Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-03-08 / 5. (211.) szám

2001. március 8. m íj? „Egység, épség, egyetértés Támogatókra vár az UTE Baráti Köre » „A magyar sport történelmében az újpesti sportemberek részéről szebbnél szebb belföldi és külföldi sikereknek kezdete az 1885. esz­tendő. Ez évben úszta át mint első Szekrényessy Gábor fiatalember a Balatont és ebben az esztendőben alapította meg az Újpesti Torna Egyesületet az a lelkes gárda, amely 1877-ben az Újpesti Köz­­művelődési Kör alapját vetette meg.” A fenti idézet - amelyet dr. Ugró Gyula Újpest-mpnográ­­fiájából kölcsönöztünk - akár mot­tóként is állhatna az UTE Baráti Körének legújabb kori krónikájá­ban. A március 1-jén hivatalosan is újjáalakult civil szervezetről, dr. Somos András tiszteletbeli elnököt - Újpest díszpolgárát - kérdeztük.- Miként alakult az idők során a város sportolóinak és szur­kolóinak kapcsolata?- A 116-dik évében járó egyesület története ma már a sporttörténet ré­sze. Tudjuk, hogy 1900-ban alakult meg az UTE labdarúgó­szakosztálya, amely­nek sportolói kezdet­ben a Pamutgyár mel­letti területen, majd 1903-tól a Népszigeten játszották a bajnoki mec­cseket. A játékosok 1922-ben vették birtokukba a Hajós Alfréd tervezte Megyeri úti stadiont. A fut­­ballpálya építése magánerőből történt, költségeinek döntő többségét Aschner Lipót vállalta magára. Az UTE - fennállása óta - több tragikus esemény tanúja volt. A második világháborúban Újpest jelen­tős veszteségeket szenvedett, majd következett 1950 márciusa: ekkor fuzionált a Budapesti Rendőr Egye­sülettel az UTE és vette fel a Budapesti Dózsa nevet. E korszakváltással a csapat elszakadt a városrésztől, ugyanakkor jelentős sikerek születtek a Budapesti, majd 1957-től az Újpesti Dózsa név alatt. A városrész lakóinak többsége változatlanul ezzel az egyesülettel szimpatizált, sportolóink pedig sikert sikerre halmoz­tak. Az olimpiák történetében például az újpesti ver­senyzők - együttes pontjaik alapján - az európai or­szágok versenyében is előkelő helyezést szereztek volna. E sikertörténet mégsem volt igazán a mienk. Amikor a klub 1991-ben újra fölvette az UTE nevet, végre ismét közeledett egymáshoz a város és az egye­sület. A lila-fehér sport régi hívei nevében mondha­tom: úgy érezzük, megérett a feltétel arra, hogy az egyesület elsődlegesen újpesti legyen. A hírre, hogy újjáalakulóban az UTE Baráti Köre, számtalan fővá­rosi és vidéki szurkoló jelentkezett. A társadalmi igény mellett, ma már számos feltétel adott a kör élet­ének felélesztéséhez.- A baráti kör tagjai milyen módon támogatták kedvenc klubjukat?- Az egyesület történetével ellentétben, a baráti kör története egyelőre feldolgozatlan. Úgy tudjuk, hogy annak idején kávéházak adtak otthont a rendezvé-Március 1-jén, az alakuló közgyűlésen, zsúfolásig megtelt az Ady Endre Művelődési Központ színházterme. Az egyesület nevében Lányi Zsolt társadalmi elnök köszöntötte az új kezdeményezést. Felvételünkön - balról jobbra- Nagy István alpolgármester, Lányi Zsolt és dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere. (Fotó: Zalka) nyéknek, de a tagok közötti kapcsolat nem volt iga­zán szoros. Személyes emlékeim szerint, amikor az UTE nevet változtatott, az újpesti Árpád úton megala­kult a Dózsa-klub. Gyerekként, szüléinkkel gyakran lejártunk erre a helyre. A klub reggeltől estig nyitva volt - szinte kizárólag szurkolók látogatták -, és kitű­nő pacalt meg pirított májat lehetett enni. Ugyanitt je­gyeket árultak a mérkőzésre és megszervezték a vidé­ki utazásokat. E falak között nemcsak a drukkerekkel lehetett találkozni, hanem az újpesti kötődésű lab­darúgók is megfordultak itt, sőt néha még együtt vac­sorázhattunk velük. A mai helyzetben a kör újjáalakulásáról és nem meg­alakulásról beszélünk, mert ez a szervezet mindig is létezett, az utóbbi évtizedekben sajnos csak névlege­sen. Baráti társaságunk a jövőben az UTE egyik szak­osztályaként folytatja működését.- Hol és hogyan merült fel a kör felélesztésének gondolata?- Az UTE Baráti Kör újjáalakításának ötletét az Újpesti Közművelődési Kör idősebb tagjai vetették fel. Ér­dekes párhuzam, hogy több mint egy évszázaddal ez­előtt dr. Ugró Gyula újpesti ügyvéd - később a város első polgármestere - egyaránt alapító tagja volt a közművelődési körnek, az Újpesti Torna Egyletnek, valamint az UTE Baráti Körének. A 12 esztendeje felélesztett közművelődési kör tagjai között orvosok, jogászok, tanárok és művészek éppúgy találhatók, mint számos újpesti vállalkozó. Baráti beszélgetések keretében merült fel a gondolat, hogy segítenünk kel­lene az UTE-t. Úgy gondoltuk, nem elég, ha csak beszélünk az egyesületről, „csámcsogunk" a végered­ményeken, dühöngünk, ha a tulajdonosi körből néhányan kiszállnak, vagy ha bejelentik, hogy a csapat nem kap több támogatást. Eljött az idő, hogy nekünk is tennünk kell valamit: meg kell találni azokat a lehetőségeket, amelyek az egyesület számára anyagi segítséget is jelentenek. A közeljövő­ben kormányzati segítséggel újjáépül az újpesti stadi­on, amelyet - a tervek alapján - „ékszerdobozként” emlegetnek.- Úgy érzem, önök eleve egy úgynevezett „elit klubban” gondolkodtak...- Úgy terveztük, a kört alapvetően junior és senior tagságra bontjuk. A két korosztályt ugyanis nehéz összeegyeztetni: mások a szokásaink és a céljaink. Mi idősebbek anyagilag jobban támogathatjuk az egyesületet, a fiatalok egzisztenciális okokból ezt nem tehetik meg. A szervezés fázisában felkeresett a jelenlegi baráti körből két fiatal: Réti Zsolt és Gyimesi Kende. Mindketten amellett érveltek, hogy nincs szükség a két korosztály szétválasztására, hiszen Új­pestet mindig a lokálpatriotizmus jellemezte, és az . UTE első jelmondata így hangzott: „Egység, épség, egyetértés". Meghallgatták az aggályainkat, majd - rend­kívül szimpatikus módon - csak annyit kérdeztek: vajon kitől vegyük át és tanuljuk meg az újpesti hagyomá­nyokat, ha nem önöktől? Számomra mindez annyira meghatónak tűnt, hogy azt mondtam, dolgozzunk ki olyan alapszabályt, amely lehetővé teszi az együtt­működést. Végül sikerült feloldanunk az ellentéteket. A fiatalok munkáját dicséri az etikai kódex, amely, - ha a szurkolók betartják - segít abban, hogy a lelátón ne legyen gondunk. Manapság a pályákon ; (Olyan hangulat uralkodik,, jtogy sokan nem mernek kimenni a meccsre. Őszintén remélem, hogy a vezetőségbe választott fi­atalok a lendületet és a lelkesedést viszik tovább.- Milyen feltételekkel csatlakozhat valaki a baráti körhöz?- Az UTE Baráti Kör nem azonos a szurkolói csopor­tokkal. Szeretném eloszlatni azt a félreértést is, hogy itt kizárólag a labdarúgásról lenne szó: az egész egye­sületet kívánjuk segíteni. Ahhoz, hogy valaki a baráti kör tagja lehessen, elég komoly anyagi feltételeket kell vállalnia. A belépés egyik feltétele a havi tagdíj, amely 500 Ft. Emellett, évente két alkalommal, támo­gatnia kell az egyesületet. Többféle támogatási ösz­­szeget határoztunk meg - 1500 és 7600 Ft között -, amelyért cserébe tagjaink bérletet kapnak az UTE- pálya lelátóira. Minden tagunk számára névre szóló igazolványt is kiállítunk. Támogatást kérünk, más­részt ezért ellenértéket adunk. A kft.-vel történt meg­állapodás alapján, a bérléfek árának egy bizonyos százalékával támogatják az UTE Baráti Kört, amely köteles és egyben jogosult is arra, hogy ezt az ösz­­szeget a különszámlájáról az UTE céljaira fektesse be. Kizárólag olyan célokat támogathat a baráti kör, amelyekkel az egyesület vezetősége is egyetért. Új­pest Ónkormányzata - reményeink szerint - együtt­működési szerződés keretében támogatja szerveze­tünket. A március 1-jei alakulóülést követően, tovább dolgozunk azon, hogy a támogatásba milyen módon lehetne bevonni a vállalkozókat. Lelkes, optimista és idealista célokkal indulunk, s hogy mindebből mi va­lósul meg, azt a jövő fogja eldönteni. Az összefogás megteremtése példaértékű lenne...- Hol tartják a baráti kör összejöveteleit?- Őze István klubigazgató vezetésével hónapok óta keresték Újpesten az UTE-székház számára megfelelő ingatlant. Úgy tűnik, hogy Újpest cent­rumában sikerült megtalálni egy impozáns, nagy méretű, parkolóval ellátott házat, ahol a baráti kör is állandó otthonra lelne. A döntés az Ifjúsági és Sportminisztérium kezében van. Óriási előrelépést jelentene, ha az egyesület vezetése, hosszú idő után, ismét ebben a városrészben működne. A baráti kör - az önkormányzat és az igazgató úr segítségével - je­lenleg szerdánként, 16 és 19 óra között, az Ady Endre Művelődési Központban kapott egy termet. Ezért nagyon hálásak vagyunk, de a kör sokszínű program­jait - többek között ankétokat, bálokat, utazás­­szervezést stb. - a jövőben az újpesti UTE-székház­­ban szeretnénk rendezni.- Végül engedjen meg egy személyes kérdést: mi­ért vállalta magára az újjászervezés feladatait?- Élére álltam ennek az ügynek, mert úgy érzem, hogy a közművelődési kör egyik vezetőjeként, ügy­védként és elsősorban Újpest díszpolgáraként jelen­tős kapcsolatokkal rendelkezem. Igyekszem minél több embert megmozgatni, bevonni a támogatói kör­be. Kijelentettem azonban, hogy a későbbiekben sze­retnék kivonulni az aktív vezetői munkából, és a lelkes támogatók táborát erősíteni. Az alapító tagok arra kértek, hogy vállaljam el a tiszteletbeli elnöki po­zíciót; végül elfogadtam e megbízatást, hogy munká­jukat még jobban segíthessem. Rojkó Annamária

Next

/
Oldalképek
Tartalom