Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-12-22 / 25. (330.) szám

2005. december 22. Újdonságok az Az új stúdiódíszletet, a gyakoribb műsorismétlést már több hete tapasztalhatják azok, akik az Újpest Televízió csatornáját nézik. Januártól újabb változás következik: bővül a műsorkínálat, ugyanis termé­szetfilmek vetítését tervezik. Prófusz József igazgató­főszerkesztőt a részletekről kérdeztük:- A kábeltelevíziós hálózatban jelenleg több mint félszáz csatorna közül választhatunk, ame­lyek között természetfilmeket sugárzók is bőven akadnak. Miért tűz műsorára a helyi televízió is ilyenfajta kínálatot?- Régóta igény nézőink részéről, hogy a helyi témákkal jelentkező hétfői és csütörtöki magazin- műsoron kívül filmeket, természetfilmeket is vetít­sünk. Amíg játékfilmekből az országos tévéadók bő­séges kínálatot nyújtanak, addig természetfilmeket elsősorban az előfizetéses csator­nák adnak. Az újpestiek közül sokan sajnos csak az alapcso­magra tudnak előfizetni, ezért új sorozatunkkal elsősorban rájuk gondoltunk. Ugyanakkor számí­tunk azon nézőinkre is, akik valemennyi felkínált műsort elő­fizethetik. Januártól 44 héten át részenként átlagosan 15-25 perc időtartamú filmsorozat vetítését kezdjük meg, amelyek természe­tesen „önállóan” is megállják he­lyüket, nemcsak a sorozat része­ként.- Kik készítették a filmeket, és mikor vetítik azokat?- A filmek a soproni Föld Arca Filmstúdió alkotásai, ame­lyeket eddig még országos adókon nem láthattak a nézők. Különleges, érdekes tájak, élőlények, nem mindennapi foglalkozások tárulnak majd elénk. Hogy néhányat ízelítőül említsek: film készült a Mont Blancról, a Kilimandzsáróról, Meruról, a ma- szájokról, a hazai Kápolnapuszta bivalyrezervátu­máról, a Baradla-barlang cseppköveiről, s többek kö­zött a Ngorongoro kráter utolsó orrszarvúiról, az eu­— rázsiai őslóról, különleges szak­mák megismerése során dísz­fegyverkovácsnál tanulmányoz­hatjuk a mesterség fortélyait, járhatunk Mózes sírjánál, és fi­gyelemmel kísérhetjük az Etru- riában járó magyarokat. A fil­meket január kilencedikétől, a hétfői magazin befejezése után, körülbelül 20 órai kezdettel ve­títjük.- Van-e további változás az Újpest Televízió műsorszerke­zetében?- Igen, megújult a magazin- műsor is. A helyszíni riportok mellett élünk azzal a lehetőséggel, hogy egy-egy témát több oldalról kör- - bejárva, stúdióbeszélgetés keretében dolgozzunk fel. Mindehhez az a technikai változás nyújtott lehetőséget, amelyet régóta terveztünk, s amelynek most jött el az ideje. Újpest Önkormányzata, az Újpest Televízió fen­ntartója olyan anyagi forrást biztosított, melynek köszönhetően folyamatosan korszerűsíthettük gép­parkunkat. Kicseréltük az utómunka-stúdió vágó- és feliratozógépeit, felújítottuk a stúdiódíszletet, kor­szerűsítettük a világítástechnikát. A magas fogyasz­tású halogénlámpákat hidegfényűekre cseréltük, ami a nézők számára szebb képet, energiafogyasztá­sunkban pedig közel 60 százalékos megtakarítást je­lentett. Stúdiónk ma már szinte „mindent tud", ami egy korszerű stúdiótól elvárható. Régóta népszerű képújságunk új lehetőséget kínál: mivel ma már szinte minden háztartásban korszerű tévékészülék van, januártól az Újpest TV csatornáján is teljes üzemben működik a teletext, melyről naprakész ke­rületi adatbázist, hirdetéseket hívhatnak le a nézők. Miközben valamennyi televíziónézőnek a lap segítségével is békés, boldog karácsonyt, sikeres új évet szeretnék kívánni, engedjék meg, hogy biztas­sam valemennyiüket arra: tartsanak velünk, köves­sék nyomon, mi történik Újpesten! Erre pedig egyre több alkalom nyílik azáltal, hogy hétfői magazinmű­sorunkat kedden és szerdán, a csütörtökit pénteken és szombaton megismételjük 9 és 19 órai kezdettel.-b­Wúffl Vt a/ pMonybm/ December 7-én közel másfél száz kisgyerek örömére a Liget Óvodába is bekopogott a Mikulás. A Szalay Könyvkiadó és Kereskedőház Kft. jóvoltából a cukorral, csokoládéval meg­töltött csomagok mellé ezúttal zenés műsort is kaptak az ovi­sok. A puttonyban közel száz mesekönyv, lapozgató, isme­retterjesztő kötet is lapult, amelyeket december 20-án az óvodai karácsonyfa alatt találnak majd a gyerekek. Az ün­nepségen Ferencz Gyuláné - képünkön a háttérben - óvoda­vezető segédkezzen a nagy szakállú Télapónak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom