Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-09 / 1. szám

Nem csak a „nevük” Prevenció Új rendelő a Sárpatak utcában A lakótelepen az érdeklődés középpontjába ke­rült a Prevenció Kft., amely karácsony előtt né­hány nappal a Sárpatak utcában nyitotta meg második káposztásmegyeri rendelőjét. Az 1991-ben alapított és az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztárral közvetlenül szerződött egészségügyi vállalkozás ügyvezetője, dr. Varga József főorvos érdeklődésünkre elmondta: a tár­saság tulajdonosai az - öt éve megnyitott - első Sárpatak utcai orvosi rendelő, illetve az azt köve­tően létesített szentendrei, lágymányosi és bel­városi háziorvosi rendelők kedvező tapasztalatai alapján határozták el, hogy a kft. - immáron ötö­dik - vállalkozási alapon szervezeti rendelőjét is a Sárpatak utcában nyitják meg, mivel a káposz­tásmegyeri lakótelep polgáraiként is tapasztalják, hogy ezen a városrészen milyen jelentős fejlesz­tésre szorul az egészségügyi ellátás. „Cégér" Sárpata' utcában A beszélgetés során Varga főorvos arról is szólt, hogy a társaság üzleti alapon működő nonprofit szervezet, amely hosszú távú terveinek megvalósítását tűzte ki célul, ezért a nyereséget a vállalkozás fejlesztésére fordítják. A 100 négyzet- méternyi új rendelő - a Prevenció Kft. korábban épített létesítményeihez hasonlóan - megjelené­sében és fölszereltségével is tükrözi a tulajdono­sok szakmai igényességét és elkötelezettségét.- Az itt élők bizalmának köszönhetően - fűzte hozzá vendéglátónk - az öt éve működő első rendelőnkben eddig mintegy 1500 beteg igényel­te a Prevenció Kft. ingyenes felnőtt, illetve gyer­mek háziorvosi ellátását, továbbá sokan keres­ték fel fogászati rendelőnket is.- A káposztásmegyeriek - jegyezte meg - természetesen nem csak akkor veszik igénybe a Sárpatak utcai rendelő hét szakorvosának és három szakasszisztensének segítségét, ha be­tegnek érzik magukat. Igen sokan fogadták szí­vesen és vették igénybe (a cég nevéhez híven) a rendszeresen szervezett különböző ingyenes szűrési programokat. A decemberben megnyitott rendelő átadásá­val - mint megtudtuk - rövidesen tovább bővül az itteni egészségügyi szolgáltatások köre. A főorvos reményei szerint ugyanis hamarosan Korszerű és jól felszerelt... / ... "Hl-R * i ' # ■ Vf­í \ _____ L ' * %• megkezdhetik a nőgyógyászati, a sebészeti, az érsebészeti, az urológiai, az ideggyógyászati, valamint a mentálhigiénés szakrendeléseket.- A vállalkozó orvosok - fogalmazta meg dr. Varga József-a gyógyításhoz elengedhetetlen laboratóriumi háttérről is gondoskodtak, hiszen az úgynevezett kislaboratórium rendelkezésre áll, az összetettebb vizsgálatokat az Árpád Kór­ház központi laboratóriumában végzik. A gon­dos szervezésnek köszönhetően ez a betegek­nek és a kórháznak is előnyös, hiszen a kft. gondoskodik az eszközökről, a részvételről és a vizsgálati anyagok szállításáról. Rendelkeznek az alapellátást kiszolgáló ultra­hangkészülékkel is. A főorvos arra is rámuta­tott, hogy az új szakrendelőt a Népjóléti Minisz­térium által ajánlott úgynevezett csoportpraxis­ban kívánják működtetni. A módszer célja, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó szak- rendelés jól alkalmazkodjék a környezeti feltéte­lekhez. A kft. a „káposztásmegyeri ellátási mo­dellel” a szaktárca tavaly kiírt pályázatán is részt vesz. Bíznak abban, hogy sikeresek lesz­nek és pályázati nyertesekként az új szakellátá­sok térítésmentes biztosításához költségvetési támogatást is kaphatnak. A Prevenció Kft. orvosai azt is remélik, hogy Az ünnepélyes megnyitón (jobbról balra) dr. Varga József és dr. Schulteisz Ferenc, a Népjóléti Minisztérium főtanácsosa a Kordován utcai és a Galopp utcai rendelők­ben dolgozó kollégák csatlakoznak majd az ál­taluk kidolgozott szakellátási praxishoz, és a szakmai és gazdasági közösség háttérszolgál­tatásait más újpesti orvosok is igénybe veszik, hiszen közös céljuk a betegek minél nagyobb szintű ellátása. Egri Tamara Ötéves a Bioklinika Az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház adott otthont immár öt éve az alternatív gyógymódokat alkal­mazó Bioklinikának. A Bioklinika egészségügyi dolgozókból szerveződött: orvos természetgyó­gyászból, pszichológus természetgyógyászból, il­letve egészségügyi főiskolát végzett védőnőkből. Talán ennek is köszönhető, hogy működésünk során mindig nagy bizalom övezett bennünket, minthogy az egészségügyi szaktudást ötvöztük az alternatív gyógyászati módszerekkel. A természetgyógyászat magában foglal szá­mos ősi, több mint 6000 éves gyógymódot, pél­dául a talpmasszázst, az akupunktúrát. Az ilyen gyógymódok sokáig féltve őrzött titkot képeztek. A mai napig is van olyan, hogy a párizsi orvos- egyetemen van akupunktúratanítás, de ide euró­pai diákot nem vesznek fel. Szerencsére ezek a gyógymódok Magyaror­szágon már elsajátíthatók. A Bioklinika dolgozói igyekeztek minél több alternatív gyógymódot el­sajátítani. A Bioklinikán végzünk íriszdiagnosztikát. En­nek segítségével fel tudjuk mérni a szervezet energiaállapotát, hiánybetegségeket, lezajlott ko­molyabb betegségeket, bizonyos betegségekre való hajlamot. Az íriszen idejében megjelenik a jelzés és így a pácienst szakrendelésre, további vizsgálatokra tudjuk küldeni. Ugyanis mi nem a hagyományos orvoslás ellen, hanem avval karölt­ve dolgozunk. Mindig a beteg érdekének megfe­lelő utat választjuk. A pszichológus természetgyógyász segítségé­vel nagyon sok pánikbeteg megúszta a hossza­dalmas kórházi kezelést és a nyugtató tabletták tömkelegét. Hasznos, az életmódra vonatkozó tanácsaink­kal igyekszünk olyan egészségkulturális szemlé­letet kialakítani, amelyben az egyén felelősséget vállal az egészsége megőrzése, illetve gyógyulá­sa érdekében. Régi, berögződött szemléletmód volt, hogy a betegség az sorscsapás - az orvos meg majd meggyógyít, hiszen az a dolga. A ter­mészetgyógyászat nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy rádöbbenti az egyént arra, hogy mi­lyen egyéni felelősség terheli a betegség kialaku­lásában. Régi mondás, de igaz, hogy „az vagy, amit megeszel". Táplálkozásra és életmódra vo­natkozó tanácsainkkal segítjük a pácienseket. Stresszel terhelt világunkban a relaxáció, a rei­ki komoly segítséget tud jelenteni a lelki egyen­súly megtalálásában, hiszen egyre több beteg­ségről derül ki, hogy kiváltó oka a lelki egyensúly megbomlása. Külön betegségcsoportot képeznek azok, ame­lyeket pszichoszomatikus betegségeknek nevez­nek. Kezeljük a neuralgia, a migrén és a fejfájás bármely formáját, gyomorfekélyt, nyombélfekélyt, aranyeret, székrekedést, krónikus máj- és epehó­lyag-gyulladást, vizelet-visszatartási képtelensé­get, reumatikus betegséget, isiászt, gerincbeteg­séget. A légzőszervi betegségek közül az aszt­más betegeknél értünk el hosszan tünetmentes időszakot. Az allergiában szenvedők közül sokan Vácról, Mogyoródról utaznak fel, hogy tünetmen­tessé tegyük őket. Általában minden betegnél komplex kezelést alkalmazunk. A szervezet méregtelenítésével és az immunrendszer felerősítésével a szervezet öngyógyító képességét erősítjük. Diagnosztikánkban az íriszdiagnosztika mellett alkalmazzuk a talp-, illetve aura-diagnosztikát is. Gyógyítunk többek között talpmasszázs, lézera­kupunktúra, elektroakupunktúra, relaxáció, reiki, gyógynövény-terápia alkalmazásával. Végezzük kóros földsugárzás felmérését lakásokban. Elmondhatjuk, hogy áraink Újpest lakosainak pénztárcájához igazodnak. A munkanélküliek, a nyugdíjasok, gyesen levők és gyermekek ked­vezményben részesülnek. Munkánk során mindent megteszünk, hogy ki­vívjuk a betegek további megelégedését és a gyógyító kollégák elismerését, hogy a természet- gyógyászat a megítélésben méltó helyre kerüljön. Dr. Varga Emőke

Next

/
Oldalképek
Tartalom