Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1998-03-28 / 6. szám

ÚJPEST m. . március 28. Az ÁRT-ről Nyolc év után: még mindig zsákutcában Nem kevesebb mint nyolc esztendő eltelte után még mindig csak a kerettervnél, a kerületi véleményezés­nél tart a fővárosi általános rendezési terv, rövidítése alapján az ART, mely hamarosan valamennyi kerüle­ti önkormányzat képviselő-testülete elé kerül. Annyi már bizonyos: a huszonhárom fővárosi kerület 18 ön- kormányzata nem támogatja a főváros által kidolgo­zott és véleményezésre megküldött budapesti város- rendezési és építési keretszabályzatot, és a fővárosi szabályozási kerettervet. Mindezekről sajtótájékozta­tón számolt be az Újpesti Polgárcentrumban a Külső Kerületek Önkormányzati Szövetsége nevében Zup- kó Gábor soros elnök, Kispest polgármestere, vala­mint ár. Derce Tamás, a szövetség alapító elnöke, Új­pest polgármestere. A sajtótájékoztató két előadója: Zupkó Gábor, a Külső Kerületek Önkormányzati Szövetségének soros elnöke, Kispest polgármestere, valamint dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere az Újpesti Polgárcentrum tükörtermében (Fotó: Zalka István) Az előadók hangsúlyozták: véleményük szakmai szempontokon alapul. (Érdekesség: az övékével ha­sonló megállapításra jutottak a terv véleményezése kapcsán a Baloldali Önkormányzatok Szövetségének tagjai is). Zupkó Gábor soros elnök hangsúlyozta, a tervet je­lenlegi formájában elfogadhatatlannak tartó 18 ön- kormányzat mindvégig a főépítészek véleményét ki­kérve végezte munkáját, és a főépítészeket tömörítő 23 Szék Klub szerint a tervezetet össze kell hangolni a kerületek településrendezési terveivel és a szakmai pontatlanságokat is ki kell küszöbölni, mielőtt a fővá­rosi közgyűlés elé kerül a tervezet. A főépítészek egyébként megfogalmazták állásfoglalásukat, és konkrét javaslattal látták el a tervezetet. Zupkó Gábor, a szövetség soros elnöke kiemelte: A rászorulóknak A Független Női Szövetség Zrínyi Ilona Társasköre ingyenes használtruha-akciót rendez a rászorultak megsegítésére 1998. április 4-én reggel 8 órától, amíg a készlet tart a IV. kér., Király u. 13. sz. alatt az FKGP-székházban. Mindenkit szeretettel vár a tár­saskör nevében: Bujdosó Miklósné, a karitatív csoport vezetője FKGP-képviselő Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Csfcmár Gábor: 1998. április 2. 17 óra 30 Újpest Polgármesteri Hivatal az állásfoglalást aláíró főépítészek úgy ítélik meg, hogy a budapesti városrendezési és építési keretsza­bályzat jelenlegi tervezete semmiképpen sem szol­gálná Budapest hosszú távú érdekeit, és jelentősen korlátozná a helyi önkormányzatok szabályozási jo­gainak gyakorlását, mindennapos gondokat okozna a városfejlesztés és az építésügyi igazgatás napi gya­korlatában. Dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere úgy vélte, hogy ez alatt a nyolc év alatt sokszor érezte úgy, hogy egy útnak a végére ért, de időközben mindig kiderült, hogy zsákutca, amelybe a szabályozási ke­retterv megint eljutott, hiszen nem érte el azt az elis­mertséget, amellyel a többség támogathatná. Még mindig érvényes ama korábbi megállapítása, hogy az ÁRT egy jó tervezet, csak az ehhez megfelelő vá­rost kell megtalálni hozzá. Amíg ez nem megvalósít­ható, addig tartalmi kifogások merülnek fel a tervvel szemben: Véleménye szerint a fővárosi ÁRT-nak ál­talános rendezési feltételeket kellene tartalmaznia, amelyben a kerületek önállósága sem sérülne, és munkájukat nem lehetetlenítené el. Hiszen a tervezet jogszabályéi lenes,.semmibe sem veszi az érvényben lévő építészeti törvényt és az építésügyi szabályza­tot. Hatósági munkára alkalmatlan (az építési enged­élyek kiadását a fővárosra testálná), alapvető önkor­mányzati jogokat sért, továbbá a jogszabályalkotás minimális követelményeinek sem felel meg. A fővá­rosi önkormányzat elfogult magával szemben, s az előadó véleménye az volt: továbbra sem tartja jó do­lognak és követendő gyakorlatnak, hogy a főváros akarja telekmélységig meghatározni a szabályozási kereteket. Olyan rugalmas keretek között célszerű végezni ezt a munkát, amely a helyi követelmények­nek is teret enged. Zupkó Gábor soros elnök úgy vélte, továbbra sem vitatják a főváros keretszabályozási jogát, de van­nak olyan jelek, hogy a főváros (például azzal is, hogy egységes adónem bevezetésére törekszik) a részletes rendezési terv elfogadásával is csökkente­ni kívánja a kerületi önkormányzatok szerepét. Szükség lenne tehát e témában is megegyezésre. És bízik abban, hogy a főváros nyitott lesz a tárgyalás­ra, a változtatásra. Polgármester kollégájával ellentétben dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere nem volt ennyire optimista, félelme - mondta -, hogy a főváros a kerületek ellenállását, szakmai érveit figyelmen kívül hagyva viszi véghez az ÁRT kapcsán is aka- ratát. _bk. Horvát folklórrendezvény A Horvát Kisebbségi Önkormányzat folklórrendez­vényt szervez 1998. április 18-án - szombaton - 19 órai kezdettel az Újpesti Gyermek- és ifjúsági Ház­ban (Bp. IV., István út 14.). A kulturális rendezvényen a „KUDA” horvát­országi néptánccsoport lép fel, és a nézők a Mu­ra-menti horvátok néptáncaival, dalaival, zenéjé­vel és népszokásaival ismerkedhetnek meg. A belépés díjtalan. Az önkormányzati képviselők fogadóórái Választókén a képviselő neve a fogadóóra ideje helye 1. evk. Diósi László (MSZP) minden hónap első hétfő 17.30-19 óráig Pozsonyi u. Általános Iskola 2. evk. dr. Derce Tamás (Újpestért E.) minden hónap első szerda 14-16.30 óráig újpesti városháza 3. evk. Schmuck Andor (MSZP) minden héten kedden, 16 órától újpesti városháza, fszt. 25. 4. evk. Kalanovics László (MSZP) minden hónap harmadik hétfő 17 órától Erzsébet u. 31. Általános Iskola 5. evk. Bodor Mihály (MSZP) áprilisban*: 6-án, 17 órától Erzsébet u. 31. Általános Iskola 6. evk. Albrecht Péter (MSZP) minden hónap utolsó szerda 17 órától újpesti városháza, II. em. 57. 7. evk. Hock Zoltán (MDF) minden hónap első szerda 17-18 óráig újpesti városháza, II. em. 68. 8. evk. Nagy István (Fidesz-MPP) minden hónap első hétfő 16-17 óráig újpesti városháza, II. em. 59. 9. evk. Kurucz Pál (MSZP) minden hónap első csütörtök 17 órától Deák utca 65. gondnoki iroda 10. evk. Vincze István (Újpestért E.) minden hónap harmadik hétfő 16-17 óráig újpesti városháza, fszt. 25. 11. evk. Skirka Péter (MSZP) minden hónap utolsó csütörtök 17-18 óráig MSZP székház, Nádor u. 1. 12. evk. Tóth József (független) minden hónap utolsó hétfő 17 órától Langlet Valdemár Ált. Isk. 13. evk. Eiselt Géza (MSZP) minden hónap első hétfő 17-18 óráig Megyeri úti Általános Iskola 14. evk. Gál István (független) minden hónap második szerda 17-19 óráig Bajza utcai Általános Iskola 15. evk. Egerszegi Krisztina (MSZP) minden hónap második hétfő 16 órától Mód Aladár Általános Iskola 16. evk. Juhász László (MSZP) minden hónap utolsó szerda 17 órától Ugró Gy. sor Általános Iskola 17. evk. dr. Kulcsár Ferenc (MSZP) minden hónap első csütörtök 17-19 óráig Megyeri úti Általános Iskola 18. evk. Mészáros Ferenc (MSZP) minden hónap első hétfő 17 órától Káposztásmegyeri Közösségi Ház 19. evk. Majzik Ferencné (MSZP) minden hónap első szerda 17-18 óráig Park Óvoda 20. evk. Kiss Sándor (MSZP) minden hónap második kedd 17.30 órától 18.00 órától Bőrfestő u.-i Általános Iskola Homoktövis u.-i Általános Iskola Listás képviselők dr. Benkő László (MSZP) Buzna Ferenc (Újpestért E.) dr. Demkó János (független) Bujdosó Miklósné (FKGP) Gömbös Attila (MDF) Simonfi Sándor (MDF) Nemes Sándor (FKGP) Kerekes Zoltán (Munkáspárt) Ferenczi Sándor (SZDSZ) Petrás József (független) Körmendi József (KDNP) minden hónap első hétfő 16-18 óráig minden hónap első csütörtök 17-18 óráig minden hónap utolsó csütörtök 17-18 óráig minden hónap első szerda 15-18 óráig minden hónap második szerda 17-19 óráig minden hónap második kedd 15-16.30 óráig minden hónap első hétfő 17-19 óráig minden hónap harmadik kedd 17-19 óráig minden hónap első csütörtök 18 órától minden hónap utolsó szerda, 16-17 óráig minden hónap első csütörtök 17.30-19 óráig újpesti városháza Újpestért E., Munkásotthon u. 18. újpesti városháza, fszt. 25. FKGP-székház, Király u. 13. újpesti városháza, fszt. 25. újpesti városháza, II. emeleti tárgyaló FKGP-székház, Király u. 13. Munkáspárt-székház, Munkácsy 51/A SZDSZ-székház, Berda J. u. 48. újpesti városháza, lakásiroda KDNP-irodaház, István út 1-3. * = megváltozott időpont ■m

Next

/
Oldalképek
Tartalom