nőgyógyászati osztálya, közkedvelt nevén az újpesti szülőotthon is bekapcsolódik a ren­dezvénysorozatba: szó szerint tárt kapukkal várja május 11-én, egy csütörtöki napon minda­zokat, akik arra kíváncsiak: hová , milyen körülmények közé érkezik egy kisbaba. Ter­mészetesen, ahogy Farkas Balázsné, Zsuzsa, az intézmény főnővére fogalmaz: számukra a babák fogadása nem azzal kezdődik, hogy szü­letésükkor mérlegre és pólyába teszik őket...- A szülőotthonban már jóval előbb készü­lünk a születésre - helyesel Farkas Balázsné. - Ezért vállaltuk, hogy most éppen eme országos rendezvény során is bemutatkozhassunk azoknak, akik személyesen még nem is­mernek bennünket, és nemcsak a gyermekvál­lalást latolgatják, hanem keresik azt a kórházat, sőt orvost, „háttércsapatot” is, ahová bizalommal fordulnak. A nyitott kapu „akció” során szeretettel várjuk tehát mindazokat, akik gyermekvállalásra készülnek, és azokat is, akik már tudják, hogy babát várnak. Sőt a nosztalgia csábító erejét sem hagyjuk számítá­son kívül: várjuk azokat a fiatal felnőtteket is, akik pusztán arra kíváncsiak: hol is születtek hajdanában?- Arról, hogy egy színház, kulturális köz­pont vagy akár egy sportlétesítmény nyitott kaput hirdet, hallottunk. De hogy egy kórház tegye ezt?!- Másként nem lehetséges a bebocsátás. De természetesen látványként nem a kórtermek­ben fekvő kismamák, gyermekágyasok felkere­sését szánjuk vendégeinknek ezen a napon, hanem egy akár többször is elmondható tájé­koztatást szolgáltatásainkról, a gyógyító mun­káról. Ennek része lehet az is, hogy bemutas­suk az érdeklődőknek magát a szülőszobát is.- A szülőotthon híre Újpest határaink kí­vül is jó. Igaz azonban itt is a mondás, hogy „jó bornak is kell a cégér”?- Valóban, az intézményünkben folyó ma­gas szakmai munka elismerésének egyik for­mája, ha jó a „visszhangunk”. Ezért is marad­hattunk meg még eme ódon falak között is, s ez nagyon jó érzés, az orvosoknak, az ápoló­nak, a szülésznőnek és persze a főnővérnek is. Ám sokan nem tudják még, hogy a közel Í00 éves épületben valóban igyekszünk lépést tar­tani az orvosi műszerek XXI. századi tech­nikájával, fő erősségünk azonban kétségtele­nül az, hogy személyre szabott módon foglal­kozunk mindenkivel.- Mondana erre példát?- Nagyon szívesen. Ugyan a terhesgondozás és a védőnő tanácsadása ma Magyarországon állampolgári jog, mégis azok a nők, akik kis­babát várnak, nálunk magas színvonalú ter­hesgondozásban részesülnek, a nálunk szülő anyák térítésmentesen élhetnek a terhestorna lehetőségével, szülés után pedig a baba-mama tornával. A nyílt nap során szeretnénk képet adni a gyermekágy által nyújtott hotelszolgá­latról, az alternatív szülőszoba igénybevételé­nek lehetőségéről, az apás szülésre való felké­szítésről. Nagyon lényegesnek tartom, hogy nálunk mindennapos az úgynevezett intelli­gens kötszer használata, de pelenkát és baba­ruhát sem kell behozni az újszülöttnek, mi lát­juk el ezzel, megkönnyítve a családok dolgát, és kímélve pénztárcájukat. Mindez azt is segí­ti, hogy az édesanyák komfortosan éljék a szü­lés utáni első napokat.- Miként telik minderre a kórház költség- vetéséből?- Tudomásom szerint a költségvetési forrá­sok nálunk is szűkösek. Ám nem várjuk ölbe tett kézzel a csodát. Intézetünk komoly anyagi erőfeszítéseket tesz, és jó néhány éve annak, hogy létrejött az Új Generációért Alapítvány, amelynek az a célja, hogy segítse az intézmé­nyünk fejlődését. Az újpestiek és más támo­gatók adóforintjaiból tudjuk azon céljainkat megvalósítani, amelyek - véleményünk szerint - a szülőotthon egyedi arculatát alakíthatják. Ezért gondoltunk arra, hogy erről ugyan az Újpest lap hasábjain is rendszeresen értesítjük a közvéleményt, mégis igényeljük és persze vállaljuk az országos megmérettetést, végső so­ron a kapunyitást a születés hete alkalmából is.- Hogyan lehet részt venni a programon?- Előzetes bejelentkezés alapján: a 369­1666-os telefonszámon lehet május 11-éré idő­pontot egyeztetni. Bízom abban, hogy sokan jönnek vendégségbe hozzánk. Annyit ígérhe­tek: ha les? igény az ilyen tapasztalatcserékre, a nyílt napot nemcsak a születés hetében fog­juk megrendezni, hanem alkalomszerűen más­kor is - és nagyon szívein. , -bk­A Bice-Bóca Alapítvány Napraforgó Támogató Szolgálata ajánlja SZOLGALTATASAINK Személyi segítő szolgáltatás szociális gondozási feladatok:- takarítás- mosás-vasalás- ágyneműcsere- gyógyszerfelíratás, -kiváltás- bevásárlás, ügyintézés a kliens nélkül személyi segítés:- intézménybe kísérés és segítségnyújtás- bevásárlás, ügyintézés, sétálás a klienssel- szabadidős, kulturális, sportprogramra kísérés- felolvasás- mozgatás- segédeszköz használatának betanítása- öltöztetés- személyes higiéné biztosítása Szállítószolgálat Budapest területén, munkanapokon műkö­dik. A szállítási igényt legalább két nappal ko­rábban kell jelezni, a támogató szolgálatnál. Speciális munkavállalói tanácsadó iroda- munkahelyre való eljutás segítése a szállító szolgálattal együttműködve- mentorprogram: munkavállalók munkába illesztésének segítése Információs és tanácsadó iroda- szociális törvény, önkormányzati rendelet által biztosított pénzbeli, ter­mészetbeni ellátásokról tájékoztatás- fogyatékossággal élő embereket érintő jogszabályokról tájékoztatás- önismereti, személyiségfejlesztő tréningek szervezése- munkahelyek akadálymentesítésének elősegítése- eszközkölcsönző működtetése Az Napraforgó Támogató Szolgálat által biztosított szolgáltatások térítési díjai febru­ár 1-jétől az alábbiak: A személyi segítés térítési díjai Gyógyszerfelíratás, -kiváltás, bevásárlás; ügyintézés; ágyneműcsere; segédeszköz hasz­nálatának betanítása; mozgatás; sétálás; mosás­vasalás; takarítás; személyes higiéné biztosítá­sa: 200 Ft/óra A szállítószolgálat térítési díjai Munkanapokon 8-tól 16 óráig: 103 Ft/km Kiszállási díj: 400 Ft Várakozási díj: 500 Ft/fél óra Minimális fuvardíj: 1550 Ft Célcsoportunk; az egyedül vagy családban élő, önmaguk ellátására részben vagy egyáltalán nem képes, fogyatékossággal élő személyek. Bővebb felvilágosítás: Wachutka Katalin szolgálatvezető, 1117 Bp., Keveház u. 19., tel.: 205-3174, 06-70-455-5478. fx) V % Farkas jf Balázsné = , főnővér

Next

/
Oldalképek
Tartalom