Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-04-10 / 7. szám
1998. április 10. Márciusban kezdték, (Folytatás a 3. oldalról) Berényi András főépítész ezt követően az építést törvény ama passzusát idézte, amely szabályozza azt, hogy egy rendezési tervet a jóváhagyás előtt milyen módon kell egyeztetni. Az egyeztetési kötelezettség a fővárost terheli és ez folyamatban van, és a 23 szék klub csupán segítséget kíván a kerületek számára nyújtani az egységes álláspont kialakításában. Simonfi Sándor ügyrendi észrevételt tett, jelezve, az ehhez hasonló kérdésekben ez nem volt idáig jellemző a testületre.. : Új frakcióvezetés Szünet után dr. Derce Tamás polgármester tájékoztatta a testületet arról, hogy az MSZP képviselőcsoportja tisztújító értekezlete frakcióvezetőnek dr. Benkő Lászlót, frakcióvezető-helyettesnek Bodor Mihályt és Eger- szegi Krisztinát választotta meg. Dr. Benkő László a frakció nevében visszautasította a képviselőcsoportot érintő sértő megállapításokat, majd kérte: a polgármester vegye számba a még felszólalni kívánókat és szavazzanak a kérdésről... A testület a felszólalásukat jelzőknek - Buzna Ferencnek, Nagy Ispánnak és Hock Zoltánnak - még megadta a szót. Nagy István úgy vélte, hogy egy önkormányzati rendelet a szakmai elemeken kívül tartalmaz még politikai elemeket is, így ez a mostani napirend is erre példa. Hiába nem ért egyet sok kerület és nevezetesen 15 polgármester az ART jelen állapotában való elfogadásával, a főváros a kerületek megkérdezése nélkül is megalkothatja rendeletét. Abban - úgy vélte - valamennyien egyetértenek, hogy a rendelettervezet elfogadása az önkormányzatok önállóságát sértené. Abban viszont nincs egyetértés, hogy az ART rendelettervezete menjen-e tovább még szakmai egyeztetésekre. A határozati javaslatot azért is javasolta elfogadni, mert nem csak arról van szó, hogy a rendelettervezetet a kerületek nem támogatják, hanem szakmai alapon ellenjavaslat született, amely több ponton módosítja a főváros eredeti előterjesztését. A szakmai alap 23 önkormányzat főépítésze volt. Amennyiben a képviselő-testület úgy dönt, hogy az írásos határozati javaslatot támogatja, a főváros feladata és felelőssége a törvény által előírt egyeztetések lefolytatása, illetve Hock Zoltán által előterjesztett módosító javaslatról folytasson le szakmai vitát. Véleménye tehát az volt, szavazzanak az MDF frakció- vezetője által előterjesztett javaslatról... Hock Zoltán az MDF frakcióvezetőjeként köszönetét mondott Albrecht Péternek, az MSZP leköszönő frakció- vezetőjének, hogy az eltelt időszakban konstruktív módon, Újpest érdekeit szem előtt tartva dolgoztak együtt. Dr. Benkő László, újonnan megválasztott frakcióvezetőnek pedig sok sikert kívánt, bízva abban, hogy elődjéhez hasonlóan sikerül konstruktív munkakapcsolatot kialakítaniuk, és az MSZP-frakció érdekeit sikerül összeegyeztetni a városrész érdekeivel. Dr. Derce Tamás ezt követően visszavonta az 1. számú napirendi pontot, tekintettel arra, hogy az MSZP- frakció módosító indítványában nem létező önkormányzati szövetséget kívánt bevonni az ÁRT tárgyalásába, ezzel egyértelmű volt számára a kérdés politikai jellege. A második napirendi pontban azt az előterjesztést vitatták meg a képviselők, amely a Dugonics utca, Berda József utca, Mártírok és Aradi utcák által határolt (70556 helyrajzi számmal ellátott) ingatlan hasznosítására készült. Az előterjesztő dr. Derce Tamás polgármester, az előadó Berényi András főépítész volt. Mivel szóbeli kiegészítést nem tettek, a hozzászólások következtek. Elsőként Gömbös Attila (MDF), aki a városfejlesztési és tervezési bizottság elnöke távollétében elmondta, hogy a bizottság a határozati javaslatot javasolja elfogadásra a képviselő-testületnek. Ez az a terület, amelyen a Magyar Autóklub Budapesti Területi Szervezete közlekedésbiztonsági parkot kíván létesíteni. (Erről lapunk február 13-i számában részletesen írtunk. A szerk. megj.) Az előterjesztés támogatásáról erősítette meg a jelenlévőket dr. Benkő László MSZP-s frakcióvezető, Buzna Ferenc az Újpestért Egyesület, Hock Zoltán az MDF, Nagy István a Fidesz-MPP frakcióvezetője, valamint Mészáros Ferenc káposztásmegyeri elöljáró is. A testület az előterjesztést 28 igen, 2 tartózkodás szavazati aránnyal elfogadta. Harmadik napirendi pontként az önkormányzat által fenntartott általános iskolák és gimnáziumok pedagógiai programjainak jóváhagyására és az alapító okiratok módosítására tett javaslatot Hock Zoltán kulturális alpolgármester. Szóbeli kiegészítésében utalt arra, a pedagógiai programok összeállítása, amely most a képviselők előtt fekszik, több é- ves folyamatra tekint vissza. Egyrészt 1993-ben kezdődött el az a munka, amelynek során áttekintették az önkormányzat által fenntartott intézményeket, az intézményrendszer átvilágítására külső céget bíztak meg, annak eredményét megvitatták az intézmények közösségével és ezzel párhuzamosan folyt a szakmai munka áttekintése, amelyet a testület is tárgyalt az elmúlt nyáron és elfogadta az önkormányzat középtávú közoktatási koncepcióját. A közoktatásról szóló törvényben már megfogalmazódott az az igény, hogy a magyar közoktatási intézményrendszerben meg kell határozni a tanköteles korban lévő korosztálytól elvárható műveltségi javakat, elméleti prioritásokat. A kormány 1995-ben elfogadta a nemzeti alaptantervet (a NAT-ot), amelynek bevezetésének határideje 1998. szeptember 1-je. Ebben feladatot határozott meg a helyi önkormányzatok számára, többek között a pedagógiai programok intézményenkénti meghatározását. A testület által korábban elfogadott koncepció lehetővé tette, hogy az intézmények saját maguk dolgozzák ki saját pedagógiai programjukat, amelyet ismét a képviselő-testületnek kell elfogadnia. A törvény előírja, hogy a szakértői névjegyzékben szereplő szakértőkkel történt megvizsgálás után kerülhet erre sor, hiszen feltétele, hogy megfeleljen a nemzeti alaptantervnek, a hatályos jogszabályoknak, az önkormányzat által elfogadott koncepciónak. Széles körben A szakértői vizsgálat biztosítja a jogszabályoknak megfelelő formát, valamennyi intézmény pedagógiai programját több körben véleményezve elfogadásra javasolják. Az előterjesztést megtárgyalta az önkormányzat közművelődési, oktatási bizottsága is, amely apróbb pontosításokat követően elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Az elmúlt év nyarán elfogadott középtávú fejlesztési programhoz képest a Venetiáner utcai általános iskolánál tértek el - indokoltan - a programtól, hiszen a 16 éves tankötelezettség miatt és az iskola speciális helyzetéből adódóan szükségesnek érezték a 9. és a 10. évfolyam megindítását, ezzel is lehetőséget teremtve az itt tanuló diákok számára a tankötelezettség teljesítésére. Az alpolgármester egyúttal köszönetét mondott mindazon több száz pedagógusnak, szaktanácsadónak, intézményvezetőnek, a polgármesteri hivatalban e feladattal foglalkozóknak, szakembernek, aki az elmúlt évek során e nagyszabású munkában részt vettek. Véleménye volt továbbá, örvendetes, hogy a határidő előtt elkészültek a pedagógiai programok, az igenlő testületi döntést követően, valamennyi intézmény megismertetheti azt a szülőkkel. Ezzel egy újabb lehetőséget nyújtanak a szabad iskolaválasztás érdekében, hiszen a szülők már most, a beiratkozás előtt, dönthetnek arról: melyik iskolába Írassák be gyermeküket. Egerszegi Krisztina arról szólt, hogy a közművelődési, oktatási bizottság több ülésen tárgyalta a témát, örvendetesnek nevezte, hogy a bizottság munkájában egységes álláspontot sikerült kialakítani. Köszönetét mondott mindazon pedagógusoknak, intézményvezetőknek, hivatalbeli dolgozónak, akik valamilyen formában részt vettek a munkában. Bizottsága is támogatta az alpolgármester által is említett Venatiáner utcai iskola esetében a változást. Tóth József (Újpestért Egyesület) kisebbségi tanácsnok arról szólt, hogy örömmel fogadta az új oktatási koncepció elkészültét. Szólt arról is, közismert, hogy az általános képzésben a cigány tanulók hátránya igen nagy, s ez társadalmi hátrányt is jelent. A szakértői vélemény alapján került kialakításra a Langlet Waldemár utcai általános iskolában kialakított szakmai program, amelyet megfelelőnek tart, és a program sikeréhez kérte a jelenlévők, az ebben segíteni tudók segítségét. Schmuck Andor (MSZP) ifjúsági tanácsnok arról szólt, hogy az előterjesztés, az ebben való döntés a jövő évezrednek szól, amellyel megteremtődik a szabad iskolaválasztás. Ez a pedagógusoknak és a gyermekeknek is biztonságot, esélyt jelent a jövőre nézve, és nagyobb esélyt a nehéz helyzetű fiataloknak is. Megköszönte a kulturális alpolgármester munkáját is, hiszen - érvelt - ez az a terület, ahol nem a politikai szempontok ‘érvényesülnek, hanem a gyermekek érdekeinek szem előtt tartása... Bodor Mihály (MSZP) az elismerő véleményekkel egyetértve hozzáfűzte: örömmel fogadja, hogy a képviselő-testület és a közművelődési, oktatási bizottság is a véleményeket összehangolva hoznak döntést e kérdésben. Úgy vélte, hogy köszönet illeti azokat is, akik olyan anyagokat adtak ki a kezükből az előkészítés során, amely alkalmas volt a továbbgondolásra, az egységes véleményhez való közeledésre... Ezt követően a képviselő-testület tagjai 29 igen szavazattal fogadták el az előterjesztést. Szociális téma Negyedik napirendi pontként a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló - többször módosított - 18/1997.(XI. l.)szá- mú önkormányzati rendelet kiegésztésére tett javaslatot Nagy István népjóléti alpolgármester. Szóbeli kiegészítőjében arra utalt, a testület még az elmúlt év novemberében határozott úgy, hogy a márciusi testületi ülésre terjessze be az önkormányzat szociális rendeletének olyan irányú módosítását, amely tartalmazza a háztartási tüzelőolajjal fűtők egyszeri fűtési támogatását... Majzik Ferencné (MSZP) a népjóléti és lakásügyi bizottság elnökeként arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a bizottság támogatja az előterjesztést és helyesli, hogy azon családok, amelyek így fűtenek, ne évenként kerüljenek abba a helyzetbe, hogy újból és újból meghatározandó legyen a támogatás mértéke. _ Buzna Ferenc az időben visszalépve arról szólt, 50 évvel ezelőtt jómaga mint kiváló újító kapott az Izzótól támogatást a háztartási tüzelőolaj megvételére, és alkalmazta azt a fűtési módot, amelynek a mai napig is van előnye és hátránya. Elmondta, 3 évvel ezelőtt a kormány még 30 millió forinttal támogatta a HTO-val fűtő családokat, egy évvel később ennek töredékével, most pedig már teljesen az önkormányzatra hárul a kompenzáció. Úgy vélte, a kormányzatnak olyan támogatási formát kellett volna kidolgoznia a gáztüzelésre való áttérés ösztönzésével, amely segítené a családokat. Emiatt az Újpestért Egyesület álláspontja az, hogy nem ért egyet azzal, hogy a kompenzációs forma beépüljön az önkormányzat szociális ellátásokról szóló rendeletébe, hanem továbbra is évente és az igények felmérését követően, a pénzügyi helyzet ismeretében született döntést követve döntsenek a kompenzációról. A korszerűsítéshez nyújtható támogatás módját pedig meg kellene találni - vélte a frakcióvezető. Juhász László képviselő (MSZP), szociális tanácsnok arról szólt, a népjóléti és lakásügyi bizottság ülésén ő volt az anyag előterjesztője a január végén jóváhagyott döntés alapján, és a testület elé kerülés határideje pont a mai nap volt... Simonfi Sándor arra utalt: Újpesten élnek olyan emberek, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe, s őId LíLLUIS: b hh XX icvc* Lic-eluue íeliiriu