Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-12-22 / 25. (330.) szám
2005. december 22 19 Fáy Győző festőművész (1918-2005) Ez év tavaszán váratlanul - rövid betegség után - örökre távozott Fáy mester, aki egész életében büszke volt újpesti indíttatására. A Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett. Sikeres felvételi után az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán Varga Nándor Lajos, Elekfy Jenő, Burghardt Rezső voltak a mesterei. 1949 után az utóbbi mester tanársegédje lett. Főiskolai elfoglaltsága és önálló művészi munkája mellett Újpesten és Rákospalotán sokat tett a képzőművészeti élet megszervezése és működése érdekében. Ebben hű társa és segítője volt Kocsis András szobrászművész. A 40-es évek második felétől rendszeresen megjelentek munkái kiállításokon, nem csak Budapesten, de vidéken is. Első itáliai útjára 1964-ben került sor. Festészetének oldottsága, mediterrán hangulatú és életérzésű, mély tónusú, színgazdag megjelenése már első alkalommal is elnyerte a szakma elismerését (1964 Milánó - Nagy Klasszikusok Kiadójának díja). Ezt követően számos kiállítási meghívásnak eleget téve itthoni jóbarát kollégáinak itáliai bemutatkozását és kint tartózkodását is segítette (P. Bak János, Wrabel Sándor, Blaskó János). Az itáliai kiállítások sorát 1977-ben egy Kanadában és az Egyesült Államokban tett meghívásos látogatás szakítja meg, de a kitérő után ismét visszatér Itáliába, ahol 1981-ben a Firenzei Képzőművészeti Akadémia tagjainak sorába választják. Mediterrán fűtöttségű, sokfigurás, mozgalmas kompozíciók jellemzik munkásságát. Jóllehet kevés portrét festett, de azok annál erőteljesebb jellemábrázoló készséget tükröznek. Jellemzően felesége és lánya arcvonásait jeleníti meg képein szín és kompozí- ciós formában. Kevés számú csendélete vibráló színharmóniája ellenére bensőséges hangulatú. Végül, de nem utolsósorban kell megemlíteni nagy levegőjű, széles ecsetkezelésű tájképeit. Akár egyszerű, falusi udvart ábrázol vagy itáliai nagyváros részletét, mindig jellemző a tiszta színű, vibráló megjelenítés, nagyon egyéni képkivágású, impresszionisztikus, érdekes kompozícióval párosítva. A művész számos külföldi útja, kitüntetése és díja ellenére mindig visszatért szeretett hazájába megpihenni és feltöltődni. Gelléri István Fáy Győző festményeiből december 20-án kiállítás nyílik az Újpest Galériában (Árpád út 66.), mely január 8-ig tekinthető meg. Könyvbemutató a Polgár Centrumban Hcwityoh Bertalan Tivadar képzőművész-író különös című kötete novellák, epigrammák, versek és egyéni hangú írások gyűjteménye, amelyben az irodalmi műveket ceruza- és tollrajzok kísérik. Nem illusztrációk, hanem a szöveggel egyenrangú képzőművészeti alkotások váltják egymást a könyvben. A művész feketén-fehéren látja-láttatja napjaink világát. December 9-én, az Újpesti Polgár Centrum tükörtermében megrendezett könyvbemutatón Bolyki István kiadóvezető és Sághy Ildikó főszerkesztő az Agroinform kiadó képviseletében köszöntötte a szerzőt. A képzőművész-látványtervező Bertalan Tivadart Feledy Balázs művészettörténész-művészeti író méltatta, míg az író Bertalan Tivadar munkásságát Széles Klára irodalomtörténész értékelte. A kötetből KubikAnna színművész olvasott fel részleteket. A 75 éves, Újpestért-díjas szerző legújabb munkája Újpest Önkormányzatának támogatásával jelent meg. !