Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-28 / 2. szám
Ül PEST 2000. január 28. ■«■Hűi* Testületi ülés Január 25.-én tartotta - lapunk nyomdai munkálataival egy időben - ezévi első rendes ülését a képviselő-testület. Az első napirendi pont keretében, Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében, az önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről szóló - többször módosított - 28/1995. (XII. 27.) számú önkormányzati rendelet módosítására tett javaslatot véleményezték a képviselők. Hock Zoltán alpolgármester volt az előterjesztője továbbá a 2000. évi forrásmegosztásra vonatkozó fővárosi közgyűlési rendelet tervezet véleményezésének. A harmadik napirend során dr. Derce Tamás polgármester előterjesztésében tárgyalták a jelenlévők a gazdasági bizottságnak Simonfi Sándor által beadott interpellációjával kapcsolatos állásfoglalását. Az egyebek napirendet követően zárt ülésen tárgyalták a képviselők - Nagy István alpolgármester előterjesztésében - a szociális segélyek tárgyában benyújtott fellebbezéseket. A testületi ülésen elhangzottakra következő lapszámunkban térünk vissza. Szalmaszál A Szalmaszál A Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány december 18-án és 19-én megtartott műtárgy, illetve ajándéktárgy árverésének bevétele néhány híján 1 400 000 forint. A visszamaradt alkotások és tárgyak további értékesítéséből várhatóan elérjük vagy túlhaladjuk a másfél milliót. A bevételt megelőlegezve félmillió forintot már az árverés előtt az alapítvány átadott a Fővárosi Szociális Központ különböző intézményeinek. A kuratórium döntése értelmében minden intézmény a helyi szükségleteknek és igényeknek megfelelő ajándékot tett az adományból állított karácsonyfa alá, de ez csak közös célokat szolgálhatott. így az intézmények egy részében - ahol erre lehetőség van - a hajléktalan lakók és a szociális munkások közösen megfőzendő és elfogyasztandó karácsonyi étkezéséhez szükséges alapanyagokat vásárolták meg. Ez leginkább a hajléktalan anyákat és gyermekeiket befogadó szállásokon volt fontos. Több intézmény közössége döntött úgy, hogy számukra a televízió a leginkább hiányzó tárgy, egy intézet pedig a mosógépet választotta. A fennmaradó mintegy 1 millió forintot az Az okmányiroda ügyfélszolgálati ideje A Polgármesteri Hivatalban (Bp. TV., István út 14.) működé ökmánynföda ügyfélszolgálati ideje: Hétfő: 14-18 óráig Szerda: 10-17 óráig Péntek: 8-12.30 óráig Alapítvány ez évi terveinek megvalósítására tette félre. így már negyedik hónapja működő Teaház költségeire, melynek keretén belül a Szalmaszál az önfenntartásra és önellátásra képes, nem önmaguk, hanem a sors által üldözött hajléktalanokat, köztük kisgyermekes hajléktalan családokat igyekszik lakhatáshoz, albérlethez segíteni. Alapítványunk irodája a székhely megtartása mellett új helyre, a Vili. kerület Dankó utca 9-11.-be költözött (210-5400/106). Teaházunk a Stúdió „K” jóvoltából kéthetente hétfőn a IX. kerület Mátyás utca 9.-ben 15-18 óra között működik. A legközelebbi összejövetel január 31-én lesz. SZALMASZÁL A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1015 Budapest, Ostrom utca 29. Iroda: 1081 Budapest, Dankó u. 9-11. Tel.: 210-5400/106 m Tel.: 340-3751, vagy 340-8341 fax: 320-3097 Számlaszám: 10200847-32414598-00000000, adószám: 18077421-1-41 Nyelvtanfolyam Német nyelvtanfolyam indul felnőtteknek, újrakezdő és középhaladó szinten. Beiratkozás: 2000. január 31-én hétfőn, 17-19 óra között. Első foglalkozás: 2000. február 1-jén 18 órától. Helye: Újpesti Német Kisebbségi Önkormányzat 1042 Bp., Nyár u. 40-42. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Február 14.: Valentin-nap Piros plüss szívecskék, léggömbök .költöznek” nemsokára a virágárusokhoz, az édesség- és ajándékboltokba. Igen, tisztelt olvasóink, 2000-ben is lesznek, vannak szerelmesek, tehát lesz Valentin-nap is. A szerelmesek ünnepnapján aki teheti virággal, bonbonnal lepi meg kedvesét, vagy éppen egy képeslappal küldi jókívánságait. Jó néhány éve már, hogy február 14-e, Valentin napja a szerelmesek ünnepeként Magyarországon is teret nyert. (A névnek hazánkban a Bálint a megfelelője, ezt sokan tudják, ám érdekesség lehet, hogy a Valentin-nap Szent Bálint római papnak és orvosnak állít emléket, akit a 3. században kivégeztek, majd az epilepsziás betegek választották védőszentjüknek. A 14. század óta a Valentin-nap a fiatalok és a szerelmesek ünnepe.) Az Újpest lap egy évvel ezelőtti Valentin-mellék- letének sikerén felbuzdulva most is arra bíztatja Önt, hogy e jeles nap alkalmából üzenjen szeretteinek - feleségének, férjének, menyasszonyának, vőlegényének, barátjának, barátnőjének - újságunk hasábjain. Szerkesztőségünk ajándékaként - vagyis térítésmentesen - a február 10-én megjelenő lapszámban adjuk közre a rajzzal illusztrált üzeneteket. Önnek nem kell mást tennie, mint néhány sorban megírni a tetszése szerint keresztnévvel, becenévvel, jeligével stb. ellátott üzenetét, amelyet személyesen, a Polgármesteri Hivatal IV. kerület, István út 14. szám alatti portáján elhelyezett Valentin-napi gyűjtőládába kell bedobnia, illetve küldeménye feladható telefaxon: a 369-3658-as számra, illetve levélcímünkre: 1042 Budapest, István út 14. A borítékra kérjük írja rá: Újpest szerkesztősége, „Valentin-nap". Kérjük, hogy jókívánságaikat legkésőbb február 1-jéig juttassák el nekünk. A szerkesztőség KERESZTREJTVÉNY 1« 2 3 4 5 6 7 | 8 ■ 9 ■ 10 1 11 12 ■ 13 14 15 1 16 17 ■ ,3 19 20 ■ 21 22 23 ■ 24 25 ■ 26 ■ 28 ■ 29 30 31 32 ■ 33 34 35 ■ 36 37 ■ 38 39 40 ■ 42 L-► ■ A közelmúltban elhunyt nagy színésznő, Tolnay Klári mondta egy interjúban: (vízszintes 1. és függőleges 8. folytatólag). Vízszintes: 8. Orosz igen. 9. Kiskecske. 10. Késnek van. 11. Korholó szó. 13. Török férfinév (Hikmet keresztneve), 15. Francia író (Claude). 16. Ókori viselet. 18. Alkotmánybíróság. 19. Játékosan tréfálkozik. 21. Felkelés - angolul. 23. Libahangok. 24. Felső - németül. 26. Orosz - rövidítve. 27. Kicsiny hal. 29. Az oxigén és a vas vegyjele. 31. Tájvédelmi körzet. 32. Kémiai elem. 33. Italok. 35. Taormina része. 36. Földrajzi fogalom. 38. Igekötő. 39. Rejtély, talány. 41. Létezés. Függőleges: 1. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község. 2. Számnév. 3. Olasz város. 4. Angol férfinév. 5. Kínai dinasztia. 6. Édes folyadék. 7. Igazi nevén - közismert latin szóval. 12. Panaszos hangokat hallat. 14. Svájci folyó. 17. Hibáztat. 20. Biliárdhoz nélkülözhetetlen. 22. Papírra veted. 25. Férfinév. 28. Villamos energiát termelő üzem. 30. Felvidéki város (Filakovo). 32. Sajtféleség. 34. ... valameddig = megér egy bizonyos kort. 37. Az egyik oldal. 40. A gadolinium vegyjele. 42. Lóerő. Beküldendő a vízszintes 1. és függőleges 8. számú sorok megfejtése legkésőbb február 4-ig. Címünk: Újpest szerkesztősége, 1042 Budapest, István út 14. A levelezőlapra kérjük felírni a megfejtő nevét és lakáscímét. A helyes megfejtők között könyvajándékot sorsolunk ki. Előző számunk nyertesei, Szigethy Anett, Lovász László, Monostori Béla könyvajándékot nyertek K 16