Újpest, 2004 (12. évfolyam, 1/281-25/305. szám)

2004-08-02 / 17. (297.) szám

Egy pályázat margójára (folytatás a 15. oldalról) A Régi Újpest képekben című tárlatot Kadlecovits Géza helytörténeti kutató nyitotta meg Az Újpesti Városnapok ünnepének előkészü­leteihez hagyományszerűen hozzátartozik már az Újpest Önkormányzata által meghirdetett Pállya Celesztin képzőművészeti pályázat. Újpest barátai tudják, a rend kedvéért azonban emlékeztetek rá, hogy ennek a pályázatnak egyetlen lényeges megkötése van: részt­vevőinek Újpesthez kell kötődniük - a város szülöttének vagy lakójának kell lenniük. Minden másban szabad a részvétel. Művét a tanult és hivatásos alkotó éppen úgy beadhatja A grafikák, rajzok és festmények között szobrok színesítették a tárlat anyagát Rendkívüli érdeklődés kísérte az Újpest Galéria városnapi kiállításainak megnyitóját Horváth György művészettörténész a képzőművészeti kiállításra felkínált anyag bőségességét is értékelte a tárlatra, mint a maga erejéből okosodott amatőr művész. így volt eddig minden alka­lommal. Most sincs másképpen. A város vezetése pedig - gondolom - jó érzéssel veszi tudomásul, hogy hívó szavára részt vesznek a pályázaton az itt élő neves és hivatásos alkotók és a művészet elhivatottjai, a kenyerüket más­sal keresők, a régi szóval „amateur”-nek, a dol­gát lelkesedésből tevőnek hívottak. A beküldött pályaműveket ebben az esztendő­ben három tagból álló bírálóbizottság zsűrizte. Tagjai Horváth György művészettörténész, Stefanovits Péter grafikusművész és Olexa József festő- és grafikusművész voltak. A bírálóbizottság mindenekelőtt a tárlatra felkínált tetemes mennyiségű alkotást tekin­tette meg és válogatta át, a kiállítóterem mé­retéhez és a közönség befogadóképességéhez szabva a lehetségest jócskán meghaladó anyagot. E munka során úgy gondoltuk, mér­legelésünk fő szempontjának a jó minőségen felül az arányosítást és a rendezhetőség biz­tosítását kell megtennünk. Reméljük, hogy akik majd megnézik a kiállítást, egyet fognak érteni velünk és a rendezővel, s élvezni fogják a har­monikus bemutatót. A zsűri második feladata - hagyományosan - a javaslattétel. Ki kellett keresnünk azokat az alkotásokat, amelyekről úgy gondoltuk, hogy ebben az évben az Újpesti Önkormányzat díjára érdemesek. Ebben az évben Önök a díja­zott művek alkotóinak körében kevesebb ismerős, márkás nevet hallhatnak. Ez nem azt jelenti azonban, hogy a régebbi pályázatok érdemes díjazottjai most távol maradtak, vagy ne adj’ isten rossz munkákat adtak be a kiál­lításra. E tekintetben minden rendben. A zsűri azonban úgy gondolta, hogy a díjnak van egy biztató feladata is: az érdem koszorúzásán túl mondja el, hogy az adományozó „látja” az alkotóknak elismeréssel eddig nem koszorú­zott körét is. Ez okból - mint a kiállítandó munkák kiválasztásánál - a díjazni javasoltak körének meghatározásakor egyhangú szava­zással: harmadik díjjal Molloné Balog Évát, má­sodik díjjal Augusztin Mártát, első díjjal pedig Nagy Imre Gyulát javasolta elismerésre. Úgy gondoltuk továbbá, hogy illesse egy kü- löndíj Jozefka Antal alkotásait, és köszöntse ju­talommal az önkormányzat a tárlat legidősebb résztvevőjét, Petőcz Lajost. dr. Horváth György művészettörténész, a zsűri elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom