Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)

2001-06-28 / 13. (219.) szám

16 r 2001. június 28. Történelmi verseny A Fővárosi Pedagógiai Intézet és a Kőbányai Pedagógiai Szolgáltató Központ május 16-án második alkalommal szervezte meg a Szent László történelmi vetélkedőt. A kerületi győzelem után erre a fővárosi döntőre is ugyanolyan alaposan felkészültünk IKalóné Romhányi Ildikó tanárnővel, mint a kerületi versenyre. Az izgalom mindenkiben óriási volt. Feszülten vártuk az első, majd a többi feladatot. Közös erővel sikerült a feladatokat hibátlanul megoldani. Már az írásbelinél vezettünk. A feladatok közt volt képösszerakó, évszámok és képek felismerése, sok más Anjou- és Zsigmond-korral kapcsolatos feladat. Szóbeli feladatként interjút kellett készítenünk egy középkori lovaggal. Három percet kap­tunk a felkészülésre. Majd a zsűri és a gyerekcsapatok előtt elját­­szottuk ezzel a középkori lovaggal való találkozást. Az érté­keléskor a zsűri kiemelte szép előadásunkat, és azt, hogy igyekeztünk a kornak megfelelő módon beszélni. Előzetes fela­datként cégért kellett készítenünk. A mi munkánk ötletes volt, de ebben nem értük el a legmagasabb pontszámot. A verseny eredményeképpen iskolánk, az Angol Tagozatos Általános Iskola csapata: Bánhidi Noémi, Hajdú Tamás és Kőszegvári Rita tizenhét fővárosi csapat közül az első lett, kima­gaslóan a legmagasabb pontszámmal. A győzelem kitartó tanár-diák munka eredményeképpen született. Ez a győzelem tartós emlék marad! Hajdú Tamás az Angol Tagozatos Általános Iskola 6/b osztályos tanulója Köszönet a segítségért Mint hosszú évek óta folyamatosan, az idei tanévben is sor került az Újpesti Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében a vers- és prózamondó verseny kerületi megrendezésére. A korábbiakban csak az általános iskolai korosztály mérhette össze tudását, újabban ez a lehetőség a középiskolásoknak is megadatik. Immár hagyományosan a Német Tagozatos Általános Iskola adott helyet e nemes versenynek. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani az iskola igazgatóságának és némettanárainak a verseny színvonalas lebonyolításáért. Az Újpesti Német Kisebbségi Önkormányzat vezetőnőjének, Balázsné Gräff Magdolnának pedig azért az erkölcsi és anyagi támo­gatásért szeretnénk köftönetünket kifejezni, amellyel évek óta segítik kerületi németversenyeinket - az OÁTV-t és a vers- és próza­mondó versenyünket. Kúttá Katalin a kerületi német munkaközösség vezetője Aranykönyv Az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ - a korábbi évek hagy­ományaihoz híven, a 2000/2001-es tanév végén ismét „Arany­könyvben” tette közzé azoknak a tanulóknak a nevét, akik a városrész szaktárgyi, nyelvi versenyeken, szakmai vetélkedőkön, a fővárosi, illetve országos fordulókon győztesek voltak, a legsik­eresebben szerepeltek. Az idei Aranykönyv 31 oldala telt meg - iskolák szerinti bontásban - a diákok és a felkészítő tanárok neveivel. Kihívás napja 2001 ötödik lett Újpest Idén is megrendezték a kerületek és váro­sok közötti sportvetélkedőt, vagyis a kihí­vás napját. A május utolsó szerdájára meg­hirdetett versenyre Újpest is benevezett. A sportműsor kerületünkben május 31-én 0 órakor kezdődött, két különböző helyszí­nen: A Halassy Olivér Sportközpontban kosárlabdában, fociban, röplabdában, het­esrúgásban és tekében mérhették össze erejüket az újpesti középiskolások. Az Újpesti Technikai és Tömegsport Egye­sületnél darts-, asztalitenisz- és lövészver­senyen indulhattak a résztvevők. Délelőtt az újpesti uszodában vidám hangulatú vetélkedők zajlottak, amelyet az Ágh-Güttler úszóiskola szervezett. A központi rendezvényre a Tábor utcában, az Újpesti Ifjúsági Sportközpontban került sor tíz órától. Az általános iskolások külön­féle sportágakban versenyeztek. A győztesek: Foci: I. korcsoport: Szőnyi István Általános Iskola II. korcsoport: Szigeti József Utcai Általá­nos Iskola III. korcsoport: Szűcs Sándor Általános Iskola IV. korcsoport: Nyár Utcai Általános Iskola Foci, felső tagozatos lány: Szőnyi István Általános Iskola * Kézilabda, lányok: Szőnyi István Általános Iskola Kosárlabda, vegyes csapat: Szűcs Sándor Általános Iskola Ügyességi vetélkedő: Bőrfestő Utcai Általá­nos Iskola Délután ugyanitt a Városi Sportiskola és a lakosság részére tömegsportos programok kerültek megrendezésre. Emellett Újpest minden oktatási intézményében tartottak sportvetélkedőket részben zártkörűen, részben másik iskola kihívásával, ame­lyeken 21 óvoda, 18 általános iskola és 10 középiskola vett részt. Újpest 224 785 pontot szerzett ezen a na­pon, ami azt jelenti, hogy - a különböző helyszínek eredményeit egybevéve - ennyi­szer 15 perces sportmozgást regisztráltak. Az országos összesítésben kerületünk ötödik helyezést ért el a 70 000 fő feletti lélekszámú települések kategóriájában, Székesfehérvár, Budapest III., XIV. és XV. kerülete után. Kőrös Anikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom