Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-08-10 / 15-16. (222.) szám

Testületi ülésen döntöttek: Négyen részesülnek Újpestért díjban Új intézmény: Újpest Televízió • Eltérő vélemények a bizottsági és szakértői munkáról 2001. augusztus 16. [ jjpr £)~J* 3 A nyár derekán, július 24-én tartotta legutóbbi ülését az önkormányzat képviselő-testülete. A több hónapot igénybe vevő dísztermi felújítási munkálatok miatt ez alkalommal az Újpesti Polgárcentrum színházterme volt az ülés szín­helye. Dr. Derce Tamás polgármester, a napi­rendi pontok megszavazását követően két beje­lentést tett. Tájékoztatta a jelenlévőket arrói a sajnálatos eseményről, hogy elhunyt Eibel Gyula, a KDNP Újpesti Szervezetének elnöke. A testület tagjai egyperces néma felállással adóztak emlékének. A levezető elnök ezt követően arról adott tájékoztatást, hogy az FKGP újpesti szervezetének neve: Reform Kisgazda Pártra változott. Ezt követően a napirend első pontjaként Hock Zoltán alpolgármester tett előterjesztést az Újpestért díj adományozására. Az előterjesz­tő utalt arra, hogy tavasszal az Újpest lapon ke­resztül bíztatta a városrész polgárait, szerveze­teit, hogy tegyenek javaslatot az Újpest Díszpol­gára cím, és az Újpestért díj odaítélésére. A fel­hívás nyomán tizennégy személyre és két kollektívára érkezett javaslat, vagyis a díjak felkeltették a polgárok érdeklődését. Az elő­terjesztő az előkészítő munka során jutott arra az elhatározásra, javasolja a testületnek, hogy 2001-ben ne adományozzanak díszpolgári cí­met, ellenben a felterjesztettek közül négy, a városrész életében jelentős eredményt elérő személyt részesítsenek Újpestért díjban. Dr. Gergely Zoltán képviselő (MSZP) arról ér­deklődött, miért maradt ki a díjazottak közül az egyik, Újpesten sokak által ismert és széleskö­rű támogatást kapó orvos? Hock Zoltán alpol­gármester elmondta, először arról született döntés, hogy ne adományozzanak díszpolgári címet az idén, ezért nem arról van szó, hogy ki­maradt volna eme köztiszteletben álló személy a díjazottak közül, hanem arról, hogy nem íté­lik oda ezt az elismerést. Városnapi elismerések Ezt követően a testület tagjai 30 igen szavazat­tal voksoltak amellett, hogy 2001-ben Újpestért díjban részesítik Beharka Pál orgonaművészt, a Baptista Teológiai Akadémia tanszékvezető tanárát, dr. Horváth László hatósági állatorvost, a IV. kerületi Állatorvosi Hivatal vezetőjét, Kad­­lecovits Géza nyugállományú főosztályvezetőt, a Helytörténeti Értesítő volt szerkesztőjét, to­vábbá Sefcsik Bélát, az Újpesti Ipartestület el­nökét. (A díjak átadására az Újpesti Városna­pok rendezvénysorozatának rangos esemé­nyeként szeptember 1-jén kerül sor. A szerk. megj.) A napirend második pontjaként döntöttek a képviselők dr. Derce Tamás polgármester elő­terjesztésében a 11/1994. (VI. 01.) számú rende­lettel jóváhagyott Újpest 3. számú városszerke­zeti egység részletes rendezési terve felülvizs­gálatával kapcsolatos intézkedésekről szóló 15/2001. (VI. 01.) számú önkormányzati rende­let módosítására tett javaslatról. A képviselők 30 igen szavazattal határoztak arról, hogy Új­pest Önkormányzatának képviselő-testülete megalkotja 18/2001. (VII. 31.) számú rendeletét a 11/1994. (VI. 01.) számú rendelettel jóváhagyott Újpest, 3. számú városszerkezeti egység részletes rendezési terve felülvizsgálatá­val kapcsolatos intézkedésekről szóló 15/2001. (VI. 01.) számú önkormányzati rendelete mó­dosításáról. Korábban szükségszerű volt A továbbiakban Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében a napirend 3. és 4. pontjáról, nevezetesen az Újpesti Közösségi Televízió ala­pító okiratának visszavonására, valamint az Óceán TV alapító okiratának módosítására tett előterjesztésről - annak összetartozó volta mi­att - egy témakörben tárgyaltak a jelenlévők. Az előterjesztő szóbeli kiegészítésében em­lékeztetett arra: 2000 novemberében, a 2001-es esztendőre készített költségvetési koncepció megvitatása során tett említést a két helyi ká­beltelevízió működéséről szólva új kábelteleví­zió alapításáról. A két kábeltelevíziós rendszer működtetése korábban szükségszerű volt, hi­szen alapításukkor nem volt egységes az újpes­ti kábelhálózat. Időközben ez az akadály elhá­rult, megtörtént a rendszer összekapcsolása, valamint az új törzshálózat kiépítése, melynek eredményeként majd minden lakásban van már jelszolgáltatás. A kábelrendszer privatizá­ciója eredményeként az önkormányzatnak csu­pán egy csatornára vonatkozóan van jogosult­sága. A két televízió összevonását indokolja to­vábbá, hogy az egy szerkesztőség működtetése költségmegtakarítást jelent, illetve ezáltal lehe­tőség nyílik arra, hogy az új televízió műsoride­jét jelentősebb anyagi ráfordítások nélkül tudja a fenntartó önkormányzat növelni. Az előterjesztő alpolgármester arra is utalt, hogy a 2001-es költségvetési koncepcióban megfogalmazott célt a későbbiek során, a költ­ségvetési rendelet tárgyalásakor is elfogadta a testület, ennek megfelelően az ÚKTV költség­­vetési előirányzatát már csak 6 hónapra tervez­ték és hagyták jóvá. Mindezek ismeretében Hock Zoltán alpolgármester arra tett javaslatot, hogy a testület 2001. július 31-i hatállyal jog­utód nélkül szüntesse meg az Újpesti Közössé­gi Televíziót, valamint módosítsa az Óceán Kö­zösségi Televízió alapító okiratát. Mindebből következik a testületi ülés következő napirendi pontja is, melynek során előterjesztőként javas­latot tesz a létrejövő Újpest Televízió igazgató­főszerkesztőjének személyére is. A hozzászólásokat Kerekes Zoltán, a Mun­káspárt képviselője nyitotta, aki az Újpesti Kö­zösségi Televízió „több rendszeren is átívelő” munkájáért mondott köszönetét, egyúttal tá­mogatva az előterjesztést is. Boruzs András, a Káposztásmegyeri Telepü­lésrészi Önkormányzat elöljárójaként mondta el, hogy e témában a TRÖK tájékoztatót hallga­tott meg, és támogatják az előterjesztést. Szük­ségszerűnek tartják a gazdasági okok és a re­gionális versenyben való jobb pozíció elnyeré­se érdekében a két televízió összevonását. Úgy vélte, a műszaki fejlődés egyben szakmai fej­lődést is eredményez, és mivel a jelenlegi bére­zés alacsony, lényegesnek tartja, hogy e téren is előrelépés legyen. Az elöljáró az SZDSZ frak­cióvezet őjeként szólt arról is, hogy támogatják az Újpest Televízió élére Prófusz Józsefnek (az Óceán TV vezetőjének, a szerk. megj.) igazga­tó-főszerkesztői kinevezését. Kiss Sándor, az MSZP-frakció vezetőjeként arról szólt, hogy egyetértenek abban, hogy két televízió helyett egy működjön, ennek haszna a nézettségi mutatóban is megnyilvánul majd és a konkurencia is megszűnik. Úgy vélte, hogy la­kossági kérdésekben igyekezett mindkét televí­zió megfelelően munkálkodni, ugyanakkor megállapította, hogy a korrekt tájékoztatás erő­sen kifogásolható, mivel közpénzen a városve­zetés propaganda eszköze a tájékoztatás szint­jén mindkét televízió. Nehezményezte a frak­cióvezető, hogy ebben a választási ciklusban egyetlen egy MSZP-s országgyűlési, illetve ön­­kormányzati képviselő sem került be az adá­sokba, nem kapott meghívást egyik televízióba sem. Reményét fejezte ki arra, hogy az alapító okiratban az intézmény alaptevékenységét az új intézmény sokkal korrektebben, kiegyensú­­lyozottabban fogja ellátni. Javasolta, hogy az új intézmény felügyeleti jogkörét ne Újpest Ön­­kormányzata gyakorolja, hanem egy társadalmi szervezetekkel kiegészített felügyelő tanács, vagy kuratórium, amely biztosítja - az alapítói túlzott befolyásoktól mentesen - az újpesti la­kosság érdekeinek képviseletét. Ezért a frakció­­vezető javasolta, hogy az általános felügyeleti szerveként kerüljön be az a sor, hogy „Buda­pest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat képviselő-testülete által létrehozott kuratórium.” A fenntartó szerepe Hock Zoltán alpolgármester zárszavában csatla­kozott a Munkáspárt és az SZDSZ képvise­lőinek elismerő véleményéhez, majd a Kiss Sándor frakcióvezető által elmondottakra rea­gálva elmondta: az MSZP frakcióvezetője által megfogalmazottak tájékozatlanságot jeleznek, hiszen az 1996. évi I. törvény értelmében a szerkesztőségeknek autonómiájuk van. A felü­gyeleti szerv megfogalmazás egy költségvetési intézmény esetében azt jelenti, hogy rendelke­zik egy fenntartóval, - amely ez esetben Újpest Önkormányzata - amely közpénzekből támo­gatja az intézményt. Annak törvényességi felü­gyelete erre és nem a műsorszerkesztés és ké­szítés felügyeletére vonatkozik. Ezért nem tá­mogatta előterjesztőként Kiss Sándor frakció­­vezető javaslatát, és mindezek alapján az ere­deti előterjesztés elfogadását javasolta. Egyetértett vele viszont abban, hogy az új televízió lehetőségei növekedni fognak. A par­lamenti képviselőkkel kapcsolatban elmondot­­(folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom