Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-12-22 / 25. (330.) szám

14 ____________________________ U JPEST^BMl 2005. december 22. Egy gyűjtő - még ha világvándor is - sze­ret hazaérkezni, vagyis leszállni a vo­natról, a távolsági buszról, vagy éppen átsétálni a reptéri vámon, majd várni az össze­préselt csomagra, és aztán szép csendben ha­zatérni, hogy otthon gyorsan ßrdöt véve, meg­étkezve, még párás-nedves hajjal kibontson és kedvtelve a kezébe vegyen minden tételt, amit ezúttal magával hozott. A lábak ilyenkor fáradtak, a kanapé vi­szont süppedt és túlontúl puha, a száj hirtelen kiszárad, a kéz pedig még remeg. Ilyen újra itt­hon lenni. Félúton a gyűjtés és a szokatlan ott­hon között. A gyűjtés törékeny foglalatosság. Szenve­dély, odafordulás valamihez, amit megszerez­ni vágyunk. Nincs köze az egzisztenciához, a gyűjtés ugyanis egyedül minket akar, minket, a kicserepesedett ajkunkkal, az izzadó tenye­rünkkel és nyeldeklős légszomjunkkal. A gyűj­tés tehát a hatalmában tart minket, a többle­tet hajszolja, a még kell-en túl a még egyet és a még egyet. Egy gyűjtő általában büszke és nosztalgiára hajlamos. Büszke, hiszen a megszerzendő tétel sosem adja magát könnyen. Azt jobbára el kell venni, el kell cserélni, és amikor ez sikerül, az a pillanat a percnyi megnyugvás: az elégedett mosolyra, a határozott mozdulatra - aho­gyan a tételt birtokunkba vesszük - szánt idő. Ilyenkor a gyűjtő csak ácsorog csendben, ám magában ezernyi párbeszédet folytat: az új szer­zeményt bemutatja a régieknek, a nagy öregeknek, akik már akkor is itt voltak, amikor..., még több ha­jam volt, amikor az orrom még nem volt eltörve, amikor még kevesebb alvással is beértem, amikor lá­nyom még nem tudott járni..., tényleg arra emlékez­tek, hogy... Juhász György gyűjtő, ő az Újpesti Lepkemúzeum létrehozója és tulajdonosa.- Sokat beszélek. Szóval felteszem magam mint egy lemezt, aztán hadd szóljon! - kezdi. A gyűjtő tehát hazatér... Az Újpesti Lepkemúzeum a Dessewffy utca 26-os száma alatt áll. A környék csendes és kertvárosi, a ház kétszintes, amelynek emeletén a lakrész, föld­szintjén pedig a kiállítás található. A gyűjteményhez egy előszobán keresztül vezet az út. A sarokban a hátsó lábaira álló medvecsontváz, a falakon a fosszí- liák, a komódokon a kisplasztikák és rituális szobrok mind-mind vadászlakjelleget kölcsönöznek az amúgy is kuckós kis helyiségnek. A voltaképpeni tárlat a kö­vetkező szobában kezdődik. Közvetlenül a mennyezet alatt bennszülöttmasz­kok, a vitrinekben kövületek, ásványok, az egyik üvegszekrény alatt preparált krokodil, felette kiterí­tett anakondabőr, a kiállítási asztalokban leginkább lepkék, a falra akasztott keretekben pedig különböző bogarak, pókok, skorpiók láthatók.- Gondolom, ha úgy adódik, nem okoz problé­mát kihajítani a házból egy-két csótányt?- Nem, nem különösebben bólint - Juhász György, aki egy lefüggönyözött kis helyiségből érkezik. Középmagas, idősödő férfi. Vadászruhát, zöld nad­rágot és inget, valamint egy khakiszínű, csupazseb mel­lényt visel, törött orráról a szemüveget a homlokára csúsztatja. A házban egyébként nagy a jövés-menés. Juhász György ugyanis néhány napja érkezett vissza Iránból, egy lepkegyűjtő expedícióról, és a zsákmá­nyon éppen most osztozkodik komáromi társaival.- Kicseréltük a szörnyillákat, kezdhetjük a be­szélgetést. Fesztelenül beszél, élvezi, amit mond. Először a „rutin”:- A múzeum az újpesti önkormányzat jóvoltából nyílhatott meg. A csoportos belépő természetesen minden újpesti diák számára ingyenes. Eddig hu­szonegyezer látogatónk volt. A kiállítást mi ren­deztük. Egy biológusokból, lepkészekből álló ama­tőr csapat dolgozott rajta. Jelenleg negyvenezer álla­tot, köztük a magyarországi lepkefajok mintegy ki­lencvennyolc százalékát, illetve tízezer népművésze­ti tárgyat tartunk számon. Egy pillanatra elkalandozom.- Mit szeretne? Mit gondoljak én, egy városi fiú, amikor látogatótársaimmal együtt megpillantom a preparált bogarakat?- Éppen ez a lényeg. Mármint hogy a várost egy pillanatra elfelejtse. A kiállítás olyan, mint egy meg­elevenedő kirándulás. Tervszerű és pontos, mégis az a feladata, hogy visszahozza, azt az élményt, amikor még szeretett a természetben lenni - Juhász György mosolyog. Kedvesen, mint egy hegyi vezető a sátor­nyílásban, szakadó eső idején.- Szóval ön szeretett kirándulni. Akkor biztosan ismeri a befőttesüvegek és a mocorgó gyufásdobo- zok romantikáját.- Hogyne ismerném. Egyébként a gyűjtést szalvé­tákkal kezdtem. Aztán kamaszodtam. Egyre többet jártam el otthonról. Szerettem egyedül lenni. Jó volt Káposztásmegyeren bóklászni, gondolkozni. Végül elkezdett érdekelni a gyűjtés, vagyis hogy mit találok egy felfordított fatönk alatt. Aztán megismerkedtem Bezsila Lászlóval. Tizennégy éves lehettem, amikor találkoztunk. Bezsila remek ember volt, a Mezőgaz­dasági Múzeumban dolgozott lepkészként. Szerette az ifjúságot, én pedig úgy gondoltam mindig rá, mint a kevés szabad emberek egyikére. Juhász György megint csak elmosolyodik. Zsi- vány módra, éppen, ahogyan a kalandorok teszik egymás között.- A Bezsila jó tanárom volt.-Aztán?- Vendéglátó-iparit végeztem. Cukrász vagyok. Mindkettőt, mármint a le'pkészetet és a cukrászatot is nagyon szeretem. Az utóbbi nagyon gyakorlatias, kell egy kis idő, amíg átállok, de megy minden prob­léma nélkül.- Érdekes, nem? Míg az egyik, itt a gyűjtésre gondolok, inkább konzervál, addig a másik arra tanít, hogy hogyan végeztessünk ki valamit minél hamarabb.- Igen, tényleg van különbség - Juhász György a felvetésemen csak nevet.- De, térjünk vissza a lepkékhez! Melyik vagy milyen volt az első?- Úgy emlékszem, a nagymama telkén voltam a Zemplénben, 1958 körül, azt hiszem, ott fogtam egy nyárfautánzó lepkét. De nem is ez a lényeg. A lepke nagyon érzékeny állat. Csak ott él meg ahol a kör­nyezet érintetlen. De ha az élőhelye tönkremegy, el­pusztul. Szóval ahol lepke van, ott természet van: szín, forma, víz, erdő. És hát a lepkék: a nagy színes kavalkád. Olyan, mintha a cirkuszban lennél cifra forgólámpások között. Ami a természetet illeti, persze ma már minden más. Például Madagaszkár sem ugyanolyan, mint ré­gen - helyeselve bólogatok, mire Juhász György ing­ujját feltűrve magyarázni kezd.- Korábban sajátos flórája, faunája volt, mert az idejekorán leszakadt lemez teljesen el volt zárva a kontinenstől, és az élővilág így genetikailag nem szennyeződött. Mindenesetre kezdik észrevenni, hogy a helyzet nem éppen rózsás. Úgyhogy néhány helyen megpró­bálnak lepkefarmokat, rezervátumokat kialakítani, hogy az állatokat megmentsék, és természetesen hogy kereskedjenek velük. Például ilyen szaporításra alkalmas terület most a Mazuri-tavak környéke.- Tehát a lepkékkel, bogarakkal kereskednek is.- Igen, bár a gyűjtés az elsődleges. Mindenesetre több börze és cserével, vásárlással egybekötött be­mutató van Európa-szerte. Jövő héten éppen Műn-

Next

/
Oldalképek
Tartalom