Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-02-07 / 3. szám

ÚJPEST Kriszt Lajos Emlékére Alapítvány A köztisztviselő díja.« Az idei díjazott: Sebestyén Károlyné lett Édesapja, néhai Kriszt Lajos, Újpest főszámvevője iránti tisztelet és megbecsülés, valamint a mai kor köztisztviselői iránti elismerés indította egy eszten­deje dr. Kapolyi Lászlót, hogy alapítványt hozzon létre. A Kriszt Lajos Emlékére Alapítvány első díja­zottja - még Kapolyi úr javaslatára - dr. Vitális Edit, az újpesti önkormányzat jegyzője volt, aki az ez évi díjazott személyére most már mint a kuratóri­um elnöke tett a minap javaslatot. • Ki lett az alapítvány ez évi díjazottja? - kérdez­tük tehát a jegyző asszonytól.- Két, sokak által ismert és tisztelt köztisztviselő személyére tettem javaslatot, melyet a kuratórium tagjai - néhai Kriszt Lajos egykori barátai - elfogad­tak, majd ki-ki szavazatával tette egyértelművé ket­tejük közül kit tartanak a díjra érdemesnek. A döntés alapján a Kriszt Lajos Emlékére Alapítvány ez évi kitüntetettje Sebestyén Károlyné, a polgármesteri hi­vatal népjóléti osztályának főelőadója lett, akit a hi­vatali kollégák és a szociális irodát felkeresők több­sége keresztnevén, Hédiként ismer és szólít. A díj át­adására a napokban került sor az Ady Endre Művelődési Központban megtartott ünnepségen. • Ritka az a szemlélet, amely a közigazgatásban tevékenykedőre is gondol elismerés formájában. Mi­lyen feltételeknek kel! megfelelnie annak, aki a Knszt-alapítvány díjára érdemes lehet? — A díjat valóban csak köztisztviselő kaphatja, s közülük is azok érdemesülhetnek erre, akiket a pol­gármesteri hivatalban dolgozók és az ügyfelek egy­aránt tisztelnek. Egyfelől azért is könnyű a javaslatot tevő kuratórium elnökeként a tisztem, hiszen a hiva­tal vezetőjeként nap mint nap tapasztalom: köztiszt­viselőink közül nagyon sokan elkötelezettséggel és az ügyfeleknek segítséget nyújtva, türelemmel vég­zik munkájukat. A sok, díjra érdemes közül azonban választanom kellett; felvállalva: a kiválasztott és a díjra érdemesített kolléga, munkatárs azonnal „meg­mérettetik” a hivatal dolgozói és az ügyfelek részé­ről. Sebestyén Károlyné a hivatal azon dolgozói kö­zé tartozik, akit elismernek és szerénysége, segítő­készsége miatt szeretnek a kollégák. Méltó helyre került a díj s bízom abban, az alapítványt tevő jóvol­tából sokáig lesz alkalom a hivatalban dolgozók ef­fajta elismerésére.-bk­Más időpontban... Tabi László ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNY c. da­rabjának február 15-én 16 órára hirdetett előadása február 16-án, 14.30 órakor kerül színre. Új előadás: Február 15-én, 16 órakor: AZ ÚGYNEVEZETT RÉGI JÓ VILÁGBAN... Történelem - slágerekben. PAUDITS BÉLA önálló műsora. Belépődíj: 500 Ft. Jegyek válthatók az Ady Endre Művelődési Központ pénztáránál, naponta 10-18 óráig elővételben, valamint előadás előtt, a hely­színen. Telefon: 169-3533, 169-6481. Oívasóinfi íijákg .. Rovatunk az Ónok véleményét tárja az olvasók elé, az írások tartalmával az Újpest szerkesztősé­ge nem feltétlenül ért egyet. Szerkesztőségünk - terjedelmi korlátok miatt - a beküldött leveleket, írásokat rövidítve közli... Gyermekbarátok - Újpesten A gyermekekkel való törődés egyre több segítő ke­zet igényel. Összefogás esetén van reményünk arra, hogy a jelenlegi társadalmi problémák ellenére is egészséges, a jövőben bizakodó nemzedék válik a mai gyermekekből. Ennek érdekében alakult újjá 1992-ben a Magyarországi Gyermekbarátok Moz­galma. Budapest IV. kerületében 1995. január elején ala­kították meg a helyi Gyermekbarát Szervezetet jó szándékú felnőttek és középiskolás segítőik. A tavasz- szal és nyáron szervezett kirándulások és szünidős programok kedvező fogadtatásra találtak. 1995 no­vemberében és decemberében több száz általános is­kolába járó, rászoruló gyerek kapott ajándékot a IV. kerületi Gyermekbarátoktól. 1996-ban új lendületet kapott a Gyermekbarát Mozgalom. Budapest IV. kerületében is színesebbé vált a helyi szervezet tevékenysége. 1996. júliusban Gyermekbarát-tábort szerveztek a jelenlegi veze­tők Balatonszemesre, ahol csodálatos napokat töl­töttek a gyerekek. Augusztusban 4 fő - 3 középis­kolás és egy édesanya - vett részt Szanazugon a felkészítő tábor munkájában. Szeptember 6-án Új­pesten élő gyerekeknek megadatott a lehetőség, hogy Bécsben, Wranitzki kancellár társaságában részt vegyenek a közös magyar-osztrák Gyermek­barát-kiállítás megnyitásán és a folklórműsoron. A Gyermekbarát Gálára is meghívást kaptak a IV. kerületi szervezetünk tagjai. A BNV 25-ös pavi­lonjában november közepén megrendezett „Gyer­mekexpón" is megcsodálhatták az ország különbö­ző részeiből érkezett látogatók a IV. kerületi Gyer­mekbarát Szervezet tagjainak alkotásait. A Gyer­mekbarátok IV. kerületi szervezetének székhelye: 1043 Bp„ Tanoda tér 6. A munka irányítói, szervezői: Karácsony Károly­né és Molnár Márta. Remélem, Budapest egyre több lakója számára válnak ismertté 1997-ben a Magyarországi Gyer­mekbarátok Mozgalmának alapelvei: Az MGYM célja: a gyermekek szellemi, testi, lelki nevelése, közreműködés szociális ellátásukban, érdekeik kép­viseletében. Fő elvei: a humanizmus, a bizalom, a társadalmi béke, a magyar és más népek megbecsü­lése, a természet szeretete, a környezet védelme, a demokrácia, a szabadság, az esélyegyenlőség, a szo­lidaritás. a vallásos és az ateista polgárok békés együttélése, a pártsemlegesség. Gyermekbaráti üdvözlettel: Varró József régióelnök MGYM Budapest és Környéke Régió Mi így éltük meg az 1996-os esztendőt Azt hiszem, hogy az 1996. év emlékezetes marad a Chinoin utca-Virág utca és a Katona J. utca közötti lakosok számára. Sokéves várakozás után - részben lakossági kez­deményezésre, de önkormányzati hozzájárulással - önerős gázvezetéket építettek. Azóta már 1-2 ház ki­vételével minden lakásba a gáz be lett vezetve. A ré­gi házak lakóinak már nem kell tüzelőről gondoskod­ni, a lakások tisztábbak, melegebbek lettek. Újból ké­réssel fordultunk az önkormányzathoz - mivel ezen útszakasz most már tökéletesen közművesített -: nem lehetne-e az egész útszakaszt kikövezni? Indokul hoztuk fel még, hogy évekkel ezelőtt a csatornarendszert felújították, de az esővízlefolyót megszüntették. Mivel a csatomalezáró fedelén lévő kis lyuk eldugult - a felgyülemlett homok elzárta. Ezért esőzések után a tócsák sokáig megmaradtak, a felfröccsenő vízből nemcsak a járdára, hanem még a házak falára is jutott, összesározva az arra járókat. Ezzel együtt még a járdákon is hosszú ideig megma­radt a sár. Nyáron a nagy por miatt sokszor még ablakot sem lehetett nyitni. Egyszer csak gépek jelentek meg az utca elején és megkezdődött az úttest felújítása és ez december közepére el is készült. Ha megállunk az úttest szélén és végigtekintünk rajta, tényleg nagyon szép, gyönyörű, egyenes és csillogó. Minden túlzás nélkül, jó nézni és közlekedni rajta! Köszönjük az utca nevében! Lichtenstein Ede TÁRSASHÁZKEZELÉST és KÖNYVELÉST VÁLLALUNK! Többéves társashóz-kezelési gyakorlattal, teljes körű, 24 órás gyorsszolgálati ügyelettel. Megállapodás szerinti gyakoriságú és részletezettségű elszámolás. Kedvező fizetési feltételek Érdeklődni: HAFI-LAK Bt. 418-2882, 06-30/407-822. M€CS€K értékpapírok 25% elérhető éves kamat Információ: 129-0021, 129-7456 Rlsószentiványi Ildikónál 6 ■nmhhmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom