Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-04-20 / 8. szám

ŰIPEST 2000. április 20. Megkérdeztük... (Folytatás a 2. oldalról) bizottság elnökeként tevékenykedett. A másik, hogy egy 1996-ban készült felmérésben ez az arány még 12 % volt, tehát jelentős mértékű kedve­ző változást mutatnak az adatok. A nyilatkozatom­ban kiemeltem, hogy a legfiatalabb korcsoportban (18-29 év) 25 %-ot tesz ki a csak 8 osztályt vég­zett szakképzetlenek aránya. Ez egy kemény adat. Az önkormányzatnak el kell gondolkodnia ezen a mutatón, hiszen a számadatokon túl lényeges az a körülmény, hogy az iskolai végzettség kihat a to­vábbiakban mindenre: a lakhatás körülményeire, az életszínvonal alakulására, a jövedelmi viszo­nyokra, egy szóval az életesélyekre. Ez pedig már egy szakmai megállapítás.- Kiss Sándor azt írja, hogy a budapesti átlag­nál rosszabbul keresnek az Újpesten élők. A tanul­mányban ezzel szemben az szerepel, hogy a mozgékonyság kifizetődőnek látszik, azaz a a ke­rületen kívül munkát találók többet keresnek, mint kerületen belül dolgozók. Az igazság tehát úgy hangzik, hogy az Újpesten belül munkát vállalók 81 ezer, a szomszédos kerületekben munkát vál­lalók 114 ezer, a más településeken munkát válla­lók 89 ezer forintot visznek haza havonta. Még egyszer hangsúlyozom, hogy valamennyi közölt adat az újpesti lakosokra vonatkozik, így Kiss Sán­dor ebben az esetben is félremagyarázza a tanul­mányban megjelent adatokat.- De mondhatok más példát is. Kiss Sándor sze­rint a megkérdezettek 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vannak szociális problémái. A rászorult­ság érzése relatív fogalom. Például még a 36 ezer Ft. feletti egy főre jutó jövedelemmel rendelkezők 15 % -a is azt a választ adta, hogy támogatást igé­nyelne. Ezért ennek az adatnak az ilyen módon tör­ténő értékelése csúsztatásnak minősíthető.- Kiss Sándpr nem emelte ki dolgozatában, hogy kik élnek Újpesten a legnehezebb körülmé­nyek között, kik azok akik segítségre szorulnak. Nem “lekisnyugdíjasozni” kell az idős embereket, a felmérésből feketén- fehéren kiderül: legnehe­zebb helyzetben az özvegyi nyugdíjas, egyedülál­ló nők vannak, mert a férfiak sajnos korán halnak. Nehéz helyzetben vannak a gyermekeiket egye­dül nevelők. Elgondolkodtató, hogy a családok 15 százaléka él így. A segélyre szorulók közé tartoz­nak a három, vagy ennél több gyermeket nevelő családok, ahol nehezíti a helyzetet, ha az eltartó vagy eltartók munka nélkül vannak. Ez komoly probléma, de nem biztos, hogy nincs a családnak más jövedelme. Ezt természetesen mi sem firtat­Pályázat A Segítő Erő United Way Budapest Alapítvány pá­lyázatot hirdet budapesti'és Pest megyei székhellyel működő civil szervezeteknek. A pályázat célja, hogy segítse a a rossz anyagi körülmények közt élő gye­rekek és kamaszok szocializációját és beilleszkedé­sét környezetükbe. A célcsoport sajátosságainak megfelelő oktatási, képzési, és mentálhigiéniés felké­szítő programokkal lehet pályázni. Egy program maximum 200 ezer forint támogatást kaphat. A pályázat beadásának határideje: 2000. május 7. (vasárnap). Pályázati űrlapot és bővebb infomációt a Segítő Erő United Way Budapest Alapítvány irodájában személyesen, (1133 Budapest, Gogol u. 13.) vagy a 349-3941 telefonszámon Tóth Pétertől kaphatnak az érdeklődők. tűk, hiszen nem nyomozó hatóság vagyunk. A munkanélküliségre utaló kérdésre a 2023 megkér­dezettből mindössze 759 -en válaszoltak. Meg kellett állapítsuk és ez leginkább a jövedelmi vi­szonyok felmérésénél derült ki: bár az adatok a feldolgozás során garantáltan név nélküliek vol­tak, a válaszadók ennek ellenére sem voltak min­dig őszinték. A segély összegére adott válaszok pontatlanok, mert ez az adat a saját nyilvántartá­sunkból ellenőrizhető és az mást mutat. A fo­gyasztásra vonatkozó kérdésre adott válaszok is ellentmondást tükröznek. Ugyanis a választ adók egy család havi alkoholfogyasztására - 700 forin­tos összeget adtak meg (ez kb. hat üveg sör ára), miközben 42 % igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy probléma -e környezetükben az alkoholiz­mus. Az adatok értékelésénél ezeket az ellent­mondásokat is figyelembe kell vennünk.- Kiss Sándornak nem lehetett volna kikerül­nie az olyan adatokat, hogy például a megkér­dezettek 41 százaléka dohányzik, a háztartások 94 százalékában van színes televízió, 84 száza­lékában telefon ( a KSH szerint az országos adat 59 százalék ), 72 százalékában automata mosógép, 36 százalékában személygépkocsi, 21 százalékában számítógép.-Az-Újpest-ben megjelent interjúban visszafo­gottan fogalmaztam, semmiféle sikerpropagan­dát nem fejtettem ki. Amikor arról szóltam, mennyire elégedettek az újpestiek az önkor­mányzat szociális munkájával, azt mondtam, hogy a válaszok többsége megértést tükrözött, 71 százalékuk elégedett volt, különösen az idő­sebbek A válaszokból kiderül, hogy számítanak és számíthatnak az önkormányzat segítségére.- Nem igaz Kiss Sándornak az a véleménye sem, hogy nem jönnek Újpestre a befektetők. Elég az ipari parkba kisétálnia, vagy a városban körülnéznie, hogy észrevegye, irodaházak, laká­sok épülnek, munkahelyek keletkeznek. Lehet, hogy Kiss Sándor ezt nem látja, remélem az olva­sók ezt tapasztalják. Nem beszélve arról, hogy az újpesti önkormányzat az egyik legnagyobb mun­káltató, és eme feladatának eleget téve nem munkahelyek megszüntetésre, hanem azok meg­teremtésére és megtartására törekszik. A 250 fős közhasznú foglalkoztatás során a munkanélküli­ek nagy részével törődik. A szociális kutatás is egy szakma, az adatokat nem lehet tetszés szerint elferdíteni. Az általam is­mertetett adatok és következtetések és a Kiss Sándor felvetéseit cáfoló észrevételeim a kutatás összefoglaló adatain alapulnak. Ez a tanulmány titkárságomon megtekinthető és bárki meggyő­ződhet arról, hogy az általam elmondottak felelnek meg a valóságnak. Kiss Sándor rövid dolgozatába sok olyan hiba került, ami szándékosságot feltéte­lez. Ismét bebizonyosodott - immár sokadik alka­lommal - hogy valótlanságokat állít, az újpesti pol­gárokat szándékosan félrevezeti. Végezetül: a képviselő úr nem fedezte fel a tanulmányban sze­replő olyan adatokat, amelyek kedvezőnek mutat­ják az önkormányzat munkáját. Helyében én óva­tosabb lennék a kijelentések megtételénél, mert az utóbbi években ő volt a foglalkoztatáspoltikai bizottság elnöke, az elmúlt választási ciklus során pedig a többségben lévő MSZP frakció nem talált megoldást az általa égetőnek tartott szociális kér­désekre. Most, amikor Kiss Sándor és az MSZP képviselői már hosszú ideje nem vesznek részt az önkormányzat munkájában, az önkormányzat ed­dig elért eredményeit csak kritizálni tudják. De a nagyobb bátorság a cselekedetekhez kell I- bk­h ■■ " "" ——7/ Képviselők írják... ...című rovatunkban megjelenő írásokat képviselők írják. Az írásokat szerkesztőségünk változtatás nélkül adja közre... Szívet melengető... Akik jól ismernek, azok tudják, ami szívemen a szá­mon, nem rejtem véka alá a véleményemet, kritiku­san szemlélem a világ történéseit, olykor túl nyersen fogalmazok, sarkítok, pedig ahogy mondják: a világ gömbölyű... De túl a hetedik ikszen, már nemigen fogok megváltozni. Ám barátaim azt is tudják rólam, a kemény külső ellenére gyorsan elérzékenyülök. Például legutóbb a Duna Televízió március 15-i mű­sorát nézve volt erre alkalmam. Talán az olvasók kö­zött is többen emlékeznek rá, egy irodalomtörténeti vetélkedővel fűszerezett szavalóversenyt közvetítet­tek, amelyben öt város: Budapest, Szentes, Somorja, Zenta és Sepsiszentgyörgy középiskolásai mérték össze tudásukat. A fiatalok gyönyörűen verseltek, gyönyörűen beszéltek, látszott, hogy a mindennapok során is ápolják, védik anyanyelvűket. A látottaknak annyira a hatása alá kerültem, hogy levelet írtam a Duna Televízió szerkesztőségének - hiszen a diákok elérhetőségét nem tudtam - kérve, fogadják gratulációmat a műsor szerkesztéséért és összeállításáért, és ha lehet, tolmácsolják jókívánsá­gaimat a fiataloknak is. Azután - más csatornákat nézve - de ismét a televízió képernyője elé ültem. Meg kellett állapítanom, hogy - tisztelet a kivételnek - sok helyütt csúnyán, pongyolán beszélnek a televí­zió képernyőjén azok, akiknek hivatalból a beszéd a kenyerük, legyenek azok politikusok, közéleti embe­rek, televíziós személyiségek, bemondók, újságírók. A napilapok - szintén tisztelet a kivételnek - sem vá­lasztékos stílusukról közismertek. Úgy vélem, nekünk valamennyiünknek a versmon­dó fiatalok példáját kellene követnünk (szerencsére erre szűkebb hazánkban Újpesten is van jó példa a fi­atalok között), illetve sokáig megőrizni a magyar nyelv iránti elkötelezettségünket, szeretetünket és le­gyen ez természetes, magától értetődő dolog. Buzna Ferenc önkormányzati képviselő Újpestért Egyesület A Budapest IV. Kerület Újpest Polgármesteri Hivatal Személy és Munkaügyi Irodája állást hirdet szabálysértési ügyintézői munkakörbe Feltételek: • szakirányú felsőfokú végzettség • közigazgatási gyakorlat (előnyt jelent: szabálysértési közigazgatási gyakorlat) • magyar állampolgárság • büntetlen előélet Bérezés és juttatások a köztisztviselők jogál­lásáról szóló 1992. évi XXIII. tv-ben foglaltak szerint. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal, végzett­séget igazoló okírat(ok) másolataival. Helye: Budapest IV. Kér, Polgármesteri Hivatal Személy és Munkaügyi Irodája 1042 Buda­pest István u. 14. Tetefon: 369-4073 Az állás azonnal betölthető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom