Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-10-11 / 20. (226.) szám

2001. október 11._________________ ( J p F Megújult az Újpesti Hőerőmű 1910-ben, amikor dugattyús gőzgépekkel megkezdődött a villamosenergia-termelés Újpesten, az erőmű még szinte észrevétlenül húzódott meg a több mint félszázezernyi lakossal rendelkező város szélén. 1914-ben beindultak az első gőzturbinák. Az erőmű középnyomású bővítése 1935-től kezdődött, akkor épültek a még ma is működő fala­zott gőzkazánok. Ezek kezdetben széntüzelésűek voltak, majd a ’60-as évek elején olajtüzelésre, néhány év múlva gáztüzelésre állították át őket. Később több felújításon estek át. A lakótelepek építésének időszakában - a távfűtés növekedésével - már nem volt elegendő a gőzkazánok által termelt hő. Az igények kielégítésére az Újpesti Erő­műben forróvíz-kazánokat kellett telepíteni, melyek az 1980-as évek első felében léptek üzembe. A 90-es évek közepén döntés született egy új erőmű felépítéséről, amelynek elkészülte után 2001. év végétől az Újpesti Erőmű a legkorszerűbb technológiával, az európai szabványoknak megfelelően termeli a hő- és villamos energiát. Nagy József igazgatóval - a hamarosan kezdődő fűtési idény előtt - az utóbbi évek fejlesztéseiről beszélgettünk.- Milyen szerepet tölt be Újpest energiaköz­pontja Budapest ellátásában?- A Budapesti Erőmű Részvénytársaság, amely­nek része az Újpesti Erőmű is, a főváros legna­gyobb hőtermelője. Az Újpesti Erőművön kívül még öt telephelyen: az Angyalföldi, a Kelenföldi, a Kispesti, a Kőbányai Erőműben, valamint a Révész utcai Fűtőműben folyik hőenergia-előál­lítás. A Kelenföldi Erőműben a hagyományos technológia mellett 1995-től egy korszerű gáz­turbinás egység is üzemel, a többi telephelyün­kön egyelőre hagyományos erőművi technoló­giát üzemeltetünk. Itt a Tó utcában tevékenysé­günk: a gőz-, a forróvíz- és a hozzákapcsolt vil­lamosenergia-termelés. A forró vizet lakossági fűtési és használati meleg víz céljára a Fővárosi Távfűtő Művek (FŐTÁV) részére adjuk át. To­vábbi jelentős partnereink: a Magyar Villamos Művek Rt., az Elektromos Művek Rt., amely cé­gekkel a villamosenergia-szolgáltatás területén állunk kapcsolatban. Gőzenergiát közvetlenül értékesítünk a CHINOIN Gyógyszergyár, vala­mint a Gyógyszerkutató részére.- Milyen tulajdonosi formában működik a tár­saság?- Az 1975-ben, a Kelenföldi Erőmű és a Budapes­ti Fűtőerőmű Vállalat összevonásával létrejött Budapesti Hőerőmű Vállalat 1991-ben alakult részvénytársasággá. Az energiaipari magánosí­tás során 1997-ben egy finn-japán tulajdonosi konzorcium többségi tulajdont szerzett a társa­ságban, ez évben pedig - tulajdonváltást követő­en - a francia EDF cég jutott a Budapesti Erőmű Rt. többségi, 90%-os részvénycsomagjának bir­tokába. Jelenlegi tulajdonosunk az egyik leg­nagyobb energiatermelő és szolgáltató társaság Európában, aki komoly Európán kívüli érdekelt­ségekkel is rendelkezik. Magyarországi befekte­téseit, fejlesztéseit hosszú távra tervezi.- Miért döntöttek egy teljesen új erőmű felépí­tése mellett?- Társaságunk stratégiai céljai között szerepel a termelő technológiák megújítása, a kor műszaki színvonalának megfelelő berendezések létesíté­se. Csak ez garantálhatja a fokozódó piaci ver­senyhelyzetben a villamos és hőenergia verseny­­képes áron történő termelését és eladását, a szi­gorodó környezetvédelmi normák betartása mel­lett. A kombinált ciklusú erőmű létesítése, a kor­szerű gázturbina alkalmazása ezt a célt hivatott szolgálni. Az újpesti új erőmű végleges műszaki koncepciója mintegy öt évvel ezelőtt született meg. A szükséges hatástanulmányok, gazdaságos­­sági vizsgálatok elvégzése után szereztük meg a létesítési engedélyt. Az előkészítés, engedélye­zés folyamata kb. három év alatt, maga az épít­kezés két év alatt zajlott le. A létesítés kulcsra­kész szerződéses konstrukcióban valósult meg. A főberendezéseket a fővállalkozó a világ legne­vesebb gyártóitól rendelte meg. Erőművünk a teljes beüzemelés után 110 MW villamos teljesít­mény, több mint 300 MW forróvíz-hőteljesít­­mény és mintegy 50 MW gőzteljesítmény terme­lésére és szolgáltatására lesz képes.- Környezetvédelmi szempontból mennyivel korszerűbb az új erőmű a korábbinál?- Új erőművünk alapvető tüzelőanyaga a föld­gáz, tartalék tüzelőanyag pedig a könnyű tüzelő­olaj. A beépített tüzelőberendezések képesek mindkét tüzelőanyag eltüzelésekor a szigorú, 2004-ben életbe lépő európai füstgáz-kibocsá­tási normák előírásait teljesíteni. Régi termelő­­berendezéseink kibocsátás szempontjából meg­feleltek ugyan a korábbi hazai előírásoknak, de jóval elmaradnak a korszerű technológia hason­ló mutatói mögött. Különösen jelentős a különb­ség a környezetre káros nitrogén-oxidok kibo­csátása tekintetében. Közismert tény, hogy Ma­gyarország európai uniós csatlakozásának egyik legkritikusabb területe a környezetvédelem. Tár­saságunk kiépítette és már második éve működ­teti a nemzetközi előírásoknak megfelelő kör­nyezetirányítási rendszerét, melynek tanúsítta­tását ez év végéig tervezi lebonyolítani.- A károsanyag-kibocsátás mellett csökken majd a zajszint is?- Az Újpesti Erőmű területi elhelyezkedése, a la­kótelepek közelsége miatt valamennyi telephe­lyünk közül zaj szempontjából az egyik legkriti­kusabb. Ezért az új erőmű tervezésekor és kivi­telezésekor fokozott figyelmet fordítottunk az új technológia alacsony zajkibocsátására, melyet a próbaüzem során független szakértő általi méré­sekkel bizonyítunk majd. Tudom, hogy a kör­nyék lakossága körében a zaj kényes téma. Bár annak idején az Újpest újságban előre jeleztük az üzembe helyezés alatt átmenetileg várható zajhatást, júliusban az új erőmű csővezetékei­nek gőzzel történő kifúvatásakor sokan pa-5 Nagy József igazgató az új erőmű üzem csarnokában kalauzol nasszal fordultak hozzánk. Sajnos ez a tisztítási technológia az új létesítmény velejárója. A zaj­hatás mérséklésére hangtompítókat építettünk be, ezt követően a környezetet zavaró hangje­lenség nem jutott ki a telephelyről. Reméljük, hogy hasonló kellemetlen incidensre a további­akban nem kerül sor.- Lesz-e érzékelhető változás az újpestiek számára az új erőmű bekapcsolását követően?-A már említett környezetvédelmi előnyökön túlmenően az új erőmű üzembe állítása után a szolgáltatás megbízhatóbbá válik, a régi erőmű­höz képest kevesebb üzemzavarral, üzemviteli problémával kell számolni. A korszerű technoló­gia lehetőséget ad számunkra, hogy a FŐTÁV fe­lé a forró vizet versenyképes áron szolgáltassuk. A távhőszolgáltatás díjának megállapítására köz­vetlen ráhatásunk nincs, de a végrehajtott fej­lesztés lehetőséget teremt arra, hogy a hálózati szolgáltató ezt a hatást a felhasználók felé érvé­nyesítse. A régi erőművet a beüzemelését köve­tően, az előttünk álló fűtési idényben egyelőre hideg tartalékba leállítjuk. Szándékaink szerint az áttérés a szolgáltatás biztonságát nem veszé­lyezteti. Pillanatnyilag túl vagyunk a beüzemelé­si program nagy részén, a közeljövőben indul az új erőmű próbaüzeme, majd pedig a garanciális teljesítménytesztek. A hatóságok engedélyeinek birtokában az erőmű hivatalos átadására novem­ber végén kerül sor. Terveink szerint december 1-jétől megkezdődhet a kereskedelmi üzem, a­­melynek révén Újpest és Káposztásmegyer táv­fűtéses otthonaiba környezetbarát technológiá­val előállított hő- és villamos energia jut el. R. A. A Tó utcai Újpesti Erőmű kéményei a városrész képének meghatározói (Fotók: Zalka I.) t/J

Next

/
Oldalképek
Tartalom