Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-05-05 / 9. (314.) szám

2005. május 5. —j Nyáron fél házzal üzemel az uszoda Amióta kikerült az Újpesti uszoda bejá­ratára az értesítés, hogy az intézmény má­justól augusztusig szűkített nyitva tartás­sal üzemel, szerkesztőségünk számos e- mailt és telefonhívást kapott. íme az egyik panaszos levél: „Nagyon sok úszni és gyógyulni vágyó, vala­mint a magam nevében keresem meg önöket. Az Újpesti uszoda május 1-jétől bevezetett új nyitva tartásával a rendszeresen, napi gyako­risággal úszni járó embertől veszik el a lehe­tőséget, hogy nemcsak kedvenc időtöltését, hanem egyúttal egészsége megóvása érdeké­ben végzett tevékenységét gyakorolhassa. Jó­magam is gyerekkorom óta nagyon súlyos ge- rincbántalomban szenvedek, és közel húsz éve járok szinte mindennap úszni. így tudtam ed­dig elkerülni, hogy mozgásképtelenné váljak. Évek óta éves bérlettel járok uszodába, amely­ért jelentős összeget fizettem ki. Véleményem szerint a bérletvásárlás sajátos szerződéskötést jelent az uszodát üzemeltető céggel. Ezt a szer­ződést kívánja egyoldalúan felbontani új nyit­vatartási rendjével az uszoda. Tisztelettel: Paulik Gézáné” Olvasóink panasza nyomán lapunk meg­kereste Mogyorósi Ferencet, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. fürdőüzemek osztályának vezetőjét, aki az alábbi tájé­koztatást adta.- Az eddigi gyakorlattól eltérően számos uszo­dánkban, így Újpesten is nyári nyitvatartási rendet vezettünk be, amely a következőképpen alakul: májusban 1-jétől 31-ig délelőtt 10-től 18 óráig, június 1-jétől augusztus 31-ig hétfő, szer­da, pénteken 11-től 19 óráig, kedden és csütör­tökön 6-tól 14 óráig fogadjuk vendégeinket. Szombaton és vasárnap az uszoda, valamint a gyógyfürdő zárva tart. Az intézkedést gazdaságossági szempontok in­dokolják. Az elmúlt évi adatokat vizsgálva lát­ható, hogy a hétvégéken a forgalom nem érte el a napi száz főt, összesen két alkalommal for­dult elő, hogy a látogatók száma megközelítette a százhúszat. Az Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda befogadóképessége napi kilencszáz fő. Tanítási időszakban a legnagyobb forgalom a helyi is­kolások úszásoktatásából származik. Ez a tevé­kenység azonban nyáron szünetel. Idén január 1-je óta egyébként a főváros más fürdőiben is folyamatos a forgalomcsökkenés, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a gyógyfürdők szakorvosainak letiltotta a közvet­len rendelést. Ma már kizárólag a körzeti szak- rendelésen kérhető beutaló. A lakosság szá­mára nem kedvező, hogy a kezelésekre szóló utalványt ezentúl sorban állással vagy idő­pontkéréssel kaphatják meg. A nyári időszakban az uszoda és gyógyfürdő egy műszakban működik. A munkatársak egy részét a nyáron nyitva tartó strandokra irányí­tottuk. Az igényeket figyelembe véve igyekez­tünk úgy összeállítani az Újpesti uszoda nyit­vatartási idejét, hogy a munkába járók hetente kétszer munka előtt, három napon át pedig a munkaidő után is igénybe vehessék szolgál­tatásainkat. Késő délelőttől kora délutánig az uszoda minden hétköznap látogatható. Szeretnénk elnézést kérni - a sajtó nyilvánossá­ga által is - bérletes vendégeinktől - elismerjük igényük jogosságát -, hiszen hasonló intézke­désre korábban nem került sor. Újpesten ötven­hármán rendelkeznek bérlettel. Az uszodában háromféle bérletet bocsátottunk ki. Akik tavaly is rendelkeztek állandó belépővel, azok törzsvá­sárlói bérletet vehettek, mások decemberi ak­ciónk során, illetve januárban vásárolták meg egész éves bérletüket. A három belépőt három­féle áron kínáltuk. Elismerjük, hogy az uszoda bérleteseit hátrány érte. Akik úgy döntenek, hogy a nyári változások miatt lemondanak a bér­letről, azok számára a hátralévő időre vonatkozó árat visszatérítjük, akik továbbra is megtartják, azoknak árkompenzációt kínálunk. Szíves fi­gyelmükbe ajánljuk a nem túl távoli Dagály gyógyfürdőt, ahol napijeggyel vagy ötven alka­lomra szóló bérlet váltásával mindennap 6-tól 19 óráig tudják igénybe venni a szolgáltatásokat. Az Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda bérleteseit - az árkompenzáció vagy esetleges visszaváltás ügyé­ben - a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. köz­pontjában, a 1138 Budapest, Népfürdő utca 38. szám alatt várjuk. Telefon: 452-4514. ra tíjíjöuj: Ä3i)lfö j' j j Tízemeletes lakóházunk pályázott a társasház-felújítási pályázaton. A kamatmentes hitellel felvett összegből valamennyi lépcsőházunk földszintje járólapot kapott a régi, elhasznált linóleumborítás helyett, felújíttattuk a liftet, lefestettük a postaládákat, és őszintén sajnáljuk mi, zömében gyalogosan közlekedők, hogy új linóleumboritásra csak az első és a második emelet találkozásáig futotta. De ez is óriási dolog. Az ember sokkal szívesebben jön be a kapun egy ekkora épületbe is, ha rendezett kép fogadja, ha nem kell szégyenkeznie a hozzá érkező vendégei előtt sem, legfeljebb gyorsan be kell terelni őket a liftbe, hogy ne is észleljék eme határvonalat. A rendezettséghez persze más is hozzátartozna, például ha a falra nem firkálna senki, s ha mások nem a bejáratnál múlatnák az időt el­nyomva és bepasszírozva a cigarettacsikket az új kőre. Persze a járólap sokat kibír, az ember nem. Nem tudtam megállni, hogy a kapuban vissza ne forduljak a kapatos férfiemberek felé, s ne tegyem fel azt a kérdést, amire egyébként tudtam a választ. Miért kell itt szemetelni, most lett készen a járólap, Ön nyomta el a csikkeket? Lássanak csodát, a fiatalember ugyan szóra nem méltatott, de bólin­tott, és elindult utánam, két ujjal felszedve az egyik árulkodó nyo­mot, és széles mozdulattal a kapuból ki, a járdára hajította... És már fordult is a következő eltakarítandó csikk után. Miért a járdára, s miért nem a kakába dobja, hiszen öt lépésre van tőle? - hallottam is­mét a hangomat. A fiatalember, talán a sörtől vagy eme nagy igaz­ságtól, ki tudja, továbbra is néma maradt, de már nem hajolt le a kö­vetkező csikkért. Barátjának azonban megoldódott a nyelve, és meg­szólalt: azért van a takarító, hogy feltakarítsa! - kiáltotta felém. Ezek után én nem találtam a szavakat. Pedig egyszerű. Az autó­szerelő autót javít, a tűzoltó tüzet olt, a diák tanul, a takarító takarít. Az újságíró ír. Ezt teszem én is.-bk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom