Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-03-27 / 6. (261.) szám

2003. március 27. Valamennyi képviselő igen szavazatával Szigorú gazdálkodás, megszorító költségvetés Ahogyan azt előző lapszámunkban jelez­tük, Újpest képviselő-testülete március 6-án rendkívüli ülést tartott a városházán. Dr. Der­ce Tamás polgármester megnyitó szavait kö­vetően a képviselők 32 igen szavazattal, ellen- szavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a meghívóban szereplő hat napirendi pontot. A polgármester ezt követően jelezte, dr. Tóth Krisztina levélben bejelentette, hogy három fővel (Sebestyén Béla, dr. Tóth Krisztina és Vargha Katalin) megalakult a függetlenek frakciója. Ezt követően dr. Derce Tamás az ülés vezetését átadta az első három napirendi pont előterjesztőjének, Hock Zoltán alpol­gármesternek, maga pedig beült a képviselői padsorba. Jelentős forráshiány Az ülés első napirendi pontjaként az új­pesti önkormányzati intézmények, valamint a polgármesteri hivatal 2003. évi költségvetésé­ről és a végrehajtás szabályairól szóló önkor­mányzati rendelet megalkotására tett javasla­tot Hock Zoltán alpolgármester. Előterjeszté­sében elmondta, régóta nem fordult elő, hogy a testület márciusban szavazzon a költségve­tésről. Az év során problémát okozhat, hogy a végrehajtásra mindössze tíz hónap marad. A késedelem oka a fővárosi forrásmegosztás csúszása. A 2003-dik évi költségvetés új fejezetet jelent a városrész életében. Korábban is voltak ne­héz esztendők, de ennyire válságosnak ígér­kező még sohasem, mert a törvényi előírások végrehajtásához nem áll rendelkezésre elegen­dő pénz. Az alpolgármester kiemelte a köz- alkalmazottak 50%-os béremelését, amelynek csak 60%-át finanszírozza a központi költ­ségvetés. A megemelt bérköltségek összesen 1,8 milliárd forintot tesznek ki, a költségvetés növekménye azonban csak 1,1 milliárd. Ennek ellenére az előterjesztő szerint Újpest költségvetése egyensúlyban tartható. A költségvetési főösszeg 12 milliárd 9 millió 985 ezer Ft. A polgármesteri hivatal, az önkor­mányzati intézmények, a különböző társadal­mi szervezetek együttes igénye összesen 16 milliárd forintot tett ki, a tényleges bevétel ugyanakkor 11 milliárd 50 millió 736 ezer Ft. 2003-ban Újpest önkormányzata ténylegesen forráshiánnyal küzd - hangsúlyozta Hock Zol­tán alpolgármester. Ezt követően a költségvetés készítésekor megfogalmazott alapelveket ismertette az előterjesztő. Amennyiben lehetséges, az ön- kormányzat működéséhez nem vesz fel hitelt. Az előirányzott számok szigorú, takarékos gazdálkodással tarthatóak. A bevételi elő­irányzatokat a realitásoknak megfelelően ter­vezték. A bérek mintegy 500 millió forint, a szociális ágazat kiadásai 30 millió forint ki­adást jelentenek havonta. Jelentős probléma, hogy a város bevételei nem egyenletesen érkeznek. Az iparűzési- és településfejlesztési adót évente kétszer fizetik be a vállalkozók. A költségvetés tervezésekor a forráshiányt igye­keztek egyenletesen szétosztani. Kétéves konszolidáció Újpest konszolidációja kétéves program so­rán hajtható végre. A főfoglalkozású közalkal­mazottak száma jelenleg 3140, a város már nem képes ennyi közalkalmazottat alkalmaz­ni. Mindezeket figyelembe véve át kell tekin­teni a feladatokat, és 8-10%-kal csökkenteni a- városi alkalmazottak számát. Az ingatlanok és közterületek fenntartására 10-15% helyett a kiadások 1,2%-a jut. Hock Zoltán elmondta, a jelenlegi költség- vetés nem tartható az év végéig, nagy valószí­nűséggel októberben pótköltségvetésre lesz szükség. Várható néhány - Újpest közelmúlt­jában példa nélkül álló - esemény. Átmeneti­leg megszűnik a közalkalmazottak „Újpest­pótléka”, amely összességében mintegy 500 millió forintot tesz ki. A költségvetésben nincs keret az idei 13-dik havi bérek decem­berben történő kifizetésére, amelyet koráb­ban a novemberi bérrel együtt postáztak. Amennyiben erre nem lesz lehetőség, a törvé­nyi előírásoknak megfelelően 2004 januárjá­ban utalják át az összeget. A költségvetés új eleme a szigorú létszámgaz­dálkodás. A gazdasági helyzet nem teszi lehe­tővé új státusok létesítését. Ettől a szigorú fel­tételtől egyedül a felfutó rendszerben beisko­lázó Károlyi István 12 Évfolyamos Gimná­zium esetében lehet eltekinteni. Többi intéz­ményében az önkormányzat az üres álláshelyeket meg kívánja szüntetni. A dologi kiadások esetében szerény, átlago­san 8% emelkedés várható. Újabb beruházá­sokba a közeljövőben nem kezdenek, foly­tatódik azonban a Károlyi István Gimnázium és a Könyves Kálmán Gimnázium már meg­kezdett rekonstrukciója. Legkésőbb májusig elkészül az önkormányzat új gazdálkodási rendelete, amely tartalmazza az intézmények finanszírozási feltételrendszerét. Az önkormányzat kötelezően előírt feladatai mellett önként vállalt feladatokat is ellát. Az idei költségvetés megszorító intézkedései a támogatási alapokat is érintik. Egyebek mel­lett a civil és a sportalapot 27%-kal csökken­tették. A kisebbségi önkormányzatok támo­gatását sem lehet a megszokott szinten tarta­ni. Az újpesti kisebbségek számára - új elem­ként - céltartalékot hoztak létre arra az esetre, ha működésükben anyagi nehézségek merül­nének fel. (A későbbiekben lásd részletesen.) Az előterjesztő elmondta, az összevont bi­zottsági egyeztetés nyomán - a költségvetési rendelettervezet kiegészítésére - módosító in­dítvány készült, amelyet a képviselők írásban is megkaptak. Ennek első pontjaként a kép­viselő-testület panelház-támogatási célalapot hoz létre 30 millió forint összeggel, amelyet a félévi költségvetési beszámoló keretében - fi­gyelembe véve az önkormányzat pénzügyi helyzetét - legfeljebb 20 millió forinttal meg­emel. A második pontban az önkormányzat - az általános céltartalék keretében - a rendőr­ség támogatását az eredetileg előirányzott tű­ről 11 millió forintra emeli; a kisebbségi ön- kormányzatok működési kiadási fedezetére szolgáló céltartalékot 3-ról 5 millió forintra, valamint ugyancsak céltartalékként a társas­házak támogatási összegét 10-ről 12 millió fo­rintra emeli. A költségvetés a bevételek radikális növeke­dését irányozza elő. A lakbéremelés mértéke 50-150%-os lesz. A nem lakás célú helyisé­geknél 12%-os emelés várható. Növekednek a közterület-foglalási díjak és a piaci bérletek. Várhatóan sikerül elérni, hogy az Újpesti Va­gyonkezelő Rt. és az önkormányzat mérlege egyensúlyba kerüljön. Összefoglalásként Hock Zoltán alpolgármes­ter elmondta, 2003 a konszolidáció éve lesz, 2004-ben azonban a karcsúsításokkal elérhe­tő az egészséges működés. Az intézkedések­nek akkor lesz valódi eredménye, ha betartják az előirányzott terveket. A hitelfelvétel adós­ságspirált gerjeszthet, ezért csak a legszüksé­gesebb esetben jelenthet átmeneti megoldást. Rövid szünetet követően a költségvetés általá­nos vitájára került sor. Állásfoglalások, javaslatok Daróczi Lajos, a pénzügyi és költségvetési bizottság elnöke arról tájékoztatta a képvise­lőket, hogy a bizottsági ülésen, 3 és fél órás vitát követően sem született döntés. Az előter­jesztő által benyújtott módosító indítvány a szocialista frakció prioritásait tükrözi, amely­nek nyomán reméli a költségvetés elfogadá­sát. Boruzs András frakcióvezető (SZDSZ) an­nak a véleményének adott hangot, hogy a költségvetés minden évben a legfontosabb rendelet, hiszen a prioritásokhoz nyújt hát­teret. A prioritás jelenleg a túlélés. Az intéz­mények helyzete nem jó, hiszen a kormány az idén nem finanszírozza teljes mértékben a közalkalmazotti béremelést. Sajnálatosnak tartotta az Újpest-pótlék megszüntetését, egy­ben felvetette az étkezési utalvány - mint adó­mentes támogatási forma - bevezetését. A lét­számleépítésről elmondta, szükségszerű, de fájdalmas intézkedés. Ugyancsak sajnálkozá­sát fejezte ki amiatt, hogy az idén nem indul­nak új beruházások. Véleménye szerint túl- (folytatás a 4. oldaton)

Next

/
Oldalképek
Tartalom