Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-10-03 / 19. (250.) szám
ÚJPEST 2002. október 3. A képen balról jobbra haladva Widen Urban, az Astra Zeneca vezérigazgatója, dr. Demszky Gábor főpolgármester, valamint dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere Egyelőre nem jég-, hanem homokhegyek látszanak a Külső Szilágyi út környékén. Hónapok óta zajlik a tereprendezés. A munkálatok nyomán hamarosan megkezdődnek a két jégcsarnok és a hozzájuk kapcsolódó szálloda épületének technikai munkálatai. Szeptember 23-án megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel. A sajtó képviselői előtt zajló rendezvényen megjelent dr. Demszky Gábor főpolgármester, Widen Urban, az Astra Zeneca vezérigazgatója, Fazekas László, az Avantage 3 Kft. tulajdonosi bizottságának elnöke és természetesen dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere. A zárókő alá elhelyezett acélhengerben Újpest zászlaját, a létesítmény látványtervét és műszaki leírását, a Nemzeti Bank által kiadott érmekészletet, amely a forgalomban lévő fém fizető- eszközöket tartalmazza, valamint az Újpest újság legfrissebb (szeptember 19-i) számát hagyták az utókorra a jégcsarnok tulajdonosai. Pohárköszöntőjében dr. Demszky Gábor főpolgármester elmondta, a fővárosban kevés az intézményes sportolási lehetőség, szükség van olyan helyekre, ahol amatőrök és profik együtt mozoghatnak. Remélhetően nem ez lesz az egyetlen beruházás a környéken, hiszen a közelben felépülő sísánc, illetve sípálya tervét nemrégiben hagyta jóvá a fővárosi közgyűlés. Dr. Derce Tamás polgármester Újpest nevében köszöntötte mindazokat - beruházót, kivitelezőt, az építőmunkásokat és az ünnepség meghívott résztvevőit - akik tanúi az alapkő letételének. Annak a reményének adott hangot, hogy néhány hónap múlva ugyanebben a körben vághatják át az avatószalagot. Widen Urban, az Astra Zeneca magyarországi vezérigazgatója elmondta, az Astra Zeneca gyógyszergyár, amely Európa és a világ vezető gyógyszergyárai közé tartozik, a káposztásmegyeri jégcsarnok névadó szponzoraként határozottan elkötelezte magát a verseny és tömegsport támogatása mellett. Szakemberként jól tudják, hogy a legjobb terápia a megelőzés, és ehhez nélkülözhetetlen az egészséges életmód. Ennek támogatása vezette az Astra Zenecát, amikor névadó szponzorként hozzájárult a tömeg- és versenysportigényeket egyaránt kielégítő jégcsarnok megépítéséhez. Fazekas László, a befektető Avantage 3 képviseletében, arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a Finta és Társai Építész Stúdió által tervezett komplexum két jégcsarnoka várhatóan Az alapkő letételekor még csak a körvonalai látszottak mindannak, amit a látványterv már jól mutat. A verseny- és a gyakorlópálya közvetlen közelében hangulatos szálloda fogadja a vendégeket. A terveket a Finta Stúdió fiatal építészei készítették (Fotó: Zalka István) áprilisban nyitja meg kapuit. A szálloda átadása későbbre várható. A beruházás összköltsége eléri a hárommilliárd forintot. A magyar többségi tulajdonú cég megfogalmazott célja a jeges sportok: a jégkorong, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és a csúszókorong iránti érdeklődés felkeltése, tömegbázisának kiszélesítése. ❖ A jövőre átadásra kerülő Astra Zeneca Jég- csarnokkomplexum összes hasznos alapterülete 16 000 m2. A három egységből álló sport- létesítmény legfontosabb épülete a 2500 nézőt befogadó fedett versenypálya, amely világszínvonalú, modern, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas. Közvetlenül mellette épül fel az ezzel azonos méretű, szintén fedett edzőpálya. A pályák folyamatos kihasználását elősegítendő, az építtetők egy 96 ágyas szállodát is terveztek a területre, amely melegkonyhás étteremmel, gyorsétteremmel és 10 utcai bejáratú üzlethelyiséggel várja vendégeit. A komplexum körül kényelmes, rendezett parkoló is épül. A korszerű technológiának köszönhetően, a versenycsarnokot néhány óra alatt át lehet alakítani úgy, hogy alkalmas legyen más sportágak versenyeinek, illetve koncerteknek, konferenciáknak a lebonyolítására is. A jégcsarnok helyének kiválasztása ebből a szempontból ideálisnak mondható - mondják a befektetők -, hiszen Káposztásmegyer jelenleg is dinamikusan fejlődő, jó infrastruktúrájú, jól megközelíthető városrésze Budapestnek, itt az átlagnál magasabb a gyerekek és a fiatalok aránya. A sportoláson és a kikapcsolódáson kívül, a jégcsarnok részben más szolgáltatásokat is nyújt majd Káposztásmegyer lakosai számára. Igény szerint posta, tisztítószalon, újságterjesztő, fotószalon, bankfiók, virág- és ajándék- üzlet, totózó-lottózó, gyógyszertár, videó-kölcsönző, szolárium, cukrászda várja majd az érdeklődőket. Tavasszal nyílik az Astra Zeneca Jégcsarnok R. A.