Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-10-03 / 19. (250.) szám
2002. október 3. 3 Testületi ülésen A féléves költségvetésről és 12 évfolyamos gimnáziumról döntöttek (folytatás az 1. oldalról) Egerszegi Krisztina (MSZP) a polgármester által elmondottakra reagálva utalt arra a perre, amelyet Űjpest mint felperes a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség ellen indított, a rákospalotai füstgázmosó kapcsán. Ezt követően felolvasta a bíróság ítéletét, amely elutasítja a felperes keresetét, és kimondja, hogy fellebbezésnek helye nincs. Ez az ítélet az idén született. Ugyancsak példaként hozta fel a 14-es villamossal kapcsolatos ügyet, amelyet a fővárosi önkormányzat felperesként megnyert, és a bíróság hatályon kívül helyezte a korábbi határozatokat. Ez komoly veszteséget okozott Újpestnek. Az elmondottak azt bizonyítják, hogy az újságban közöltek megfelelnek a valóságnak. Elérte a kitűzött célt Dr. Derce Tamás válaszában annak a véleményének adott hangot, hogy a képviselőnő nem értette meg szavait, azt az érvelést, amely úgy szólt, hogy a perekben „az önkormányzat elérte a kitűzött célt”. Ami a füstgázmosóval kapcsolatos pert illeti, ítéletének indoklási részében a bíróság most először mondta ki a szemétégető mű környezetszennyező hatását. Erre alapozva született meg a környezetvédelmi hatóság határozata, amely szerint a 2003. március 31-ig a füstgázmosó nélkül üzemelő kazánokat be kell zárni. A polgármester szerint - elsősorban pártpolitikai érdekek miatt - a határidő módosítása várható. Mindezek ellenére úgy vélte, Újpest elérte célját. Ami a 14-es villamossal kapcsolatos pert illeti, abban az ön- kormányzat nem volt peres fél, a pert a főváros indította, és a városrészt hivatalból vonták be pertársnak az ügybe. A földtulajdonosok jogi képviselőjével való jó kapcsolat miatt elkerülhető volt a birtokháborítási per. A hivatkozott újságban a nyilatkozatot adó Vajda Pál főpolgármester-helyettes azt állította, hogy több millió forintos kár érte az újpesti önkormányzatot, ezért dr. Derce Tamás a kimutatással alátámasztott összeg közlésére kérte a képviselőnőt. Értetlenségének adott hangot a tekintetben, hogy ha nincs ilyen kimutatás, miért került tényként az újságba? Kiss Sándor (MSZP) frakcióvezető sérelmesnek tartotta, hogy a polgármester olyan személy- lyel vitatkozott, aki nincs jelen az ülésen. Fontosabbnak tartotta volna, ha maga is megkapja a lehetőséget, hogy reagáljon azon interjúra, amelyet a polgármester adott az Űjpest lapnak. Hock Zoltán alpolgármester reagálni kívánt az Egerszegi Krisztina által elmondottakra. Véleménye szerint a testület kettészakadása régóta érzékelhető. Míg az egyik rész a város érdekében munkálkodik, a másik csoport azon dolgozik, hogy mindezt megakadályozza. Tényként kell elfogadni, hogy Újpest polgármestere birtokháborítási pert kezdeményezett a szemétégető károsanyag-kibocsátása miatt. Az NDK- gyártású gépek károsanyag-kibocsátása jelentősen meghaladja a határértéket. Az elmúlt időszakban számos ígéret elhangzott azzal kapcsolatban, hogy megépül a füstgázmosó. A szemétégető igén közel van Újpest közigazgatási határához, a szennyezés a városrész lakosait is károsítja. Ugyanakkor az MSZP-frakció azért támadja Újpest polgármesterét, mert lépéseket tett a helyzet megszüntetése érdekében. A jog eszközeivel A többmilliós perekkel kapcsolatban az újságban nyilatkozó nem beszélt az újpesti önkormányzatnak a Fővárosi Csatornázási Művekkel folytatott peréről. Több mint száz lakossági bejelentés érkezett a bűz miatt. A bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy a szaghatásért a Fővárosi Csatornázási Művek észak-pesti szennyvíztisztító telepe a felelős. A tulajdonos 2-3 milliárd forint költséggel azóta befedte a bűz forrását. Azóta a Váci úton megnőtt a beruházási kedv. Újpest polgármestere a jog eszközeivel a város érdekeit képviselte. Véleménye szerint az említett újságban ezekről az eredményekről kellett volna beszámolni a lakosságnak. Hozzászólása végén - utalva az interjúban közölt állításra - felkérte az MSZP-frakciót azon kérés közvetítésére, hogy Vajda Pál főpolgármester- helyettes küldje el másolatban azt a dokumentumot, amelyben a Fővárosi Önkormányzat a Baross utca felújítási költségeinek 50%-át át kívánta vállalni, de Újpest Önkormányzata ezt visszautasította annak ellenére, hogy ez 75 millió Ft-os bevételt jelentett volna a városrésznek. A meglévő iratok és dokumentumok között ilyen felajánlást az alpolgármester ugyanis nem talált. Dr. Derce Tamás kiegészítésként a Budapesti Közlekedési Vállalat azon levelét említette, amelyben a vállalat tudatja, hogy a 14-es villamos sínjeihez és oszlopaihoz semmi köze sincs. Egerszegi Krisztina visszautasította az „üzenetközvetítő” szerepét. Utalt a polgármesterrel készült interjúra, amely dr. Derce Tamás megfogalmazásában - többek között - azt tartalmazta, hogy a perek kapcsán több millió Ft-tól esett el az önkormányzat. A cikk áttanulmányozása után, két helyen talált utalást a fenti témára. Az egyik a Stratégiai Alapra benyújtandó pályázat volt, amely ezúttal tudósításunkban is szereplő testületi ülés egyik előterjesztett napirendi pontja. Véleménye szerint a pályázatot tavaly is benyújthatták volna, de ez nem történt meg. A 14-es villamossal kapcsolatban dr. Derce Tamás mondatait idézte, amely szerint, ha a főváros elveszíti a pert, abból Újpestnek mintegy 100 millió forintos kára származik, mert a földterület közös tulajdonnak minősül. A képviselő asszony utalt a korábbi évek testületi üléseire, ahol számtalan esetben hangzott el ugyanez a felvetés. Visszatérve a füstgázmosóra, határozottan cáfolta azt a vádat, hogy a szocialisták számára nem fontos az ügyben való előrelépés. Utalt a bírósági ítélet indoklási részére, amely szerint ha bezárták volna a szemétégetőt, ugyancsak sérült volna a lakosság érdeke, mert még erősebb szennyezés következett volna be az illegális szemétlerakó helyek elszaporodásával. Dr. Derce Tamás véleménye szerint a szemétégetőbe nem az újpesti polgárok viszik a szemetet, mert ez a Fővárosi Közterület Fenntartó Vállalat feladata. A 14-es villamossal kapcsolatos perrel kapcsolatban megjegyezte, az ön- kormányzatot valóban tízmillió forint nagyság- rendű veszteség érte, tekintetbe véve, hogy mennyi adóról kényszerült lemondani. Az ügy kapcsán megjegyezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat megszegte jogszabályi kötelességét. Nagy István alpolgármester hozzászólásában többek között arra utalt, hogy a polgármester tájékoztatást kívánt adni a testületnek, melynek során pártot nem nevesített. Minderre Egerszegi Krisztina MSZP-s képviselőnő hevesen reagált, egyes részeket kiragadott a cikkből, és bírósági ítéletekből idézett. A szennyvíztisztítóval kapcsolatban jelezte, hogy a probléma még napjainkban sem szűnt meg maradéktalanul - a lakók kihívták a Fővárosi Csatornázási Művek környezetvédelmi osztályát - ez viszont az újságban nyilatkozó tájékozatlanságáról tanúskodik. Ebben a kérdésben az önkormányzat lépései indokoltak voltak. A rákospalotai szemétégető káros hatása több kerületet is érint, ezért a polgármester fellépésével nem csupán Űjpest érdekében cselekedett. Az önkormányzat történetében több olyan eset is elődfordult, amikor mérlegelni kellett, hogy egy beruházás mennyiben jelenti a lakókörnyezet kímélését, illetve károsítását. Az észak-pesti szemétégető szélsőséges eset, amely nem csupán egészséget rombol, hanem - a dioxinkibocsátás miatt - esetenként emberéleteket követelhet. A 14-es villamos ügyében a tájékoztatás abban az esetben lett volna hiteles, ha nem csupán arról szólna, hogy Újpest Önkormányzata 40 millió forinttal - és annak kamataival - gazdagodott, de arról is, hogy ugyanakkor jelentős adóbevétel-kiesésről van szó. Újpest több tízmillió forintot áldozott arra a fővárosi feladatra, hogy a villamos elkészüljön Káposztásmegyeren. Nagy István végül úgy fogalmazott, felesleges volt az MSZP frakciójának reagálása a polgármester tájékoztatójára, mert az idő eldönti a vitatott kérdést. Nem lehet félrevezetni a választókat Dr. Derce Tamás elmondta, nem számított arra, hogy az általa elmondottak ilyen nagy vitát váltanak ki. A pályázattal kapcsolatban - utalva Egerszegi Krisztina hozzászólására - megjegyezte, hogy egy pályázat elnyerését nem lehet előre valószínűsíteni. Hock Zoltán alpolgármester a továbbiakban még mindig az „Újpestnek új polgármester kell” című cikkre reagált. A fővárosi beruházá- (folytatás a 4. oldalon)