Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-10-03 / 19. (250.) szám
2002. október 3. A féléves költségvetésről és 12 évfolyamos gimnáziumról döntöttek m _________________ÚJPEST ( folytatás az 5. oldalról) zónák jár a 13. havi illetmény. Ezt az összeget az önkormányzat a tárgyév- decemberében fizette ki a novemberi fizetéssel egy időben. A Medgyessy-kormány tájékoztatása értelmében - az említett béremelés szeptemberben került kihirdetésre - a kormány pedig háromhavi illetményt fog leutalni az önkormányzatoknak. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az önkormányzat nem rendelkezik elegendő tartalékkal, az esetben nem fogja tudni kifizetni decemberben a 13. havi fizetést, mert hozzávetőlegesen 170-180 millió Ft-tal kellene kiegészíteni a meg nem érkezett állami támogatást. Ez az összeg vélhetően csak januárban érkezik majd meg a költségvetésbe. Végezetül Hock Zoltán továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az 1-6. hónap gazdálkodása kiegyensúlyozott volt, ezért kérte az előterjesztés elfogadását. Dr. Derce Tamás a határozati javaslatot szavazásra terjesztette elő. A képviselő-testület 20 igen, 8 nem szavazattal elfogadta a 2002. I. félévéről beterjesztett tájékoztatót. Óvodák, iskolák alapító okiratáról Második napirendi pontként két újpesti óvoda alapító okirata módosítására tett javaslatot Hock Zoltán alpolgármester. Az alpolgármester előterjesztésében elmondta, hogy a középtávú óvodai fejlesztési program keretében a képviselő-testület úgy határozott, hogy megszünteti a tagóvodarendszert Újpesten. Ez négy óvodát érintett, ebből kettőnél vált lehetségessé a tagóvoda kifutórendszerben való megszüntetése. Ez az 1999/2000. tanévben meg is kezdődött, 2001/2002. tanév augusztusában befejeződött. Ennek megfelelően a testület az elmúlt ülésen döntött a Liszt Ferenc utcai óvoda sorsáról, a gazdasági bizottság pedig döntött a másik tagóvodáról. Ennek megfelelően a Fóti úti, illetve az Ambrus Zoltán utcai óvodák alapító okirata módosításra szorul, mivel ebben a tanévben már nem rendelkeznek tagóvodával. Egerszegi Krisztina (MSZP) mindkét alapító okirat esetében a 14.) ponttal kapcsolatban a „bízza meg” megfogalmazás helyett „nevezi ki” megfogalmazást javasolt. Másik módosító javaslata alapján Fóti Óvoda helyett Fóti Úti Óvoda elnevezést javasolt, mondván a Fóü Óvoda esetleg félreérthető. Sajóhelyi Gábor (FIDESZ-MPP) elmondta, hogy a közművelődési, oktatási bizottság áttanulmányozta az előterjesztéseket, és egyetértett a határozati javaslatokkal, hozzátette, hogy az ülésen nem vettek részt az MSZP képviselői. Hock Zoltán alpolgármester Egerszegi Krisztina képviselőnő 14.) pontra vonatkozó javaslatát alapjavaslatként befogadta, a Fóti Óvoda elnevezésére vonatkozó javaslattal viszont nem értett egyet, mivel a szülői és nevelőtestületi közösség javaslatát nem kívánta megváltoztatni. Egerszegi Krisztina függetlenül a Hock Zoltán alpolgármester által elmondottaktól, fenntartotta módosító javaslatát.Dr. Derce Tamás elsőként Egerszegi Krisztina módosító javaslatát terjesztette elő, majd az alapjavaslatokról szavaztak a képviselők. A képviselő-testület Egerszegi Krisztina képviselőnő által a Fóti Óvoda Alapító Okirata 1.) pontjával kapcsolatban tett azon módosító javaslatát, miszerint az intézmény neve Fóti Úti Óvoda legyen - 9 igen, 18 nem szavazati arány mellett - elutasította. Ezt követően a testület 28 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül jóváhagyta az újpesti önkormányzat fenntartásában működő Fóti Óvoda alapító okiratát az előterjesztő által befogadott módosító javaslat figyelembevételével. A képviselő-testület 28 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül jóváhagyta az újpesti önkormányzat fenntartásában működő Ambrus Óvoda alapító okiratát, az előterjesztő által befogadott módosító javaslat figyelembevételével. Harmadik napirendi pontként a Bőrfestő Utcai Általános Iskola szerkezetváltására tett javaslatot előterjesztőként Hock Zoltán alpolgármester. Az alpolgármester elmondta, hogy első ízben több évvel ezelőtt merült fel Káposztás- megyeren a gondolata egy újabb önkormányzati fenntartású középiskola működtetésének. Akkor az iskola egy 6+6-os rendszer - létrehozására tett javaslatot. Hosszas előkészítés és elemzés után a közművelődési, oktatási bizottság arra az álláspontra jutott, hogy a város demográfiai helyzete miatt ez még nem aktuális, bár magát az ötletet támogathatónak tartotta. A korábbi javaslatot az iskola azóta sem vetette el, sőt az iskola pedagógiai programja is foglalkozott a szerkezetváltással. Figyelembe kellett venni, hogy az 1988/89-es tanévtől kezdődően felfutó rendszerben a jogalkotó úgy döntött, hogy Magyarországon 2006-tól 18 éves korig terjeszti ki a tankötelezettséget. Az előterjesztés azt tartalmazza, hogy a személyi és tárgyi feltételek megléte esetén a 2003/2004-es tanévben, 12 évfolyamos gimnáziumként működve, az első 9. évfolyam már megkezdheti az oktatást. Kiss Sándor (MSZP) elmondta, hogy az MSZP-frakció megtárgyalta az előterjesztést. Tudatában vannak annak a hosszú évek óta folyó komoly munkának, amelyet az iskola pedagógusai a szerkezetváltás kidolgozásában végeztek. Úgy véli, hogy az önkormányzatban is adottak a feltételek e program végrehajtására. Sajóhelyi Gábor beszámolt arról, hogy a köz- művelődési, oktatási bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és támogatja annak elfogadását. Boruzs András az SZDSZ-frakció nevében úgy nyilatkozott, hogy három szempont miatt is támogatják a javaslatot. Szakmai szempontból a Településrészi Önkormányzat is egyetért azzal, hogy ezt a programot mielőbb meg kell valósítani. Másik szempont az általános iskolákat érintő kihívás, a felső tagozatosoknál tapasztalható közoktatási intézményekbe való elvándorlást említi. Harmadik szempont az arra való igény. Mindezek alapján a Településrészi Önkormányzat és a frakció is támogatja az előterjesztést. Buzna Ferenc (Újpestért Egyesület) az ezzel a programmal kapcsolatos közbeszerzési pályázatról, valamint az iskola adottságairól szólt és az Újpestért Egyesület frakcióvezetőjeként támogatta a határozati javaslatot. Nagy István a FIDESZ nevében elmondta, hogy a frakció támogatta az előterjesztést, tekintettel arra, hogy a szerkezetváltás feltételei adottak. Dr. Chikány Gábor az MDF-frakcid nevében ugyancsak támogatta az előterjesztésben foglaltakat. 12 évfolyamos gimnázium Káposztásmegyeren Dr. Derce Tamás szavazásra terjesztette elő a javaslatot, ezt követően a képviselő-testület 27 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy döntött, hogy a Bőrfestő Utcai Általános Iskolát érettségivel záruló, gimnáziumi képzést nyújtó 12 évfolyamos iskolává alakítja. Egyúttal a testület kinyilvánította azon szándékát, hogy amennyiben a szükséges feltételek rendelkezésre állnak, a 2003/2004. tanévben az első 9. évfolyam indítását jóváhagyja. A negyedik napirend pont témája a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium felvételi körzethatárának módosítása volt, amelyre előterjesztőként Hock Zoltán alpolgármester tett javaslatot, aki arról tájékoztatta a testületet, hogy szeptembertől beindult a Károlyi István Gimnázium 10. évfolyama. Azt javasolta a képviselő- testületnek, hogy az iskolát mentesítse a kör- zetes gyermekek kötelező felvételére vonatkozó kötelezettség alól, és módosítsák az iskola alapító okiratát. Ennek megfelelően az iskola a következő tanévtől kerületi beiskolázási iskolaként működhet. Végezetül kérte a határozati javaslatok elfogadását. Sajóhelyi Gábor elnökként elmondta, hogy a közművelődési, oktatási bizottság az előterjesztéssel egyetért. Dr. Derce Tamás szavazásra terjesztette elő a határozati javaslatokat, amelyeket a képviselő- testület 27 igen szavalattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül jóváhagyott. A napirend ötödik pontjában - az egyebek között - a levezetőelnök a testület felhatalmazását kérte a fővárosi önkormányzat által működtetett Stratégiai Alaphoz való pályázat benyújtásához. Kiss Sándor szóvá tette, hogy rövid időt kaptak a konzultációra. Ennek ellenére a frakció örömmel fogadtá a pályázat benyújtására való elhatározást és a sikert remélve támogatják. Hock Zoltán alpolgármester a pályázat benyújtásának céljairól tájékoztatott. A pályázat szeny- nyvízcsatorna-építés, útépítés, a meglévő utak, szilárd burkolatú járdák felújítási munkáinak, a városrehabüitáció (beleértve a közterület- és zöldterület-rekonstrukciókat) témakörben nyújtható be. Elmondta, úgy látják, idén van célja és értelme a pályázat benyújtásának, bár ez esetben az önkormányzat saját pénzére pályázik, tekintettel arra, hogy a fővárosi önkormányzat a Stratégiai Alapot a kerületeket megillető iparűzési adóból tartja vissza, képzi, és pályáztatja rá a kerületeket. A testület az előterjesztést egyhangúlag elfogadta. r.a.