Újpest, 2002 (10. évfolyam, 1/232-24/255. szám)
2002-05-30 / 11. (242.) szám
2002. május 30. 13 MWMIIMMUIMIMMSílSíMilUlli Egy érdekes ifjúsági találkozóról tecklinghausen - egy kb. 150 000 lakosú kisáros Németországban, a Ruhr-vidéken. Talán enki nem tudná, hol található, ha nem lenne aár 12. éve a kulturális élet európai központi. Május 1-jén nyílik hagyományosan itt az Európai Fesztivál”, a színházak találkozója; s tart egészen június közepéig. Ma már a vi- íg legjobb előadásait, legnagyobb érdeklő- ést keltő bemutatóit hívja meg. Idén úgy döntött a fesztiválközpont, hogy gy új dologgal próbálkoznak: különböző or- zágok fiataljait hívják meg saját kultúrájuk, ondolkodásmódjuk megismertetésére úgy, ogy egy adott erkölcsi mondanivalót állí- mak a középpontba. Eddig mind a 12 feszválnak más-más mottója volt (pl. 2001: irmMut = „szegénység”, illetve ezzel az írás- róddal „a szegénység elviselésének bátorsá- a”). A mottó idén „SehnSucht”, azaz a VÁGY, letve az írásmód által sugallva, az attól való Jggés, ami - Hansgünther Heyme intendáns zavai szerint - „...meghatározza az életűnek.. a VÁCY ma éltető erő és halálos ká- ítószer lehet egyidejűleg”. Ne csak profi gyüttesek gondolkodjanak el a mottó kettős rtelmén, legyen ez vitát'kiváltó téma a jövő ordozói, a 16-21 év közötti fiatalok számára fejthessék ki ezzel kapcsolatos gondoltaikat és érzéseiket a művészet metaforikus yelvén - gondoltak egy merészet a fesztivál tervezői, és elhatározták, hogy az Európai nió anyagi támogatását kérve minden egyéb íszletező támpont megadása nélkül meghív- ak Európa különböző országaiból fiatalokat tűhelymunkára. Keressék és találják meg az n. „workshop”-okban a különböző kulturá- s, társadalmi körülmények közül érkezettek il a közös nyelvet, amin a „SehnSucht” tágy, ill. a vágytól való függés) megfogal- tazható. A korosztályuknak megfelelő sajá- is nyelven (tánc, zene, graffiti, hip-hop, iságírás, színház) tehették meg mindezt. Az tletet tett követte: a városi KiJuPa (Gyermekzene nem ismer határokat és Ifjúsági Parlament - nem ártana az ötlettel kerületi, fővárosi és országos szinten is foglalkozni!) tagjainak a segítségével és aktív részvételével, az Európai Unió, Recklinghausen városa és a partnervárosok (Hollandiából, Franciaországból, Luxemburgból, Lengyelországból) támogatásával jöhetett létre az ifjúsági találkozó. Azt hiszem, minden résztvevő számára csodálatos 10 nap lett ebből. Hadd tegyek itt egy személyes kitérőt: meglepetésszerűen ért a telefonhívás februárban - tudnék-e partnerkapcsolatot teremteni Magyarországon egy kulturális intézménnyel ehhez a programhoz a legrövidebb határidővel? Azonnal igennel válaszoltam. Mielőtt a Babits Mihály Gimnázium tanára lettem, Dunakeszin - ahol lakom -, a Radnóti Miklós Gimnáziumban tanítottam és volt munkakapcsolatom a helyi József Attila Művelődési Központtal is. A megoldás tehát kézenfekvő volt. A német- országi partner is szívesen vette a két szomszédos város középiskoláiból érkező fiatalok delegálását. Dunakeszi Önkormányzata biztosította a részvétel költségeit, a művelődési központ vállalta a partnerkapcsolatot, a Babits Mihály Gimnázium pedig örömmel élt a lehetőséggel. Május 4-én nyolc diák indulhatott el Recklinghausenba - három tanuló az újpesti Babits Mihály, öt a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumból - dunakeszi, fóti és gödi la» kosok. Az érintett települések polgármesterei jutalomútként kezelték ezt a lehetőséget, és megadták hozzá az erkölcsi és anyagi támogatást egyaránt. így vált valósággá a február eleji álom: május 4-én útra kelhetett kicsi, de lelkes és kíváncsi csoportunk. A diákokat családoknál szállásolták el, azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy ilyen módon nagyon szoros kapcsolatokat alakíthattak ki vendéglátóikkal. A különböző országokból érkezett csoportok munkájába nyelvi nehézségek nélkül sikerült (angol vagy német alapfokú nyelvtudás feltétele volt a részvételnek) bekapcsolódniuk, így hát sok pozitív tapasztalatot szerezhettek a nyelvtudás területén is. Kísérő tanárként csodálatos érzés volt átélnem, hogy a két nyelven adott információk megértéséhez nem kellett tolmács, azaz nem volt rám különösebb szükség, a kommunikáció nélkülem is zavartalanul folyt! Két nap után kellett dönteniük a résztvevőknek, melyik „műhely” munkájába kívánnak bekapcsolódni. Az addig eltelt idő az ismerkedésre szolgált, játékos, „nagy-csoportban” folyó foglalkozások segítették a döntéshozást. A magyar csoportból hárman a zenei; ketten a graffiti, egy diák a színházi, egy a tánc, egy az elektronikus újságírás alkotóműhelyének munkájához kapcsolódott. Május 11-én délelőtt a város központjában felállított alkalmi színpadon, majd délután a műhelyeknek otthont adó iskolaépület menzáján került sor - a partnervárosok polgármestereinek részvétele mellett - a csoportok bemutatkozására; túlzás nélkül állíthatom, hogy óriási sikerrel. Elgondolkodtató volt maga a téma; szép, érdekes és értékes gondolatok fogalmazódtak meg a nemzetközi csoportokban, a helyi sajtó mindvégig kitüntető figyelemmel kísérte és kommentálta a munkánkat; az internet www.sehnsuchteuropa.de oldalán napról napra figyelemmel kísérhettük és jelenleg is még megtekinthetők az egyes műhelyekben folyó munkák (Varga Noémi „babitsos” diák volt a fotós). Számomra a legmeggyőzőbb a program sikeréről az volt, amikor Kölnben, a csatlakozásra várakozva a csoport megfogalmazott egy mondatot: „Tudja, tanárnő, arról beszéltünk éppen, hogy csak az utolsó napon fogtuk fel igazán, mit is jelent a SehnSucht szó igazán - vágyat, a vágy utáni vágyakozást!” Szervezőként ennél szebb mondatot nem is hallhattam volna! Ez bizonyította számomra, hogy a fesztivál elérte a célját, a vágy igazi éltető, az embereket, kultúrákat összekapcsoló erőként jelent meg - nem pusztított, hanem sokkal inkább segített abban, hogy megértsük, elfogadjuk egymást. Köszönjük a találkozó fő szervezőjének, Alois Banneyer úrnak, a recklinghauseni Brücke, partnerkapcsolatokat ápoló szervezetének munkáját, hogy ez az ifjúsági találkozó eredményes lehetett, és ilyen élményeket adhatott! És akkor még nem számoltunk be azokról a színházi élményekről, amelyekben csoportunk tagjainak része lehetett ....! (Rómeó és Júlia, Lóvá tett lovagok; Asenamali...) Viszontlátásra jövőre! így búcsúztak vendéglátóink - lesz tehát folytatása a sikeres első találkozónak! Reméljük, hogy 2003-ban ismét megkapják fiataljaink az ideihez hasonló anyagi és erkölcsi támogatást. Látogassák meg weblapunkat a fenti címen, nézzék meg, milyen munkát végeztek diákjaink! Adorján Gáborné Örök emlék marad
