Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-07-17 / 14-15. (270.) szám

ÚJPEST 2003. július 17. Kitüntetésekről és az MO-s hídról döntöttek (folytatás a 3. oldalról) alpolgármester írásban beterjesztett tisztelet­díjáról, végül 28 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett határoztak dr. Derce Tamás polgármester fizetéséről. A tizenegyedik napirendi ponthoz, az „egye- bek”-hez érkezve az ülés levezetőelnöke ismét Hock Zoltán alpolgármesternek adta meg a szót. Az előterjesztő jelezte, hogy a fővárostól megér­kezett a 2002. évi forrásmegosztás korrekciójára tett javaslat, amely három olyan „csavart” is tar­talmaz, amely nem a kerületek, hanem a főváros javát szolgálja. A kétlépcsős elszámolási rend szerint az önkormányzatok az év elején csupán előleghez jutnak, majd hónapokkal később, az auditált mérleg után történik az elszámolás. Ezúttal a fővárosi közgyűlés nem júniusban, hanem augusztusban - a kerületek véleménye­zését követően - tárgyalja az anyagot. Mivel mó­dosítani kívánják a korábbi utalási időpontot, a kerületek csak októberben jutnak pénzhez. Mindemellett a rendeletben elfogadott 4 milliárd forintból 1 milliárdot zárolni kívánnak azzal az indokkal, hogy a későbbiekben megjelenő tör­vényből adódó korrekciók fedezésére szolgálhas­son. Hock Zoltán azzal érvelt, hogy a törvény utólagos korrekciója elfogadhatatlan, mert a zá­rolt pénz nem a fővárosé, hanem a 23 kerületé. Javaslata szerint Újpest határozati javaslatban rögzítse, hogy a főváros eredeti rendeletéhez ra­gaszkodva a pénzt ossza szét a kerületek között. Trippon Norbert jelezte, alaki és tartalmi ész­revételt kíván tenni az előterjesztéssel kapcso­latban. Az alaki kifogás az írásos anyagban is megjelenő „csavaros” kifejezésre vonatkozott, amelyet a képviselő nem tartott tárgyilagos kifejezésnek. A tartalmat illetően a képviselőcsoport egyet­értett a határozati javaslattal. A megállapodást be kell tartani, nem lehet belőle kihátrálni. Em- lékeztetet rá, hogy Atkári János főpolgármester- helyettes azt nyilatkozta, a korrekciós alapban lévő 4 milliárd Ft nem lesz elegendő a műkö­désre, most mégis zárolni kíván belőle 1 mil­liárdot. A döntés nem fogadható el, a főváros­nak kötelessége kiosztani a pénzt. Hock Zoltán üdvözölte az MSZP egyetértő állásfoglalását. A képviselők 27 igen, 1 nem szavazattal és 1 tar­tózkodással elfogadták a határozati javaslatot. Interpelláció Rövid szünetet követően, ugyancsak az „egye­bek” között Trippon Norbert interpellációt nyúj­tott be a pénzmaradvánnyal foglalkozó jelentés­sel kapcsolatban, amely 3 milliárdos kintlévőség­ről adott számot. A képviselő fontosnak tartotta a költségvetés átláthatóságát, ezért kérdéseket in­tézett az illetékes alpolgármesterhez: Milyen in­tézkedések történtek a kintlévőségek behajtása érdekében, illetve miből állnak e kintlévőségek? Hock Zoltán válaszában elmondta, hogy a kint­lévőség két összetevőből áll. Az egyik kompo­nens a lakbér, illetve üzleti bérleti díj, a másik a közterület-foglalási díj. A lakbérek behajtása ér­dekében az önkormányzat szigorú intézkedése­ket hozott. Az elmúlt három hónapban összesen 55 millió Ft-ot sikerült behajtani. Az üzletek bér­leti díját az ÚV Rt. kezeli. A két hónapot meghal­adó tartozást felhalmozó bérlőket felszólították, hogy nyolc napon belül fizessék be tartozásukat. Amennyiben ez nem történik meg, a bérleti szer­ződést megszünteük, és jogi útra terelik az ügyet, amely akár behajtással is végződhet. A közterü­let-foglalási díjakat új módon szabályozzák. Amennyiben a közterület-foglalás nem haladja meg a három hónapot, a díjat előre, egy összeg­ben kell fizetni. Elmondható, hogy a kintlévőség 50-55%-ához már hozzájutottak. Trippon Nor­bert a választ elfogadta, de hozzátette, az alpol­gármester ez irányú munkáját továbbra is szoros kontroll alatt tartja az MSZP-frakció. Leépített álláshelyek Az ülés az önkormányzat által fenntartott költségvetési szervek létszámváltozásával kap­csolatos előterjesztéssel folytatódott. Hock Zoltán alpolgármester szóbeli kiegészítésében elmondta, a forráshiány miatt az önkormányzat fájdalmas intézkedésekre kényszerült. Az első lépésben 160 álláshely megszüntetéséről dön­töttek. Ezúttal az önkormányzat önálló költ­ségvetésű szerveinél történik - az intézmények­kel történt megállapodások alapján - létszám- leépítés. Az írásos előterjesztés alapján 10 in­tézményben összesen 879 álláshely betöltésére van lehetőség. A létszámcsökkenés zömében üres vagy üressé váló állások megszüntetésével, kisebb számban aktív dolgozók elbocsátásával valósul meg. Mindemellett a csökkenő gyerek­létszám miatt - a legfrissebb adatszolgáltatások alapján - sajnos továbbra is érinti az oktatási ágazatot is. Módosul a Bőrfestő Óvoda, az Óce­án Óvoda és a Szőnyi István Általános Iskola ál­láshelyeinek száma is. Flock Zoltán elmondta, két év alatt összesen 8-10%-os leépítést kell vég­rehajtani. Az idei esztendőben már nem ter­veznek megszorító intézkedéseket. Dr. Chikány Gábor (MDF), a közművelődési és oktatási bi­zottság elnöke arról tájékoztatott, hogy a bi­zottság az előterjesztést elfogadásra ajánlja. Daróczi Lajos (Fidesz) a gazdasági bizottság nevében elmondta, a bizottság 11 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással támogatta az előterjesztést. Dr Gergely Zoltán (MSZP) frak­cióvezető kérdést intézett az előterjesztőhöz. A létszámleépítés érinti a SZEI-ben működő ultra­hang-ambulanciát, amely ezzel megszűnik. Az ambulancia valós igényt próbált kielégíteni. Történt-e szakmai egyeztetés a döntés előtt? A kérdésre Nagy István alpolgármester válaszolt. Elmondta, hogy a Toshiba típusú ultrahangké­szüléket az 1990-es évek elején, pályázaton nyerték. Több mint tíz évnyi használat után, diagnosztikai célokra ma már nem megfelelő. Ugyanakkor az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csak abban az esetben térítette volna a vizsgálatokat, ha a Károlyi Kórház - saját kerete terhére - átadott volna erre a célra munkaórát. Ez nem történt meg. Egy új gép ára 20 millió Ft, üzemeltetési költsége 10 millió Ft, ugyanakkor a kórház a közelmúltban beszerzett néhány ult­rahangos készüléket. Az újszülöttek csípőfi­camszűrését - amely korábban ugyancsak ezzel a készülékkel történt - ma a Madarász Kór­házban tudják elvégezni. Dr Derce Tamás sze­rint nyíltan ki kell mondani, hogy a nem köte­lező feladatokat - gazdasági okok miatt - leadja az önkormányzat. Dr. Hollósi Antal, az önkor­mányzat egészségügyi tanácsnoka hozzászólá­sában kifejtette, hogy Gergely doktor hozzá­szólásával éppúgy egyetért, mint Nagy István válaszával. Elmondta, több egyeztetésen is részt vett az önkormányzat és a kórház között. A kórház számos szóbeli megállapodás ellenére valóban nem adott át munkaórát. Ugyanakkor ma már hat ultrahangos készülék működik a Károlyi Kórházban, és rendelkezésre áll egy CT is. Az összehasonlítás tehát a kórház javára szól. A képviselők végül 20 igen, 1 nem szava­zattal és 10 tartózkodás mellett elfogadták a létszámleépítésről szóló határozati javaslatot, majd ennek nyomán 19 igen, 2 nem és 9 tartózkodás mellett döntöttek a 2003. évi költ­ségvetésről és a végrehajtás szabályairól szóló rendelet újabb módosításáról. Ugyancsak az „egyebek” között került sor annak bejelentésére, hogy a Hajnal utcai Gyermekek Átmeneti Otthonának fenntartásáról együttmű­ködési szerződést írnak alá a XV. kerülettel. Nagy István alpolgármester elmondta, ezt köve­tően nyolc palotai gyerek elhelyezésére nyílik lehetőség. Ugyancsak társulási szerződést készí­tettek elő a XVI. kerülettel. Ilyen módon - e kö­telező feladat ellátására - a három kerület között megoszlik a finanszírozás. Pelle András, a nép­jóléti és lakásügyi bizottság elnöke elmondta, a bizottság egyhangúlag elfogadásra ajánlotta a döntést. Egyben arról tájékoztatott, hogy ren­dezni kívánják az intézmény működésének gaz­daságossá tételét is. Pető Gyula gyermekvédelmi tanácsnok (MSZP) hozzászólásában annak adott hangot, hogy az átmeneti otthon magas színvonalú ellátást biztosít, az újpesti gyerekek­ről is gondoskodik, működtetése nem lehet kér­déses. A határozati javaslatot 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a képviselők. Bejelentések, levelek A továbbiakban dr Derce Tamás arról tájékozta­tott, dr Tóth Krisztina, a függetlenek frakcióve­zetője levélben értesítette, hogy Lebovits György képviselő kilépett az MSZP-ből, és a jövőben a függetlenek között foglal helyet. Az MSZP frak­ciója nevében dr. Gergely Zoltán levélben jelezte: Lebovits György már nem élvezi bizalmukat, ezért javasolta, hívják vissza bizottsági elnöki és egyéb bizottsági megbízatásaiból. Egy másik levelet is felolvasott, amelynek fel­adója Kiss Sándor (MSZP). A levél írója bejelen­ti, hogy létrehozta az Európai Újpestért Tár­saság frakcióját, amelyet az szmsz szerint meg­illet a képviselet és a bizottságokban való rész­vétel. Kiss Sándor az EÚT legitimitását hangsú­lyozva utalt a már működő egyszemélyes frakciókra. Álláspontja értelmében a frakció lakossági érdeket képvisel, ezért valamennyi politikai erő köteles azt figyelembe venni, és nincs jogalap a diszkriminációra. Véleménye szerint magánügy, hogy egy frakcióvezető tag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom