Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-08-10 / 15-16. (222.) szám

2001. augusztus 16. Négyen részesülnek Újpestért díjban (folytatás a 3. oldalról) takról szólva megjegyezte: amennyiben egy parlamenti képviselőnek mondanivalója van Újpest lakosságához, annak meg lehet találni a módját. A szavazás során először a testület 28 igen szavazattal arról döntött, hogy jogutód nélkül megszünteti az Újpesti Közösségi Televíziót, és visszavonja annak alapító okiratát. A következő szavazás során a képviselő-tes­tület Kiss Sándor frakcióvezetőnek az Újpest Televízió alapító okirata azon módosítására tett indítványát, miszerint az általános felügyeleti szerve: a képviselő-testület által létrehozott ku­ratórium legyen, 9 igen, 19 nem szavazati arány mellett nem fogadta el. A testület 21 igen, 8 nem szavazati aránnyal - az előterjesztésnek megfelelően - módosította az Óceán TV alapító okiratát. Nyolcán pályáztak A napirend 4. pontjaként Hock Zoltán alpol­gármester arról tájékoztatta szóbeli kiegészítő­jében a testület tagjait, hogy - bízva az előző pontban rögzített határozati javaslat elfogadá­sában - meghirdették az igazgató-főszerkesztői álláshelyre a pályázatot, amelyre nyolc pályá­zat érkezett. A pályázatokat a 77/1993. számú Kormányrendeletnek megfelelően háromtagú szakértői bizottság véleményezte, az ebben va­ló részvételre felkérte Novotny Zoltánt, a Ma­gyar Rádió Petőfi adójának főszerkesztőjét, Ma­­tóné Bangha Katalint, az Újpest lap felelős szer­kesztőjét, az önkormányzat sajtófőnökét, és dr. Felleginé Major Katalint, a polgármesteri hiva­tal személyzeti vezetőjét. A szakmai véleményt és sok egyéb szempontot is mérlegelve előter­jesztőként javasolta Prófusz József igazgató-fő­szerkesztővé való kinevezését. (A napirend tár­gyalását megelőzően dr. Derce Tamás polgár­­mester, az ülés levezető elnöke jelezte: Prófusz József úgy nyilatkozott, hogy nem kér zárt ülést a napirend tárgyalásánál.) Egerszegi Krisztina képviselő (MSZP) hang­súlyozta: jómaga végigolvasta valamennyi pá­lyázó anyagát, és sok színvonalas pályázatot ta­lált. Úgy vélte, amennyiben ezek megtárgyalás­ra kerültek volna, az esetben egy még színvo­nalasabb, tartalmasabb televíziót lehetett volna működtetni Újpesten. Külön kiemelte Láng István és Hollós János pályázatát, és azokból kiemelve méltatta életútjukat, szakmai munká­jukat. Indokoltnak tartotta volna, ha legalább egy beszélgetés erejéig a közművelődési, ok­tatási bizottság elé kerültek volna a pályázók. Nehezményezte, hogy az illetékes bizottság elé igen szűkszavú előterjesztés került, nem ismer­hették meg a pályázókat személyesen, ez azért sajnálatos, mert nem tartotta valószínűnek, hogy a bizottság minden tagja tájékozódott a háttéranyag felől. Ezt azért is fontosnak tartot­ta, mert egy közpénzen működtetett televízió­ról van szó. Javaslatként a bizottság elé már csak egy név került. Elmondta, úgy tartották volna jónak, ha a szakmai szakértői bizottság tagjai nem újpestiek lettek volna, a szakmai vélemények szűkszavúak voltak, és másként szoktak kinézni. A szakmai szakértői bizottság személyi összetételéről szólva vitatta és meg­kérdőjelezte szakmai hozzáértését dr. Felleginé Major Katalin osztályvezető és Bangha Katalin lapszerkesztő (e tudósítás írója) esetében meg­kérdőjelezte, és kritikával illette. Az intézmény alaptevékenységére az alapító okiratban megfo­galmazottak teljesülését nem tartotta biztosítot­tnak, ezért azon a véleményen volt, hogy a ja­vaslat politikai jellegű, amelyet a pályáztatás fo­lyamata támaszt alá. Ezért javasolta Hock Zoltán alpolgármesternek, hogy vonja vissza az előter­jesztést, és írjon ki új pályázatot. Sajóhelyi Gábor képviselő (Fidesz-MPP) töb­bek között úgy vélte: Egerszegi Krisztina kép­viselő információ hiányban van, ez indokolja állításait, visszautasította a szakértői bizottság két tagjára tett negatív megjegyzéseket, majd Kiss Sándor frakcióvezető korábbi mondaniva­lójához a csonka kuratóriumok felemlítésével intézett gondolatokat. Kiss Sándor, az MSZP frakcióvezetője ezt kö­vetően Sajóhelyi Gábor gondolatait illette kriti­kával, felemlítve az Európai Unió Magyaror­szággal kapcsolatos értékrendjét a média kura­tóriummal szemben. A helyi viszonyokra rátér­ve úgy foglalt állást: Hock Zoltán alpolgármes­ter két beosztottjával véleményeztette a pályázókat, és nem fordult még elő, hogy ne hallgatták volna meg a jelölteket. Az MSZP- frakció szerint ez a kinevezési folyamat ellent mond minden demokratikus normának, szak­mai mérlegelésnek, ezért felkérik a polgármes­tert, szólítsa fel a bizottságot és az előterjesztő alpolgármestert a pályázatok elbírálása folya­matának megismétlésére. Dr. Derce Tamás polgármester nem értett egyet Kiss Sándor, frakcióvezető hozzászólásá­nak tartalmával. Úgy vélte, az újpesti emberek érdekében nem csak egyes esetekben kellene kiállniuk. A szakértői bizottság tagjairól szólva kifejezetten szerencsésnek tartotta, hogy az ön­­kormányzat hivatalához kötődő újpesti szemé­lyek vettek részt a bizottságban. Simonfi Sándor képviselő (MDF) az EU nor­mák és a szabad sajtó gondolatköréhez Kiss Sándor frakcióvezető által elmondottakhoz an­nyi megjegyzést fűzött, hogy a sajtó szabadsá­ga világszerte addig terjed ameddig a tulajdo­nos azt megengedi. Úgy vélte: Egerszegi Krisz­tina képviselőnek nincs joga feltételezni, - és egyúttal óva intette ilyen megállapításoktól - hogy egy önkormányzati bizottság tagjai felké­születlenül döntenek kérdésekben. A pályáza­tokat értékelő bizottság összetételéről szólva megemlítette, hogy azért fontos a személyzeti vezető részvétele, mert intézményvezetői kine­vezésről volt, van szó. Vélemények pro és kontra Egerszegi Krisztina ismételten elmondta: a bi­zottság tagjai a pályázatok színvonaláról meg sem győződhettek, célszerűnek tartotta volna, hogy a bizottsági tagok megkapták volna mind a nyolc pályázó anyagát. A szakértői bizott­sággal kapcsolatban elmondta, hogy a törvény szakmai véleményét ír elő, ennek alapján úgy gondolja szakmai, szakértői szemmel igényli vizsgálni a pályázatokat. Hangsúlyozta, nem Prófusz József ellen van kifogása, hanem Bangha Katalin bizottsági részvételével, hiszen erre nem kötelezte a törvény. E gondolatkör folytatásaként ismét Sajóhelyi Gábor képviselő szólt többek között arról, sze­rinte a szakmai bizottság említett tagja rendel­kezik e kérdésben kompetenciával, megkérdez­te, a képviselő vajon milyen szakmai ismérvek alapján sorolja állításait. A képviselő példaként utalt arra, mivel Láng István pályázóhoz bizo­nyos „rokoni” szálak fűzik, a több évvel ezelőtti pályázatnál tartózkodott a szavazásnál, mert így vélte etikusnak. Dr. Gonda Pál képviselő (MSZP) arról szólt, az MSZP úgy értelmezte, hogy Láng Istvánt - rokoni hozzátartozását is­merve is - alkalmasabbnak vélték az igazgató­főszerkesztői posztra. Kiss Sándor frakcióvezető úgy vélte, Simonfi Sándor képviselő éppen a jelenleg kormányzó koalíció alapfilozófiáját fejtette ki, mely szerint egy közszolgálati televízió esetében a többségi akarat érvényesíthető, mint a tulajdonos jogcí­me. Nehezményezte, hogy a polgármester nem reagált az általa elmondottakra, a jelenlegi eljá­rás pedig nem felelt meg a pályázati kiírás álta­lános normáinak. Amennyiben az előterjesztés ennek ellenére szavaztatásra kerül, frakciójuk nem vesz részt a szavazásban. Alacsony szintre süllyedt Dr. Derce Tamás polgármester elmondta, a jog­szabályi hivatkozás esetén a jogszabályhely megjelölését is várja. Majd Nagy István alpol­gármester osztotta meg ama véleményét a te­remben ülőkkel, hogy a vita igen alacsony szín­vonalra süllyedt. Mivel Egerszegi Krisztina fel­hívta a figyelmet két másik jelöltre, az alpolgár­mester ama véleményének adott hangot, hogy az ilyen jellegű személyi döntések általános szubjektív döntések, amelyben az érintett sze­mélyhez való viszony befolyásoló tényező. Úgy vélte, Kiss Sándor frakcióvezető szubjektív véleménye kifejtésével a vitát - ellenmondások­kal telítve - és téves vágányra vezette. Mivel az MSZP-frakció - ahogy az utóbbi időben nem vesz részt a bizottsági munkában, eme döntés előkészítésében sem vett részt, és ebből kifo­lyólag utólag kísérelték meg feltárni a döntés­­hozatal módját, és minősítették egy-egy képvi­selőnek az ügyhöz való hozzáállását. Célszerű­nek tartotta volna, ha a frakció tagjai a bizottsá­gi üléseken mondanák el véleményüket. Meg­említette, hogy egy MSZP-s képviselő, dr. Bodrogi Jenő részt vesz a bizottsági üléseken, a döntéshozatal során minden szükséges infor­mációt megszerezhet, így felszólalása hiteles lehet, ugyanakkor nem tartja hitelesnek sem Kiss Sándor sem Egerszegi Krisztina képviselők felszólásait. Kiss Sándor, az MSZP frakcióvezetője úgy vélte, ne a Fidesz frakcióvezetője, Nagy István alpolgármester döntse el egy hozzászólás hite­lességét, és demagógiaként értékelte azon meg­jegyzését, hogy az MSZP-frakció tagjai nem vesznek részt a bizottsági munkában. Mivel az alpolgármester által itt és a Fővárosi Közgyűlés­ben elmondottak között ellentmondást vélt felfedezni, kérte a polgármestert, szólítsa fel Nagy István alpolgármestert hogy tartózkodjon a kettős vélemény-nyilvánítástól. Dr. Derce Tamás polgármester úgy vélte, Kiss

Next

/
Oldalképek
Tartalom