Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-03-27 / 6. (261.) szám
4 _____________________________________ ÚJPEST_______________________2003.március 27. S zigorú gazdálkodás, megszorító költségvetés (folytatás a 3. oldalról) ságosan szűk a szabadon felhasználható pénzügyi keret, öröm azonban, hogy a tankönyv-támogatási rendszer megmarad. A káposztásmegyeri Fuss egy fáért! mozgalomról szólva elmondta, hogy az idén csupán két versenyt hirdetnek meg. Véleménye szerint a racionalizálás érdekében tett intézkedések száma nem lesz elegendő. Annak a reményének adott hangot, hogy a kormány átalakítja az önkormányzatok finanszírozását. Végül kijelentette, a frakció támogatja a költségvetési előterjesztést. Pelle András (Fidesz)a civil pályázatok keretösszegének növelése érdekében emelt szót. Elmondta, az előterjesztett összeg 30 millió forint, szemben a tavalyi 38, illetve a 2001-es 35 millió forinttal. Nyugdíjascsoportok, énekkarok, táborok igénylik ezt a támogatást. Arra kérte a képviselőtársait, hogy amennyiben lehetséges, csoportosítással növeljék meg a civil alap összegét. Vargha Katalin fogyatékosügyi tanácsnok az európai csatlakozás, valamint a fogyatékosok éve kapcsán az iránt érdeklődött, hogy a fogyatékkal élőknek van-e lehetősége lakásépítésre? Következetes álláspont Dr. Benkő László frakcióvezető (MSZP) szerint az írásos előterjesztésből kiderül, hogy 8,6%-kal nő a költségvetés főösszege. Az elemzés során nyilvánvalóvá vált, hogy a bevétel tervezésekor gondok jelentkeznek, csökken a felhalmozás és a tőke jellegű bevétel. A vitában az MSZP-frakció következetes álláspontot képviselt, majd a pénzügyi és költségvetési bizottsághoz benyújtottak egy módosító csomagot, amely három terület számára megnövelt támogatást javasolt. Sajnálattal vették tudomásul a kisebbségi önkormányzatok támogatásának és az elektronikus ügyintézés kiépítésére fordítható összegnek a csökkenését. A költségvetési tervben szereplő lakbéremelést tudomásul veszik, de felvetik annak több lépésben való bevezetését. Dr. Benkő László ezt követően határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a testület vizsgálja meg a szociálisan rászorulók támogatásának lehetőségét, és május 31-ig készítsen rendelettervezetet e témában. Dr. Chikány Gábor (MDF) elmondta, Hock Zoltán - a képviselőcsoport tagjaként - szakszerű és részletes tájékoztatást nyújtott a költségvetésről a frakció tagjainak, ezért a tervezetet elfogadásra javasolja. Pető Gyula (MSZP) azt kérte az előterjesztőtői, hogy a Gyertyaláng utcai játszótér felszerelése kerüljön nevesítésre a költségvetésben. A lakossági kezdeményezésre épülő teret az ott élők már saját erőből előkészítették, megterveztették. A lakók pénze elfogyott, az ügy támogatásra érdemes. Kovács Sándor (SZDSZ) a tervezetet alapvetően elfogadhatónak tartotta. A lehetőségekhez mérten a segélykeret 20%-os emelését kérte. Megemlítette, hogy a nagycsaládosok az elmúlt évben nem részesültek a korábban megszokott 13. havi segélyben. Letették a kardjukat Pajor Tibor frakcióvezető (MIÉP) elöljáróban megköszönte, hogy képviselőtársai „az előtérben letették a kardjukat”. Elmondta, hogy a MIÉP - a szocialisták határozati javaslatával együtt - támogatja a költségvetés tervezetét. Mindemellett az önkormányzatnak minden pályázati lehetőséget meg kell ragadnia, a kintlevőségeket be kell hajtani. Kérte, hogy megfelelő pénzügyi feltételek mellett az Újpest-pótlékot adják vissza, és a civil alapot is emeljék meg. Véleménye szerint a tervezett lakbéremelés még elviselhető a lakók számára, túlzásnak tartotta azonban a közalkalmazotti létszámleépítés nagyságrendjét. Bár erről nem esett szó, de az iskolabezárásokat nem tudja támogatni. Ugyanígy az esetleges hitelfelvétellel sem ért egyet. Hock Zoltán alpolgármester levezetőelnökként ezt követően jelezte, hogy Ladányi Sán- domé, az Újpesti Ukrán Kisebbségi Önkormányzat elnöke szólásra jelentkezett. A képviselők egyhangú igen szavazattal megadták a szót. Ladányi Sándomé elmondta, a német és a cigány kisebbség véleményét nem kérte ki, a többiek nevében azonban szót kért, mert a számukra előirányzott évi 1 millió forintos költségvetés számukra a létminimumot jelenti. Ilyen anyagi feltételekkel nem képesek megfelelően működni, arra kérte az önkormányzatot, hogy emelje meg a keretet. Nagy István alpolgármester, a FIDESZ-MPP frakcióvezetője elmondta, képviselőcsoportja megszavazza a költségvetést. Úgy érezte, az újpesti önkormányzatban most újraindult a korábban megszűnt párbeszéd. Elmondta, Újpest - a lakbéreket illetően - a fővárosi kerületek között az alsó harmadba tartozik. Összkomfortos lakás esetében a megemelt lakbér összege 131 Ft/m2; a piaci lakbérekhez képest az emelt lakbér mindenképp alacsonynak mondható. A panelprogramra fordítható 50 milliós összeggel kapcsolatban felhívta a figyelmet az 1970-es években épült Pozsonyi úti lakótelepre, ahol a házak szigetelésére korábban nem fektettek nagy súlyt. Lényeges lenne a fővárosi, állami és belügyminisztériumi támogatás. A bankok jelzálogot jegyeznek be a hitelből felújított épületekre. Újabb szünetet követően dr. Derce Tamás a képviselői padsorokból a vita lezárását indítványozta. Hock Zoltán levezetőelnök arról tájékoztatta a képviselőket, hogy még hárman várnak felszólalásra, és szavazást rendelt el dr. Derce Tamás ügyrendi javaslatáról. A képviselők 25 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett megszavazták, hogy a három előre bejelentett felszólalást követően a vitát lezárják. Csóka János, a Német Iskolaegylet és a Szocialista Romák képviselője elmondta, a rendszerváltás óta megszokott, hogy a kormányok az önkormányzatokat terhelik feladatokkal. Képviselőcsoportja elfogadja a költségvetést. Jelezte, hogy a roma és a német önkormányzat költségvetése kiemelt összeg: 5, illetve 2 és fél millió Ft. A német kisebbségi önkormányzat óvodákat, illetve iskolai osztályokat is finanszíroz. Dr. Benkő László hozzászólásában a lakbér- emelésre tért vissza, amelynek korábban mértékét és ütemezését kritizálta. Úgy vélte, az újpestiek helyzetét nem kell összevetni más kerületekkel. A panelprogram szociális feladat is, hiszen a fővárosban több mint kétmillió ember él panelban. Összefoglalva elmondta, minden nehézség ellenére, az 50%-os lak- béremelést támogatják. Simonfi Sándor (MDF) elmondta, támogatja az MSZP módosító javaslatát, egyben egyetért a kritikával, amely a lakbéremelést drasztikusnak nevezi. Zárszó és szavazás Hock Zoltán ezt követően a vitát lezártnak nyilvánította, és elmondta, az eredeti dokumentumot bocsátja szavazásra. Méltatta a képviselők felelősségteljes hozzáállását a napirendi ponthoz, majd válaszolt a korábbi felvetésekre. Boruzs András hozzászólására reagálva elmondta, a kormány átvállalta a sok- gyermekes családok tankönyvtámogatását, ezzel ugyan csökkentik az önkormányzat vállalt terheit, de idő közben a korábban 0 kulcsos tankönyvekre 25%-os áfát vetettek ki. Pelle András a civil alap növelését kérte, de ez nem teljesíthető. Vargha Katalin kérdésére Hock Zoltán elmondta, az önkormányzat 10 millió forintot fordít az akadálymentesítésre, és a fogyatékkal élő gyerekek számára csoportokat, osztályokat tart fenn a Deák utcai óvodában, az Árpád Fejedelem, valamint a Venetianer utcai iskolában. Mindemellett támogatja az újpesti és káposztásmegyeri mozgássérült egyesületek működését. Dr. Benkő László felvetésére arról tájékoztatott, hogy az idei évben a városüzemeltetésre 15%-kal nagyobb összeg jut. A Lahner utca csatornázására és az útpálya felújítására, valamint a székesdűlői csatornaelvezetés esetében pályázni kívánnak a fővárosi stratégiai alapra, összesen 140 millió Ft-os összegre. Pető Gyula a Gyertyaláng utcai játszótér nevesítését kérte a költségvetésben. Hock Zoltán elmondta, a játszótér egy önkormányzati tulajdonban lévő, 60 millió forint értékű telken létesül, ahová eredetileg 32 lakást terveztek. A játszóteret nem nevesítik a költségvetésben, de a lakókat arra biztatják, hogy vegyenek részt különféle pályázatokon. Amennyiben sikerül, az önkormányzat továbbra is segít a megvalósításban.