Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-05-22 / 10. (265.) szám

2003. május 22. Nyolcórás tanácskozás (folytatás a 3. oldalról) miatt a beszámolót sem tudja elfogadni, ám a pénzmaradvány felosztásra tett javaslattal egyetértett. Pajor Tibor a MIÉP álláspontját ismertette a beszámolóval kapcsolatban. Úgy értékelt: a 2002. évet az önkormányzat sikeres évének tartják, amely véleményük szerint a pontos ter­vezésnek és a megfelelő végrehajtásnak tud­ható be. Utalt arra, hogy az önkormányzat a kötelező feladatain túl számos pluszfeladatot vállalt magára, például a fecskeház kialakítását, illetve a Baross utca új útburkolatának elké­szítését, az erdei iskolák támogatását, lexikon kiadását. A pénzmaradvány felosztására Pajor Tibor is tett módosító indítványt, oly módon, hogy a civil alap pályázatára 3 millió forintot, a parkok, zöld területek karbantartására 10 millió forintot, a közbiztonság, a térfigyelő rendszer karbantartására 2 millió forintot javasolt elkü­löníteni. Alapjavaslatként támogatta Nagy István alpolgármester, a Fidesz frakció- vezetője kifejtette: fontosnak tartják, hogy pozi­tív mérleggel zárult a tavalyi év, és ő is egyet­értett Boruzs András 10 milliós szociális támo­gatási javaslatával. Nehezményezte, hogy Trippon Norbert ered­ményként könyvelte el a kormány által biztosí­tott közalkalmazotti béremelést, ám ez 2003- ban már nincs így, hiszen a kormány a közal­kalmazotti béremelés mindössze 60 százalékát fedezi. Ezért volt szükséges az önkormányzat szempontjából fájó, ámde szükséges intézke­déseket megtenni. Szólt arról is, a testület leg­közelebbi rendes ülésén a szociális rendelet módosításával tesznek javaslatot a méltányos­ság kérdésének szabályozására. Hock Zoltán alpolgármester zárszavában vá­lasztolt a kérdésekre, és támogatta Boruzs And­rás és Nagy István által is megerősített indítvá­nyát. Mivel Trippon Norbert és Pajor Tibor in­dítványa között átfedés van, javasolta, hogy Pajor Tibor fogadja el az MSZP képviselőjének 8 millió forintos parkfenntartási javaslatát. Ja­vasolta továbbá, hogy a Pajor Tibor általi ja­vaslat szerint 2 millió forintot a civil alapra, 1 millió forintot a táborozási alapra csoportosít­sanak át a pénzmaradványból. Egyetértett to­vábbá a közbiztonság céljait szolgáló 2 millió forint odaítélésével. Jelezte, hogy összesen 32 millió forinttal módosulna ezzel a pénzmarad­vány az általános céltartalék terhére. Az alpol­gármester jelezte, hogy a módosító indítványo­kat mint előterjesztő alapjavaslatként elfogad­ja. A szavazás során a képviselő-testület a be­számolót 25 igen, 1 nem, 7 tartózkodás, a pénz- maradvány felosztásáról szóló rendeletet 32 igen, 1 tartózkodás szavazattal fogadta el. A 2. napirendi pont - továbbra is Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében - javaslat volt az önkormányzat által fenntartott önálló és részben önálló költségvetési intézmények gazdálkodási jogköréről szóló rendelet módosítására. Az előterjesztő elmondta, hogy azért van szükség a változtatásra, mert utoljára 1996-ban tárgyalt erről a testület, ez alatt az idő alatt pedig számtalan jogszabályi változás történt, amelyek indokolttá tették új önkormányzati rendelet megalkotását. Daróczi Lajos (Fidesz) a pénzügyi, költségvetési bizottság elnökeként tájékoztatta a testületet arról, hogy 11 igen, 1 tartózkodás szavazati aránnyal támogatták az előterjesztést. Ezt követően a testület tagjai 32 igen, 1 tartózkodás szavazati aránnyal szavaz­tak és fogadták el a tervezetet. A kisebbségi önkormányzatokról A továbbiakban dr. Derce Tamás polgármes­ter elnökletével folytatódott a testület ülése. A 3. napirendi pontban - Sebestyén Béla alpol­gármester előterjesztésében - a helyi kisebbsé­gi önkormányzatokról szóló önkormányzati rendelet módosításáról döntöttek a képviselők. Sebestyén Béla alpolgármester elmondta, a ren­delet az 1995-ös megalkotása óta alig változott. Akkor 4, most 10 kisebbségi önkormányzatot választottak meg, s a 2003-as költségvetésről szóló rendelet és a kisebbségi önkormányza­tokról szóló rendelet harmonizációja érdeké­ben szükség van a módosítására. Dr. Gergely Zoltán, az MSZP frakcióvezetője hozzászólásá­ban kifogásolta, hogy az önkormányzati támo­gatást a rendelet nem egységesen szabályozza, így lehetőséget ad a szubjektív döntésre, diffe­renciálásra. Dr. Derce Tamás polgármester megjegyezte, az elmúlt években volt egy olyan kisebbségi önkormányzat, amelynek tagjai nagyrészt nem is újpestiek voltak, semmilyen tevékenységet nem folytattak, csak a támogatást vették fel, ki­zárólag megélhetési politikát folytattak. Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érde­kében szeretnék kiküszöbölni, hogy a kötelező összegen felül kapjanak támogatást az ilyen meggondolásból kisebbségi önkormányzatot alakító csoportok. A kisebbségek mindenkép­pen megkapják az állami támogatást, az újpesti önkormányzatnak pedig csak azt kellene finan­szírozni, ami mögött komoly teljesítmény áll. Csóka János az önkormányzat kisebbségi bi­zottságának elnökeként szólt arról, hogy véle­ménye szerint az újpesti önkormányzat az or­szágban a legtoleránsabb, hisz önként vállaltan támogatja a kisebbségeket. Bizottsága nevében is támogatta az előterjesztést. Kiss Sándor MSZP-s képviselő szerint az ál­lamnak, de az önkormányzatnak is támogatnia kell a kisebbségeket, azok legitimitása nem vi­tatható. Mivel a költségvetés elfogadásakor a ki­sebbségek jelezték, hogy igen alacsonynak tart­ják a számukra megítélt összeget, és azóta kép­viselőként őt is többen megkeresték ez ügyben, úgy vélte, ezt a kérdést alaposan át kell tekinteni. Hock Zoltán alpolgármester arra hívta fel az előtte szóló figyelmét, hogy ha a korábbi költ­ségvetési törvényeket áttanulmányozza, jól lát­ható, hogy az állam az önkormányzatok teljesí­tőképességére bízza a kisebbségek támogatá­sát. A kisebbségek differenciált támogatását szolgálja többek között az 5 millió forinttal létrejövő úgynevezett kisebbségi alap, amelyet az ágazati alpolgármester előterjesztése nyo­mán fog a kisebbségi bizottság odaítélni a ki­sebbségek részére. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az önkormányzat ezenfelül helyiséget, infrastruktúrát biztosít számukra, sőt fizeti a kisebbségi önkormányzatok közműszámláit is, ez pedig nem része a kisebbségi önkormányza­tok költségvetésének. Kiss Sándor kitartott ama véleménye mellett, hogy a differenciálást a különböző helyzetek­ben működő kisebbségi önkormányzatok in­dokolják, azon a véleményen volt, hogy poli­tikai befolyás nélkül kellene a kisebbségi ön- kormányzatok támogatását biztosítani. Kovács Sándor (SZDSZ) arról szólt, hogy a vita politikai hangot kapott, és eltér az ülés ele­jén megütött hangnemtől. Elmondta, hogy a kisebbségi bizottság ülésén nem látott MSZP-s képviselőt. Frakciója nevében támogatta az előterjesztést, és jónak ítélte meg a pályázati rendszert. Hock Zoltán alpolgármester határozati javas­latban javasolta a testületnek, hogy Újpest Ön- kormányzata átérezve a kisebbségi önkor­mányzatok nehéz helyzetét, felkéri Csizmár Gábort, Újpest országgyűlési képviselőjét, hogy egyéni képviselői indítvány benyújtásával kez­deményezze a 2003. évi állami költségvetési törvény módosítását, és indítványozza a Ma- gyaroszágon működő kisebbségi önkormány­zatok állami támogatásának jelentős növelését. Forrásként javaslatában megjelölte azt a 123 millió forintot, melyet a költségvetés a közal­kalmazotti béremelés kapcsán nem utalt át az önkormányzatoknak. A testület ezt a javaslatot 18 igen, 2 nem és 2 tartózkodó szavazattal, a rendeleti javaslatot 29 igen, 4 tartózkodó szavazattal fogadta el. Közbeszerzés, tulajdonosi jogok gyakorlása A 4. napirendi pont javaslat volt a közbe­szerzési eljárás egyes kérdéseiről szóló - több­ször módosított - önkormányzati rendelet mó­dosítására. Az előterjesztő dr. Tóth Krisztina alpolgármester elmondta, a felsőbbrendű jog­szabály változásai indokolják a rendelet módo­sítását, ezért kérte az előterjesztés elfogadását, melyet a testület 25 igen, 5 tartózkodó szava­zattal jóvá is hagyott. Az 5. napirendi pont javaslat volt az újpesti önkormányzat vagyona feletti tulajdonosi jo­gok gyakorlásáról szóló - többször módosított - 5/1994. (V. 5.) számú önkormányzati rendelet módosítására, melyet Hock Zoltán alpolgármes­ter terjesztett elő. Dr. Gergely Zoltán, az MSZP frakcióvezetője az előterjesztés egészét pozitívnak ítélte, majd indítványozta: mivel az előterjesztés 10-dik pontja utal arra, hogy a ÚV Rt.-nél maradó többletet milyen sorrendben indokolt hasznosí­tani, javasolta, hogy azt lakásfelújításra fordít­sák. Úgy vélte, mivel a 11. pontban a pol­gármester beszámolási kötelezettsége szerepel, azt külön mondatban fogalmazzák meg annak lényeges volta miatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom