Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-10-03 / 19. (250.) szám
2002. október 3. ■ Károlyi Gimnázium: Központban az aula Az új aulát műsorral köszöntötték a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium kisdiákjai lévő 12 évfolyamos képzést biztosító gimnáziumot hoz létre. A Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium a 2000/2001-es tanévben már megkezdte az oktatómunkát, jelenleg már a 10. évfolyamon is tanulnak diákok. Az új feladatnak megfelelő oktatási rend kialakítása mellett azonban legalább ilyen lényeges volt a műszaki feladat: a két iskolaépület összekapcsolása. Az aulába futó folyosó azonban a tervezőmunka és a szándék szerint több lett egy funkcionális megoldásnál v. Tiszavölgyi Jánosné, a 12 évfolyamos gimnázium igazgatója az avatóünnepségen elmondta: már az 1990-es évek elején álmodoztak egy olyan iskoláról, ahonnét a nyolcadik osztály elvégzése után nem kell elmenniük a tanulóknak, hanem középfokú képzésben vehetnek részt, ahol a korábban megszokott, családias légkörben eljuthatnak az érettségi bizonyítványig. Az önkormányzat döntése megteremtette a lehetőséget arra, hogy 2000-ben létrejöjjön az immáron közösen megálmodott iskola Újpesten. Az egykori Károlyi István Általános Iskola és a Virág utcai Általános Iskola nevelőtestülete egymás partnerévé vált, és a jogelőd iskolák hagyományait ötvözve hozzáláttak egy magasább színvonalú nevelési-oktatási feladat megoldásához. Nagy várakozással voltak az építőmunkával kapcsolatban is. Amikor egy évvel ezelőtt a munkagépek vették birtokba az iskola udvarát, érdeklődve figyelték a diákok és a tanárok is a földmunkát, az alapozást, a váz- szerkezet tető alá kerülését. Amikor a nemrégiben megkezdődött új tanévben birtokba vehették az új épületrészt, az első perctől kezdve otthon érezték magukat. Az aula lehetővé teszi, hogy a diákok a tanórák közötti szünet perceit kellemes környezetben töltsék, hangversenyeket, rendezvényeket szervezzenek a tanulók és a szülők örömére egyaránt. Lehetővé vált az is, hogy mostantól állandó teret kapjanak és rendszeressé váljanak a Károlyi István Galéria kiállításai. Jelenleg az iskola tanulóinak munkáiból nyílt tárlat, amelyet októberben az erdei iskola tervei követnek, majd novemberben a névadó, gróf Károlyi Varga Katalin diákföpolgármester és Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere az iskola galériáját avatta fel az aulában István születésének 205. évfordulója és Újpest várossá nyilvánításának 95. évfordulója alkalmából a kerületi fiatalok számára meghirdetett Károlyi-pályázat díjnyertes alkotómunkáiból megrendezendő kiállítás követ majd. A Károlyi Galéria megnyitása egyben az aula teljes birtokbavételének jelképe is volt. Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere úgy vélte, egy újabb fejezet nyitányát élhetik meg a jelenlévők. A két épület egybekapcsolása jelképezi azt a szerves egységet, amely nemcsak az oktatómunka feltétele az új gimnáziumban. Szimbolikus jelentőségű abban az értelemben is, hogy az eddig két épületbe érkező diákok immár egy harmadik kapun, a Király utcai, szépen kialakított főbejáraton közlekedve juthatnak iskolájukba, a tantermeikbe. Az eddigi két iskolából mostantól egy harmadik lett a külső szemlélő számára is: a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium. A műszaki feladat megvalósítása az önkormányzat gazdasági intézményének munkáját dicséri. A teljes tervezőmunkának csupán egy része az összekötő folyosó és az aula, 2003-ig elkészül az új tornatermi öltözőegység kialakítása is, ennek az úgynevezett második építési ütemnek a része a külső tereprendezés, az udvar kialakítása és a régi melléképület együttes rendezése, a távfűtés megoldása. Az építkezés befejezésével a gimnázium alapterülete ily módon 909 négyzetméterrel nő, az eddigi 155 millió forintos költség, amelyet az önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozott, további ráfordítást igényel majd. . j, _ A régmúlt és a közelmúlt Az Erzsébet utcai Általános Iskola épülete több mint fél évszázada szolgálja az újpesti oktatónevelő munkát, téglával kirakott épülete egyedüliként őrzi a múltat Újpest városközponti helyén egy olyan lakótelep szívében, ahol 10 emeletes betonrengeteg nőtt ki 15-20 évvel ezelőtt. A Semsey parkra néző betonkolosszusokkal egy időben egy új, a panelházi környezethez építészetileg illő iskola, a Virág Utcai Képességfejlesztő Általános Iskola épülete is kitárta kapuit a gyerekek előtt. A két oktatásinevelési intézmény - két építészeti korszak hordozójaként is - békében élt egymással azonos telektömbön. A jelen Újpest Önkormányzata 2000-ben döntött úgy, hogy a Károlyi István Általános Iskola és a Virág Utcai Képességfejlesztő Általános Iskola összevonásával egy új, Újpesten ez ideig nem „Az álom valóra vált” - mondta Tiszavölgyi Jánosné, az iskola igazgatója (Fotó: Zalka I.)