Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-03-27 / 6. (261.) szám

2003. március 27. JJ PEST 19 Zului ínyencvucsoru uz Zámbó Tibor mesterszakács segédeivel a főfogás tálalásához készülődik „A hagyomány szerint, egyszer az Úr Jézus Szent Péterrel ellátogatott a Balaton vidékére. Nagyon elfáradtak a bolyongásban, amikor egy öreg halász (nőmén est omen) tévedt eléjük a domb aljában. Az Úr Jézus megszomjazott, inni kért az öregtől. A szegényember felé nyúj­totta vízzel telt kulacsát, amelyből csodák cso­dájára ettől kezdve mindig bor csordogált.” így szól a legenda, amelyet Nógrádi László, az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának el­nöke, Lenti város polgármestere és - nem utol­sósorban - a zalai borlovagrend tagja idézett fel március 8-án az Öreghalász étterem vacsora­vendégei számára. Haász Tamás vendéglős ezúttal az ország dél­nyugati régiójának ízvilágát varázsolta az új­pesti gourmand-ok és gourmet-k asztalára. Az ételek elkészítését Zámbó Tibor mesterszakács­ra, a Da Bi Bere borlovagrend fő étekmesterére bízta, aki mindent tud a zalai táj gasztronómiá­járól. A sütésen és főzésen túl, e mosolygós fia­talember olyan választékos irodalmi stílusban kommentálta a terítékre került fogásokat, hogy a vendégeknek már az étkeket bevezető sza­vaknál összefutott a nyál a szájukban. A házi­gazda szerepét Murányi Péter újságíró vállalta magára. A vacsorához kínált borokat dr. Bussay László, a Balaton-melléki borvidék neves borásza biz­tosította. A borlovagok szerint a Muraköz föl­szálló melegét érezni e táj boraiban. Zala me­gyében a hullámos dombvidék és a magasabb hegyvidék tágas völgyekkel és termékeny róná­val váltakozik. Északkeleti peremébe benyúl­nak a Bakony déli ágainak bazaltkúpjai; a Zala folyó kanyarulata és a Sárvíz-csatorna között számos völgytől hasított, alacsonyabb domb­vidék emelkedik. Az érkező vendégeket, kabátjuk levétele után szinte azonnal, estebéd előtti gyomorébresztő­vel fogadták. A fűszeres falatkák mellé 2001-es évjáratú Bussay-esküvét kínáltak. Akinek még ez is kevés volt a jó közérzethez, azok számára - immár a terített asztalok között - Kertész András ének- és Sztankovics Béla gitárművész (mindketten a Szent István Király Zenemű­vészeti Szakközépiskola tanárai, valamint a Ma­gyar Állami Operaház tagjai) rövid műsorral gondoskodott a megfele­lő hangulatról. Ezt követően, előétel­ként, véndőben őrzött le­sütött bőrös disznókarajt tálaltak fel, tökmagolajos savanyú kerékrépa pet- rencével (1. kép). A köl­Készítője pikánsnak és férfiasnak nevezte a levest, azaz: a nagymama forró almalevesét „gércének” szálasra tépett fehér húsával. A mustárral megbolon- dított almalevesbe csirkemellda­rabkákat főztek, és mindez együtt édes-savanykás üzenettel várta a mellé ajánlott 2001-es Bussay-traminit. Meghívott szakértőként dr. Dra- vetzky Balázs, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igaz­gatója két fogás között a tájjel­legű ételek vonzóerejéről és a vendégforgalomra gyakorolt ha­tásáról szólt, méltatva az alapa­nyagok, az elkészítés és a tálalás tradíciójának ápolását. A hagyo­mányosan zalai ételek közül kiemelte a „mácsik”-ként ismert gyúrt tésztaételeket, valamint a 15. századtól divatos „macska­nadrág levest”, amely kukorica­pépből készült, és olyan sűrű­nek kellett lennie, hogyha a macska beleáll, beleragad, és tőle”. A 18-adik században meghatározó zalai marha­tartást idézte föl immár a főfogás, a fenékpusz­tai szürkemarha puhaszegye fokhagymás-zöld­séges keverényben, roston sütött, mosolygós dödöllepogácsával és barnakenyér galuskákkal (2. kép). Omlós, puha rostokra.bomló húsok kerültek a tányérokra, mellettük a szaftot feli­tató tésztagombócokkal. A főszakács moso­lyogva árulta el, hogy a húst mintegy félszáz fokhagymával és közel öt liter vörösborral pá­rolták együtt. A sötét árnyalatú falatokban fok­Murányi Péter, az est házigazdája, Nógrádi László, Lenti város polgármestere és dr. Bussay László borász „nadrágot kap hagymának nyomát sem lehetett érezni, annál inkább egy különleges, fűszeres mártásnak, amelyet enyhe bor itatott át. Az este egyetlen vörösbora, az 1999-es Heimann Cervus kitűnő­en kiegészítette a marhahús ízét. A vendégek rövid időre pihentető fogáshoz ju­tottak, amikor gyomornyugtató sajtkóstoiga- tóra került sor, de hamarosan következett a desszert, pontosabban a körtvélyes bélés bor­habbal, áfonyával és birskörte zselével. Talán ismerik azt a mozdulatsort, amikor az ember kisvillára tűzött bélésfalaikéval felitatja a tá­nyérban úszó borhabot, és a szájába emelve mindezt, pillanatnyi várakozást követve édes- gyümölcsös-vaníliás ízkavalkádot érez. így vol­tunk vele mindannyian, majd valamennyi ven­déggel együtt emeltük desszertborral - az 1999- es, késői szüretelésű Bussay-traminival - teli poharunkat az Öreghalászra, az est házigazdá­jára és valamennyi közreműködőre. tőién megfogalmazott fogás azokat az időket idézte, amikor a disznóvágás után zsírban tar­tósították a húsokat, és a savanyított répát - egyéb zöldségekkel - üvegekben, tálakban a kamrákban tartották a tél során. A 2001-ben szüretelt Bussay-szürkebarát megfelelően har­monizált a tányérra halmozott ételek markáns ízeivel. Rojkó Annamária (Fotó: Zalka István)

Next

/
Oldalképek
Tartalom