Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-03-27 / 6. (261.) szám
20 2003. március 27. Q ÚJPEST 2003 képzőművészeti verseny A z Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ és a Babits Mihály Gimnázium évről évre verseny- felhívással fordul Újpest középiskolásaihoz azzal a céllal, hogy vegyenek részt meglévő képzőművészeti alkotásaikkal és a verseny napján helyben, a Babits Gimnáziumban készülő pályaművekkel az Újpest nevével fémjelzett képzőművészeti versenyen. A versenyt követően kiSzunyoghy Andrásnak, a Babits Mihály Gimnázium diákjának III. helyre sorolt alkotása állítás is nyílt a Babits Mihály Gimnáziumban a diákok alkotásaiból. A versenyen kimagasló eredményt elérő diákok nevét az alábbiakban olvashatják. 9-10. osztály: I. Koncz Fruzsina, Bródy Imre Gimnázium, II. Haraszti Sándor, III. Pap Éva, Bőrfeldolgozóipari Szak- középiskola és Szakmunkásképző Iskola 11-12. évfolyam: I. Szula Jakab, Bródy Imre Gimnázium, II. Kiss Cecília, Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium, III. Szunyoghy András és Papp Kinga, Babits Mihály Gimnázium. Grafikai különdíjasok Molnár Gábor, Varga Viktor, Bródy Imre Gimnázium, Kránitz Orsolya, Babits Mihály Gimnázium. Szula Jakab, a Bródy Imre Gimnázium diákja önarcképével nyert. A díjat dr. Sipos Endre, fővárosi vezető rajzszaktanácsadó adta át Újpesti „labdazsonglőr" „B.L.F.” - vagyis Budapesti Legyőzhetetlen Feketék. Aki kevéssé járatos a sport, nevezetesen a honi kosárlabda világában, az feltehetően nem is sejti, hogy a rövidítés egy lelkes fiatalemberekből álló kosárlabdacsapatot takar. Tanulni azonban sohasem késő! A B.L.F. korcsoportjában az egyik legjobbnak számít, tagjai között pedig több országosan elismert tehetség található. Egyikük, Hajmásy Péter, történetesen újpesti diák, aki nemcsak a pályán, hanem az iskola falain belül is helytáll. A frappáns csapatnév ellenére nem „fekete”, hanem szőke a fiatalember, az alábbiakban pedig a vele készült interjút olvashatják.- Hogyan és mikor indult a sportkarriered?- Már kisgyereknek is igen mozgékony voltam. Apuék azt szerették volna, ha vízilabdázom, de végül a kosárlabdánál maradtam. Korábban még csak a labda kergetett engem, de megnőttem, és elkezdődtek a rendszeres edzések a Kiss Lenke kosársuliban. Egy évet játszottam itt, amikor egy mérkőzésen felfigyeltek rám, és elhívtak a B.L.F.-be. Ennek már négy éve, és egyelőre maradok is itt, hisz ez az ország egyik legjobb csapata.- Nemcsak az adottságaid, de a tehetséged és a szorgalmad is megvan ehhez a sporthoz.- A szorgalom és a kitartás elengedhetetlen itt is, mint az élsportban: naponta edzés, olykor többnapos edzőtábor, télen-nyáron... Azt mondják, jó a labdaérzékem, a büntetőket is elég jól dobom, és a gyorsasággal sincs gond. Csak a tehetség azonban itt már nem elég. A fizikai adottságaimat a szüleimnek köszönhetem: édesapám is elég magas, így én 15 évesen a 186 cm-emmel nem számítok olyan magasnak a családban. Az edzőcipő vásárlásakor sem más a helyzet, bár 45-ös lábamon még az extra márkás darabokat is „elnyűvöm” pár hónap alatt...- Minden játékosnak van kedvenc története vagy egy kedves emléke, mely a sporthoz kapcsolódik. Melyik a te legkedvesebb emléked?- Hát biztos, van egy-két mókás történetem. Előfordult már jó párszor, hogy a meccs lefújása előtt néhány másodperccel dobtam kosárra, és az így szerzett ponttal nyert a csapatunk. Volt olyan is, hogy egy „elmélázó” játékos kezéből ütöttem ki a labdát, és vittem végig a pályán, és mire feleszmélt az ellenfél, már be is zsebeltük a két pontot. Jó szívvel emlékszem a legutóbbi olaszországi utunkra is, amikor - talán nemcsak az én örömömre, de csapattársaiméra is - a díjkiosztón a szépségverseny helyezettjei nyújtották át nekünk a trófeát...- A kosárlabda mellett hogy marad időd az iskolára és a hobbijaidra?- Minden csak szervezés kérdése. A Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumba járok, ahol sokat segítenek a tanárok és az osztály- főnököm, Pákozdiné Hoffmann Ágnes. Rengeteg időt venne el az utazás, főleg a hétvégi versenyekre, de apuék, ahova lehet, elvisznek, elkísérnek, emellett a csapattagok szülei között is jó az együttműködés. Mivel a B.L.F. nagyon kevés pénzből gazdálkodik, a mezek megvétele, az utazások lebonyolítása is csak összefogással lehetséges. Ami a szabadidőt illeti, mint minden velem egykorú, én is szeretek moziba, házibuliba járni, bár néha tényleg le kell mondani valamelyikről, ha másnap mécsesem van. Mivel szeretek kosarazni, azt hiszem, ez „észszerű áldozat”.- Bár még fiatal vagy, „egy szobára való” éremmel és serleggel rendelkezel. Melyikre vagy a legbüszkébb?-Az első komoly verseny, amin indultam, az a 2000-es Országos Kosárlabda Fesztivál volt, melyen első helyen végzett a csapat. Mind a B.L.F., mind a Budapest-válogatott tagjaként sikerült azóta sok trófeát szereznem. 2002-ben, az Országos Serdülő Bajnokságon harmadikak lettünk, a Budapest-válogatottal a serdülők tornáját nyertük meg. Büszke vagyok arra is, hogy tagja vagyok a ’88-ban születettek magyar válogatottjának. Többször voltam külföldön, például Ljubljanában, legutóbb pedig Teramóban, ahol a nemzetközi mezőny legjobb játékosának választottak. Jó érzés az all-star válogatott tagjának lenni, idén Kaposvárott az Országos Kadett Selejtezőn kerültem az öt legjobb közé.- Mik a terveid a jövőre nézve?- Amíg lehet, a kosárlabdánál maradok. Kisebb sérülésektől eltekintve nincs gond az egészségemmel, és a suli mellett is bírom ezt a tempót. Szeretnék majd továbbtanulni, esetleg edzőként dogozni, de a nagy álom, az a magyar NB1, illetve az NBA, a „profik világa”. Hogy mit hoz a sors, majd elválik, de úgy érzem, van még mit tanulnom addig. Ezt a véleményemet szerintem az edzőm, Farkas László is osztja...
