Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-04-24 / 8. (263.) szám

j J PEST 2003. április 24. (folytatás a 3. oldalról) tén elsők között Újpesten létesült hul­ladékudvar, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy e kezdeményezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az emberek szívesen keresik fel az Ugró Gyula utcai, illetve a Zichy Mihály utcai telepet, ahol olyan hul­ladékoktól is megszabadulhatnak, amelyeket nem tudnak a kukában el­helyezni. A Nyugat-Európában már elterjedt, nálunk még csupán bevezetésre váró szelektív hulladékgyűjtés hosszú tá­von költségmegtakarítást jelent a la­kóközösségeknek, mert csökkenti a kukákba helyezendő szemét meny- nyiségét. Városszerte megoldásra vár azonban a szétválogatott hulladék el­helyezése. A főváros már jelezte, a kö­zeljövőben Újpest számos pontján találkozhatunk szelektív hulladék- gyűjtő konténerekkel, amelyeket a háztartásokban keletkezett üveg-, fém-, papír- és műanyag hulladék tá­rolására telepítenek. Visszatérve a megküldött panaszos levélre, felhívjuk minden társasház fi­gyelmét, hogy a konténerekből kibugy- gyanó szemét problémáját őnekik, az­az a ház tulajdonosainak kell megol­dani aképpen, hogy a keletkezett sze­mét mennyiségének megfelelő táro­lóedénnyel kell rendelkezniük. Lehet, hogy ez pluszköltséget jelent az ott lakóknak, de adott esetben a földszin­ten lakó tulajdonostárs sem fogja érezni a kellemetlen bűzt, és ablakán kinézve látni a túltelített, lezárha- tatlan konténereket a szállítás napján. 2001. évben a Polgármesteri Hivatal bekérte a Közterület-fenntartó Rt. ki­mutatását, melyből látható volt, hogy a társasházak nem mindenhol rendel­keznek megfelelő számú szeméttáro­ló edénnyel. A társasházak felé intéz­kedést tettünk, hogy a konténerek számát növeljék meg, de visszajelzés­ként 90%-ban az elegendő konténer­ről kaptunk válaszlevelet. A szerkesztőségbe megküldött fény­képek alapján felteszem a kérdést, va­lóban elegendőek a tulajdonosok által megrendelt szeméttároló edények? Rojkó A. Melléklet a 71/2002. (XII. 20.) fővárosi közgyűlési rendelethez A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgál­tatás díja (közszolgáltatási szemétdíj) a 2003. január 1- jétől 2003. december 31-ig terjedő díjfizetési időszakra. I. A kötelező közszolgáltatással ellátott területen a köz­szolgáltatás igénybevételének díját az ingatlanra ren­delkezésre bocsátott gyűjtőtartályok száma, a tartályok űrméretétől függő egyszeri ürítési díj és az ürítések szá­ma szorzataként kell megállapítani. II. A rendszeres gyűjtésre rendelkezésre bocsátott tartály egyszeri ürítési díja: 1. 1 db 110 literes tartály egyszeri ürítése 295 Ft+áfa 1 db 120 literes tartály egyszeri ürítése 323 Ft+áfa 1 db 240 literes tartály egyszeri ürítése 644 Ft+áfa 1 db 360 literes tartály egyszeri üritése 966 Ft+áfa 1 db 1100 literes tartály egyszeri ürítése 2950 Ft+áfa 2. Nyitott és zárt normál konténerek esetén: 1 m3 laza települési szilárd hulladék kezelési díja 2682 Ft+áfa 3. Tömöritőkonténerek esetén: 1 m3 tömör települési szilárd hulladék kezelési díja 16 092 Ft+áfa (Forrás: Fővárosi Közlöny 2002/17. (2002. XII. 20.) □ O Elindult a Homoktövis Lakókert következő ütemének építése A zöldövezeti lakókertek építésében több mint egy évtizede meghatározó szerepet .betöltő Interestate Rt. Budapest IV. kerületében, a Homoktövis utca mentén fekvő 20 hektáros területén 2005-ig közel 700 db új építésű lakóin­gatlant, illetve kereskedelem és szolgáltatás céljára üzlethe­lyiségeket épít. Ez a nagyszabású beruházás 2001-ben indult, melynek kere­tében az Interestate Rt. napjainkig 215 db társasházi lakást, önálló garázsokat, üzlethelyiségeket épített meg. Ősszel kerül átadásra 82 db társasházi lakás, melynek nagy része már értékesítésre került. A beruházó e projekt keretében kizárólag olyan lakásokat épít meg, amelyekre eddig is a legnagyobb kereslet bi­zonyult. A napjainkban a Homoktövis utca és a Megyeri út sarkán fekvő területen indított - jövő év áprilisában átadás­ra kerülő - társasházi lakások 37-102 m2 közötti alapte­rületűek, minden lakáshoz terasz vagy erkély tartozik. A földszinti lakások érdekessége, hogy kizárólagos használatú kert is tartozik a lakásokhoz. Elindult a sorházi lakások kivitelezése. A sorházi lakásokat a beruházó emelt szintű szerkezetkész (65%) készültségben építi meg - augusztusi átadással -, a belső befejezés a Vevő feladata. A 4-5-6 lakásos zártsorú beépítésű, 160-230 m2 közötti alapterületű sorházak önálló telekkel rendelkeznek. A sorházi lakások értékesítése már megkezdődött. A társasházi épületeket körbekerített, parkosított udvor veszi körül, játszó- és pihenőhelyekkel, ápolt zöld területtel. A tár­sasházakban gépkocsi-beállóhelyek és önálló garázsok is megépítésre kerülnek. A társas-, illetve sorházi lakások építéséhez felhasznált anya­gok I. osztályú minőségűek, de nem luxus jellegűek, ami egy meglehetősen széles vevőkör igényének is megfelel. Minden lakás egyedi fűtéssel, vízórával készül, ennek meg­felelően a társasházi közös költségek nagysága mindössze néhány ezer forint körül alakul havonta. A társasházi lakások kulcsrakészen kerülnek átadásra. A leendő lakástulajdonosoknak azonban van lehetőségük egyedi elképzeléseik megvalósítására is, természetesen az építészi engedély keretei és a műszaki készültség határain belül. Az OTP Bankkal kötött együttműködési megállapodásnak kö­szönhetően o vevők megbízása alapján az OTP Banknál tel­jes körű és ingyenes hitelügyintézést biztosít az Interestate Rt. vevői számára. Ez azt jelenti, hogy csak a hitelszerződés megkötésekor kell a leendő lakástulajdonosoknak az OTP Bank fiókjába befáradniuk. A társasházi lakások ára a folyamatban lévő beruházá­sok esetén 265 ezer Ft/m2-től. A vevők az ingatlan vé­telárát a már meglévő műszaki készültségi foknak meg­felelően 5-6 részletben fizetik meg. A vevők kényelmesebb kiszolgálása érdekében - a VI. kerület, Bajza utcai iroda mellett - az Interestate Rt. egy újabb bu­dapesti értékesítési irodát működtet a helyszínen, a Homoktövis u. 105. szám alatt. Interestate Rt. 1062 Budapest, Bajza u. 48. Tel.: 312-2424 http://www.interestate.hu NYITVA TARTÁS a Homoktövis u. 105. szám alatt: hétköznap: 8.30-tól 17 óráig szombat-vasárnap: 10-13 óra között. Telefonszám: 230-4747 Olvasói levelek nyomában Nem bántja a szemét?!

Next

/
Oldalképek
Tartalom