Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-02 / 5. szám
h ,! Kévviselők írják. Javuló közbiztonság Újpesten A kerületi rendőrkapitányság 1995. évi munkájának értékelésére a február 14-én megtartott állománygyűlésen került sor. Szabó Péter alezredes, kapitányságvezető dr. Bodrácska János vezérőrnagy, budapesti főkapitány jelenlétében ismertette a munkát minősítő legfontosabb mutatókat. Kerületünk a múlt évben ismertté vált 7352 bűn- cselekménnyel a főváros közepesen fertőzött kerületei közé sorolható. E bűncselekmények száma - az országosan tapasztalt növekedéssel szemben - a fővárosban és a kerületben is csökkent, nálunk mintegy hét százalékkal, a fővárosban 129 160-ról 117 123-ra. A kerületben kiemelkedő a rablások számának 38 százalékos csökkenése az előző évihez viszonyítva, de kevesebb volt a betöréses lopások, ezen belül a lakásbetörések száma is. Sajnos, a fővárosi tendenciával megegyezően a kerületben is nőtt a gépjárműlopások-és -feltörések száma. Némi vigasz, hogy e bűnesetek közül az 1994. évi 73-mal szemben a múlt évben 181-et sikerült felderíteni. A kerületi kapitányság nyomozási eredményessége 59,4 százalékos volt (a fővárosi átlag 41%), az ismeretlen tetteses ügyek felderítése pedig 51,7 százalékos (a fővárosban 34%). Nem véletlen tehát, hogy a kerületi kapitányságok eredményességi rangsorában az újpestiek az 1994. évi nyolcadik helyről az előkelő másodikra léptek elő, minimális különbséggel lemaradva a szomszédos, palotai kollégáik mögött. A lemaradás okai közé talán az is sorolható, hogy a múlt évben jelentősen csökkent a bűnelkövetők helyszíni tettenérése, aminek legfőbb magyarázata: kevés az utcán szolgálatot teljesítő rendőr. Ez nem is csoda, hiszen a közbiztonsági állománynál közel egyharmados, 34 fős a létszámhiány. Szabó alezredes úr elismerően szólt beszámolójában az ügyészséggel és a bírósággal kialakult jó munkakapcsolatról, az önkormányzat technikai eszközben és más módon is megnyilvánuló támogatásáról, a polgárőrök sokoldalú segítségéről. Bodrácska vezérőrnagy úr hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a kerületi, de összességében a fővárosi rendőrök igen nehéz körülmények között végezték munkájukat, amelynek eredményességéhez óriási erőfeszítésekre volt szükség a teljes állomány részéről. A fővárosi hivatásos létszámhiány meghaladja az 1000 főt. Különösen a fiatal rendőrök hagyják el gyorsan a pályát az alacsony fizetések miatt, az idősebbek viszont megromlott egészségi állapotuk miatt gyakran kényszerülnek idő előtt nyugdíjba. Kevés pénz jut korszerű technikai eszközök beszerzésére, a gépjárművek üzemeltetésére, az épületek felújítására. A kormány által, az átlagosnál nagyobb mértékű béremelést nagyon várja az állomány, de a februári fizetési borítékban csaknem valamennyi rendőr kevesebb pénzt talált, mint az előző hónapban. Bizonyosra vehető, hogy a márciusra tervezett bérrendezés nem oldja meg a rendőrök gondjait, nem tudja megakadályozni az évek óta tartó elvándorlást. A polgármester úr és a képviselő-testület nevében magam is megköszöntem az állomány múlt évben végzett sikeres munkáját, nem elhallgatva a lakosság részéről esetenként felvetett panaszokat, hiányosságokat sem. A rendőrség és az önkormányzat együttműködése eredményes, ami tovább javulhat azzal, hogy a múlt évben a körzeti megbízottak és a káposztásmegyeri őrs vezetői felvették a kapcsolatot az egyéni képviselőkkel. Mindkét fél nyitott a problémák felvetésére, ahol lehetséges, azok közös megoldására is. Kértem az állományt, hogy a sok nehézség ellenére is igyekezzenek úgy végezni munkájukat, amelynek alapján Újpest polgárai érzékelhetik, valóban a mi rendőreink szolgálnak, és védenek bennünket. A lap hasábjain a kerület lakosai nevében is kevesebb, de még sikeresebb munkát kívánok a kapitányság egész állományának ebben az esztendőben. Kalanovics László közbiztonsági és közlekedési tanácsnok KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK A rendőrkapitányság megköszöni... ...ha mi, állampolgárok, újpesti lakosok, közérdekű bejelentéseinkkel segítjük felderítő munkájukat. Ezért lapunkban ezentúl rendszeresen helyt adunk e közleményeknek. Rovatunk, amelyet KÉK-HÍREK címmel láttunk el, a IV. Kerületi Rendőrkapitányság alezredesének, Bagdal Mihály által összeállított információkat tartalmazza... íme az első közlemény: A BRFK IV. Ker.-i Rendőrkapitányság eltűnés miatt államigazgatási eljárást folytat Lenk Norbert Pál (Budapest, 1946. 07. 12. a.: Küneman Gertrúd) Bp. IV., Berda J. u. 44. V. em. 34. sz. alatti lakos ügyében. Nevezett lakásáról 1996. február 10-én délelőtti órákban eltávozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: 172 cm magas, sovány testalkatú, arca ovális, haja sötétbarna, dús, vállig érő, szemöldöke dús, szeme kék, homloka alacsony, orra görbe, szája vékony, egyenes. Fogazata hiányos, álla hegyes. Ruházata: Keki színű vattakabát (pufajka), lila pamutpóló, zöld pamut melegítő alsó, fekete gumicsizma. Különös ismertetőjele: Feltűnően nagy ádámcsutka, fogazata hiányos, csak alsó négy foga van. Rendelkezünk olyan adatokkal, mely nem zárja ki az öngyilkossági szándékot. Érdemleges adat felmerülése esetén kérjük a BRFK IV. Ker.-i Rendőrkapitányság, vagy bármely rendőri szerv értesítését. Tel.: 169-3500/171 mell. munkaidőben, munkaidőn túl: 169-3500. KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK KÉK-HÍREK 1 J ________________________________________________________________________________________ M árciusban kézbesítik Csekk is lesz a borítékban Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az 1996. január 1-jé- től életbe lépett emelt összegű gépjárműadóról - a nyilvántartásunkban szereplő adózóinknak - 1996 márciusában kézbesítjük ki az erről szóló határozatot és a befizetésre szolgáló csekkeket az Universitas Diákszövetkezet közreműködésével. (1-1 db csekket az 1996.1. félév, 1996. II. félév és az 1997. I. félévi befizetések teljesítéséhez mellékelünk.) Kérjük, szíveskedjenek a csekkeket gondosan megőrizni! A határozatokhoz mellékeljük a számlaegyenleg-értesítőt is. Amennyiben ebben a „múlt évi hátralék” sorban szerepel összeg, kérjük, szíveskedjenek ezt a kézhezvételtől számított 15 napon belül rendezni. A „folyó évi terhelés” sorban szereplő összeg megegyezik a határozat(ok)ban közölt gépjárműadó összegével. Mindezek alapján a befizetési határidők az alábbi szerint módosulnak: 1996. I. félévi adó (+ az esetleges hátralék) március 15-e helyeit A HATÁROZAT JOGERŐRE EMELKEDÉSÉTŐL SZÁMÍTOTT 15 NAP. 1996. II. félévi adó szeptember 16. (hétfő). Adóigazgatási Iroda Tel.: 169-3642, 169-3333 Bp. Főv. IV. Kér. Újpesti Önkormányzat GAZDASÁGI INTÉZMÉNYE 1042 Budapest, Viola u. 3-5. (Tel.: 169-5817) PÁLYÁZATOT HIRDET pénzügyi és számviteli osztályvezető állásra. Feltételek: Szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség (közgazdaság-tudományi egyetem vagy Pénzügyi és Számviteli Főiskola). Legalább 5 év szakmai gyakorlat költségvetési intézménynél. Büntetlen előélet. Legalább 3 év vezetői gyakorlat. Besorolási illetmény az 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak alapján. Pályázathoz kérjük csatolni: Részletes szakmai önéletrajz. Az osztály vezetésére és működtetésére vonatkozó szakmai programot. A végzettséget igazoló okiratokat, illetve azok hiteles másolatát. Erkölcsi bizonyítványt. Pályázat benyújtásának határideje: 1996. március 14. Helye: A fenti címen, a Gazdasági Intézmény titkárságán. Az állás betölthető: 1996. április 1-jétől. BERCI BÁCSI BORHÁZA Szeretettel várjuk a IV. kér., Szent Imre út 1. szám alatti borházunkban. Kiváló hazai borok, pezsgők és tokaji borkülönlegességek széles skálájából választhat minden alkalomra. Készséggel állunk rendelkezésére, házhozszállítással, rendezvényekre is. Felvilágosítás a 169-9455 telefonszámon vagy a borházban. Jöjjön el hozzánk! könwclés tom-tax IV l/l IJ V t IC-J Gazdasági Tanácsadó Iroda „Amíg ön pihen, mi dolgozunk, hogy ön a legjobban járjon” Könyvelését adóbevallását garanciával elkészítjük. Újpesti, palotai ügyfeleknek kedvezmény Budapest, 1045 Virág u. 26. Tel.: 169-7635