Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-12-22 / 25. (330.) szám
2005. december 22. chenben lesz egy, de van Prágában, Párizsban, Pozsonyban, Modenában és persze Budapesten is. Londonban tartják egyébként az egyik legnagyobb árverést. Itt lényegében a centik döntenek. Egy tizenhat centiméteres cincér például ötezer fontért cserél gazdát. A British Museum rendelkezik hasonló nagyságú állatokkal. Az én cincéreim - a falra függesztet kiállítási rámák egyikére mutat - sajnos, kevéssel ugyan, elmaradnak ezektől a bogaraktól. - Nagyot nyelek, a lábamat magam alá húzom.- Megkérdezhetem, hogy mennyit nyom egy ekkorajószág?-Élvehúsz deka közülük.- Ennyi körülbelül a napi reggeli felvágottam.- Igen, ezek közel sem könnyű állatok. - Ezúttal rajtam van a mosolygás sora.- Hogyan lehet ezeket a bogarakat, vagy éppen lepkéket befogni?- Aggregátorral, különböző csapdákkal, és persze fénycsövekkel. Az első az áramot szolgáltatja, s emellett nem kevés rezgést bocsát ki, amely elriasztja a kígyókat. Ez azért is jó, mert egy hosszabb útra nem lehet szérumot vinni, hiszen az könnyen megromlik. Tehát az aggregátor működteti a lila fényt adó lámpát, ami köré csak úgy gyűlnek a lepkék. A rovarokat végül egy kiterített lepedő ejti fogságba, innen aztán egy hálóba kerülnek, ahol a gyűjtő megfogja és egy kissé megroppanja őket az ujjaival. Nem fáj nekik, ugyanis a lepkéknek nincsenek idegvégződéseik. Ezután, az állatokat bélyegborítékokba helyezik, így, egy hűtőszekrényben akár hónapokig is elállnak. Ezt a törzskönyvezés, majd a visszapuhítás folyamata követi, amikor is a lepkéket steril homok és víz elegyével átitatott kendőbe csomagolják, végül pedig a feszítőfán, a szabványok szerint preparálják őket. Megmutatom! Juhász György egy az utcára néző, apró szobába vezet. A berendezés egyszerű: néhány erős fényű lámpával és nagyítóval felszerelt asztalból, egy-két terráriumból, valamint nagyobb szekrényekből áll. Juhász György ezek egyikéhez lép, és a széles fiókokból borítékokat vesz elő. A kopertákban lepketetemek hevernek, ezek közül választ ki egyet, majd az ujjai közé csippenti, és felém nyújtja:- Látja? így tároljuk őket, még felpuhítás előtt állnak. Ezek, egyébként a mostani iráni gyűjtőútról valók. Na, szóval az ember fogja a testet, és a feszítőfákra helyezi. - Egy téglalap alakú lapot tart a kezében, amelynek a hátoldalán cérnavékonyságú fonalak vannak felfeszítve.- Ezekkel lehet szabályozni a lepke fekvését, amit a meghatározhatóság miatt szabványok írnak elő. A tű kilencvenfokos szögben hatol az állat testébe, a szárnyak egymással háromfokos törésben állnak, a szárny a törzzsel derékszöget zár be.- Értem. Gondolom, a lepkék szállításához különböző engedélyek szükségesek.- Igen, bár ezek általában a kivitelre vonatkoznak. Magyarországon engem még sohasem állítottak meg a vámon. Amit mondjuk meg is értek. Három- hétnyi gyűjtés után kijövünk a mocsárból vagy a sivatagból. Sebesek vagyunk, koszosak. Általában még fürödni sincs idő, úgyhogy csak felszállunk a gépre, és már jövünk is haza. Itthon pedig mit lát a vámos? Öt szakadt alak kicserepesedett, felrepedt szájjal, hámló bőrrel megérkezik, a ruhájuk viseltes, hát persze, hogy továbbenged minket.- Sok csomaggal utaznak? Az állatokat nehéz szállítani?- Nem. Egy nagyobb, százliteres utazótáskába általában bele is férnek. A kivitt felszerelést pedig a hazajövetel előtt elcseréljük mindenféle népművészeti tárgyra, maszkokra, szobrokra. Egyszer régebben Grúziából készülődtünk haza, s annak rendje és módja szerint elkezdődött a szokásos cserebere, míg végül úgy leraboltak, hogy egy szál gatyában érkeztem a szállodába. Nem baj, legalább volt mit hazahozni!- Ezt észben tartom. így végződik egy gyűjtőút?- Igen. De elindulni érdekesebb. Először is fel kell mérni a hely adottságait. Lepkék például csak ott vannak, ahol víz is van. Aztán, mit tudom én, figyelni kell a gyümölcsállományra, mert a rovarok, bogarak kedvelik a rothadó gyümölcsöt. Az alapvető felkészülés után egyszerűen nekiindulunk, és csak megyünk az orrunk után. Egy út körülbelül három hétig tart. A repülőjegyek fixek, előre váltottak, úgyhogy nem nagyon lehet tovább maradni.- Általában társasággal utazik?- Igen. Jobb így, mert még a lehetősége sincs meg, hogy ellustuljak. Egyszer három hónapig voltam Venezuelában. Teljesen egyedül. Jó volt, csak kissé elhagytam magam. Szóval, ha megkérdezné, hogy hány országban jártam, őszintén szólva már nem tudnám megmondani. Azt azonban tudom, hogy még soha nem voltam a családommal vakációzni. Na jó, talán egyszer. Tehát az útjaim többnyire gyűjtő jellegűek. A gyermekemet sem vittem soha, magamra figyelni is bőségesen elég.- Az iráni eredményes expedíció volt?- Igen. Nem panaszkodhatunk. Az egyik befogás alkalmával új hangyaleső fajra bukkantam. Ez a lepke leginkább a szitakötőkhöz hasonlatos. Tulajdonképpen szerencsém volt, bár azért még el kell ismertetnem, de akik eddig látták, azok azt mondták, hogy a faj még valóban ismeretlen. Mindenesetre a képeket most szét kell küldenem a szakértőknek, hátha valaki mégis tud hasonlóról. Ha nem, elnevezhetem!- Gratulálok! Gondolom, nem minden útja ilyen sikeres.- Nem. De, fogni mindig lehet valamit. Ha nem is garmadával, az sem baj, a látvány, a megtapasztalt idegenség úgyis kárpótol. Dél-Amerikában, Bolíviában például hatalmas esőzések szakadtak a nyakunkba. Az utak feláztak, mi pedig elakadtunk, pontosabban nem tudtunk továbbhaladni, így aztán néhány napot egy törzsnél töltöttünk. Remek élmény volt.- Vezetőket nem alkalmaznak?- Nem. Legutoljára Bolíviában a sofőrünk volt helybéli. Egy kommandós. Erre a vidékre, a gyűjtés szempontjából, ez a minimális biztosíték.- Az izgalmakra nem panaszkodhat.- Nem. De azért nem minden fenékig tejfel. Egyszer Madagaszkáron mindannyian elkaptuk a kolerát. Betegen valamivel nehezebb tartani a kitűzött időpontokat. De végül néhány arra tévedő japán utazótól kaptunk antibiotikumot, a betegség nem hatalmasodott el még jobban, igaz 20 kilót fogytam tőle.- Az eset óta visszatért a szigetre?- Igen. Madagaszkár amúgy különös, érdekes, helyenként megrázó ország. A harmadik évezred és a középkor viszonyai keverednek benne. De térjünk vissza a kiinduláshoz, a lepkékhez! Azt nem tudom megmondani, hogy miért kezdtem gyűjteni azokat. Csak azt tudom, hogy amíg nem volt autóm, mindig nyugodt voltam. Sétálgattam, megvettem az Esti Hírlapot, felszálltam a villamosra, és hazajöttem. Ez alatt a rövid utazás alatt mindig lehiggadtam, és nem hoztam haza a gondjaimat. Aztán vettem egy autót, majd egy mobiltelefont... M. L. m A múzeum hétfő kivételével hétköznaponként 12 órától 18 óráig, hétvégén 10-18 óráig látogatható. A két ünnep között is. Cim: Dessewffy u. 26.
