Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-06-28 / 13. (219.) szám

2001. június 28. j J PEST 15 Káposztásmegyeri napok Június 8 -án reggel az erdei óvoda és a Megglingen - tesztpálya farkaserdőbeli felavatásával vette kezdetét a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat két napos rendezvénye, amelyet Káposztásmegyeri napok 2001 címmel indítottak útjára a szervezők. A két nap során gazdag program közül választhattak az ér­deklődők. Az első nap estéjén a Szentháromság Templomban került sor a rendezvénysorozat megnyitójára, Hock Zoltán alpolgármester, a rendezvény fővédnöke köszöntőjére, majd ezt követően Búzás Aida énekművész és Virágh András orgonaművész Bach, Albinoni, Mozart, Liszt, Franck, Gounod műveiből összeállított hang­versenyére. A második napon a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ és a Babits Mihály Gimnázium ki^ötti területen zajlottak az események: innen rajtolt az Újpesti Futófesztivál sorrendben immár második futama, emellett volt solymász bemutató, lovagi torna, fel­lépett többek között Varga Ferenc József humorista, a Picasso - Branch, a Baby Sisters, a Kerozin, a Kozmix együttes, Kispál és a Borz. Színesítették a kínálatot az újpesti kisebbségi önkormányzatok bemutatói, a Rex Alapítvány programja, a Játszóbusz, és ismét szer­vezett véradást a IV. kerületi Vöröskereszt Szervezet. A Szentháromság Templomban megrendezett hangverseny előtt Hock Zoltán alpolgármester, a rendezvény fővédnöke mondott megnyitó beszédet, majd Búzás Aida énekművész és Virágh András orgonamüvész (képün­kön), hangversenyére került sor A kisgyermekek az erdei óvodában szívesen időztek. Képünkön Boruzs András, a részönkormányzat elöljárója társaságában veszik birtokukba a játszóeszközöket Védd a védtelent! Szeretetre méltó és szeretetre vágyó kutyák a Rex Alapítvány programján (Fotó: Horváth Dávid) „Könyves ’’-találkozó Fecske András emlék­ünnepség és díjkiosztás 2001. május 25-én, a Könyves Kálmán Gimnázi­umban tartotta az N. J. Pro Homine „Könyves”­­öregdiák alapítvány és az iskola a hagyományos tavaszi ”Könyves”-diáktalálkozót. A Nádas József Pro Homine alapítvány ez alkalom­mal osztotta ki az iskola néhai polihisztor tanáráról, dr. Fecske Andrásról elnevezett, kerületi szintű Saját Irodalmi Alkotás Pályázatának díjait. A helyezés sor­rendjében a pályázók 7, 5 és 3 ezer forint díjban ré­szesültek. A színvonalas pályázatokat Fecske András művészeti író, a tanár úr fia értékelte. Minden pá­lyázó kapott ajándékba egyet az alapítvány által ki­adott Jobbágy Károly-verseskötetből, a legjobb alko­tást benyújtó pályázó pedig a Fecske család külön­­díjában, egy értékes plakettben is részesült. Vers kategóriában az I. helyezett Rácz Klaudia, a Babits Mihály Gimnázium tanulója (ő kapta a kü­­löndíjat is), a II. helyezett Juhász Ádám, a Bródy Imre Gimnázium, a III. pedig Csemai Judit, a Babits Mihály Gimnázium tanulója lett. A zsűri kiemelte még Höfßinger Erzsébet munkáját, értékes alkotását negyedik díjjal jutalmazta. A próza kategóriában a Könyves Kálmán Gimnázium tanulói vitték el a pálmát minden helyezésnél: I. Horváth Ágnes, II. Bányász Viktor, III. Ádám György, IV. Reichard Adél lett. A díjkiosztás után, amely a 17-18 óra közötti em­lékünnepség keretében történt, az öregdiákok a 2005-ben esedékes 100. évfordulóra készített terve­iket beszélték meg, és a támogatók átvették a Könyves tanáriainak műveiből készülő alapítványi könyvsorozat már kiadott köteteinek ajándékpél­dányait. Az ünnepség, amelynek értékét a Könyves énekkara és a szavalóverseny győzteseinek szavala­tai növelték, igen jó hangulatban zajlott le. Vízváry Vilmos

Next

/
Oldalképek
Tartalom