Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-12-22 / 25. (330.) szám

2005. december 22. chenben lesz egy, de van Prágában, Párizsban, Po­zsonyban, Modenában és persze Budapesten is. Londonban tartják egyébként az egyik legnagyobb árverést. Itt lényegében a centik döntenek. Egy ti­zenhat centiméteres cincér például ötezer fontért cserél gazdát. A British Museum rendelkezik hasonló nagyságú állatokkal. Az én cincéreim - a falra függesztet kiál­lítási rámák egyikére mutat - sajnos, kevéssel ugyan, elmaradnak ezektől a bogaraktól. - Nagyot nyelek, a lábamat magam alá húzom.- Megkérdezhetem, hogy mennyit nyom egy ek­korajószág?-Élvehúsz deka közülük.- Ennyi körülbelül a napi reggeli felvágottam.- Igen, ezek közel sem könnyű állatok. - Ezúttal rajtam van a mosolygás sora.- Hogyan lehet ezeket a bogarakat, vagy éppen lepkéket befogni?- Aggregátorral, különböző csapdákkal, és persze fénycsövekkel. Az első az áramot szolgáltatja, s emellett nem kevés rezgést bocsát ki, amely elriaszt­ja a kígyókat. Ez azért is jó, mert egy hosszabb útra nem lehet szérumot vinni, hiszen az könnyen meg­romlik. Tehát az aggregátor működteti a lila fényt adó lámpát, ami köré csak úgy gyűlnek a lepkék. A rova­rokat végül egy kiterített lepedő ejti fogságba, innen aztán egy hálóba kerülnek, ahol a gyűjtő megfogja és egy kissé megroppanja őket az ujjaival. Nem fáj ne­kik, ugyanis a lepkéknek nincsenek idegvégződé­seik. Ezután, az állatokat bélyegborítékokba helyezik, így, egy hűtőszekrényben akár hónapokig is elállnak. Ezt a törzskönyvezés, majd a visszapuhítás folyamata követi, amikor is a lepkéket steril homok és víz ele­gyével átitatott kendőbe csomagolják, végül pedig a feszítőfán, a szabványok szerint preparálják őket. Megmutatom! Juhász György egy az utcára néző, apró szobába vezet. A berendezés egyszerű: néhány erős fényű lámpával és nagyítóval felszerelt asztalból, egy-két terráriumból, valamint nagyobb szekrényekből áll. Juhász György ezek egyikéhez lép, és a széles fiókokból borítékokat vesz elő. A kopertákban lep­ketetemek hevernek, ezek közül választ ki egyet, majd az ujjai közé csippenti, és felém nyújtja:- Látja? így tároljuk őket, még felpuhítás előtt áll­nak. Ezek, egyébként a mostani iráni gyűjtőútról valók. Na, szóval az ember fogja a testet, és a feszítő­fákra helyezi. - Egy téglalap alakú lapot tart a kezé­ben, amelynek a hátoldalán cérnavékonyságú fonalak vannak felfeszítve.- Ezekkel lehet szabályozni a lepke fekvését, amit a meghatározhatóság miatt szabványok írnak elő. A tű kilencvenfokos szögben hatol az állat testébe, a szárnyak egymással háromfokos törésben állnak, a szárny a törzzsel derékszöget zár be.- Értem. Gondolom, a lepkék szállításához kü­lönböző engedélyek szükségesek.- Igen, bár ezek általában a kivitelre vonatkoz­nak. Magyarországon engem még sohasem állítottak meg a vámon. Amit mondjuk meg is értek. Három- hétnyi gyűjtés után kijövünk a mocsárból vagy a si­vatagból. Sebesek vagyunk, koszosak. Általában még fürödni sincs idő, úgyhogy csak felszállunk a gépre, és már jövünk is haza. Itthon pedig mit lát a vámos? Öt szakadt alak kicserepesedett, felrepedt szájjal, hámló bőrrel megérkezik, a ruhájuk viseltes, hát persze, hogy továbbenged minket.- Sok csomaggal utaznak? Az állatokat nehéz szállítani?- Nem. Egy nagyobb, százliteres utazótáskába ál­talában bele is férnek. A kivitt felszerelést pedig a hazajövetel előtt elcseréljük mindenféle népművé­szeti tárgyra, maszkokra, szobrokra. Egyszer régeb­ben Grúziából készülődtünk haza, s annak rendje és módja szerint elkezdődött a szokásos cserebere, míg végül úgy leraboltak, hogy egy szál gatyában érkez­tem a szállodába. Nem baj, legalább volt mit haza­hozni!- Ezt észben tartom. így végződik egy gyűjtőút?- Igen. De elindulni érdekesebb. Először is fel kell mérni a hely adottságait. Lepkék például csak ott vannak, ahol víz is van. Aztán, mit tudom én, figyel­ni kell a gyümölcsállományra, mert a rovarok, boga­rak kedvelik a rothadó gyümölcsöt. Az alapvető felkészülés után egyszerűen nekiindulunk, és csak megyünk az orrunk után. Egy út körülbelül három hétig tart. A repülőjegyek fixek, előre váltottak, úgy­hogy nem nagyon lehet tovább maradni.- Általában társasággal utazik?- Igen. Jobb így, mert még a lehetősége sincs meg, hogy ellustuljak. Egyszer három hónapig vol­tam Venezuelában. Teljesen egyedül. Jó volt, csak kissé elhagytam magam. Szóval, ha megkérdezné, hogy hány országban jártam, őszintén szólva már nem tudnám megmon­dani. Azt azonban tudom, hogy még soha nem vol­tam a családommal vakációzni. Na jó, talán egyszer. Tehát az útjaim többnyire gyűjtő jellegűek. A gyer­mekemet sem vittem soha, magamra figyelni is bősé­gesen elég.- Az iráni eredményes expedíció volt?- Igen. Nem panaszkodhatunk. Az egyik befogás alkalmával új hangyaleső fajra bukkantam. Ez a lep­ke leginkább a szitakötőkhöz hasonlatos. Tulajdon­képpen szerencsém volt, bár azért még el kell ismer­tetnem, de akik eddig látták, azok azt mondták, hogy a faj még valóban ismeretlen. Mindenesetre a képe­ket most szét kell küldenem a szakértőknek, hátha valaki mégis tud hasonlóról. Ha nem, elnevezhetem!- Gratulálok! Gondolom, nem minden útja ilyen sikeres.- Nem. De, fogni mindig lehet valamit. Ha nem is garmadával, az sem baj, a látvány, a megtapasztalt idegenség úgyis kárpótol. Dél-Amerikában, Bolíviá­ban például hatalmas esőzések szakadtak a nyakunk­ba. Az utak feláztak, mi pedig elakadtunk, pontosab­ban nem tudtunk továbbhaladni, így aztán néhány napot egy törzsnél töltöttünk. Remek élmény volt.- Vezetőket nem alkalmaznak?- Nem. Legutoljára Bolíviában a sofőrünk volt helybéli. Egy kommandós. Erre a vidékre, a gyűjtés szempontjából, ez a minimális biztosíték.- Az izgalmakra nem panaszkodhat.- Nem. De azért nem minden fenékig tejfel. Egyszer Madagaszkáron mindannyian elkaptuk a ko­lerát. Betegen valamivel nehezebb tartani a kitűzött időpontokat. De végül néhány arra tévedő japán uta­zótól kaptunk antibiotikumot, a betegség nem ha­talmasodott el még jobban, igaz 20 kilót fogytam tőle.- Az eset óta visszatért a szigetre?- Igen. Madagaszkár amúgy különös, érdekes, helyenként megrázó ország. A harmadik évezred és a középkor viszonyai keverednek benne. De térjünk vissza a kiinduláshoz, a lepkékhez! Azt nem tudom megmondani, hogy miért kezdtem gyűjteni azokat. Csak azt tudom, hogy amíg nem volt autóm, mindig nyugodt voltam. Sétálgattam, megvettem az Esti Hírlapot, felszálltam a villamosra, és hazajöttem. Ez alatt a rövid utazás alatt mindig lehiggadtam, és nem hoztam haza a gondjaimat. Aztán vettem egy autót, majd egy mobiltelefont... M. L. m A múzeum hétfő kivételével hétköznaponként 12 órától 18 óráig, hétvégén 10-18 óráig látogatható. A két ünnep között is. Cim: Dessewffy u. 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom