Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1996-03-02 / 5. szám

wwpgwi Megkezdődött a tervezés Három nap a Semsey parkban 1996. május 31-én és június 1-jén és 2-án különleges program helyszíne lesz a Semsey Aladár park: az önkormányzat felkérésére avatott szakemberek fogják felidézni és bemutatni honfoglaló őseink életmódját, szokásait, kézművessége­it. Az előadások, bemutatók között - például kézműves-foglalkozásokon - a közönségnek alkalma lesz részt venni is a programon. A magyar államiság 1100. évfordulója tiszteletére ez lesz az egyik legnagyobb újpesti rendezvény. Minthogy az Ifjúsági Ház már évek óta megrendezi május végén a nagyszabá­sú, szabadtéri újpesti gyermeknapot. így idén időben összekapcsolják azt a honfoglalási programmal. A gyermeknapra június 2-án. vasárnap kerül sor. Lapunk - a szokásoknak megfelelően - tudósít a gyermeknap előkészítésének menetéről és majd a részle­tes programokat is közzétesszük. Ez alkalommal azok figyelmét szeretnénk fel­kelteni, akik szeretnének közreműködni, fellépni, bemutatót tartani. Ugyanis az Ifjúsági Ház hűséges hagyományaihoz, és most is mindenekelőtt a kerület gyer­mekeinek és fiataljainak akar fellépési lehetőséget teremteni. Az elmúlt évben összesen húsz ilyen csoport lépett színpadra és a szervezők remélik, hogy idén túlszárnyalják ezt a szép számot is. Részvéteire osztályok és egyéb iskolai közös­ségek mellett gyermek- és civil szervezetek, de akár baráti társaságok, alkalmi csoportosulások is jelentkezhetnek. Szerepelni lehet sportbemutatókkal, színpadi produkciókkal, de tulajdonképpen bármivel, ami a közönség érdeklődésére szá­mot tarthat, és aminek technikai feltételei megteremthetőek. Az Ifjúsági Ház már most közzéteszi az „Elő videoklip-bajnokság” felhívását. íme: „Videoklip-bajnokság” A tavalyi nagy közönségsiker után az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház ebben az évben is „Elő videoklip-bajnokságot” hirdet a gyermeknapra! A verseny célja, hogy színpadi zenés - de nem zenei! - produkciók jöjjenek létre, melyeket az újpesti gyermeknap közönsége előtt, június 2-án a 10x6 méte­res szabadtéri színpadon, nappali fényben bemutathatunk. A produkcióknak 2 percnél hosszabbaknak, de 5 percnél rövidebbeknek kell lenniük. A versenyzőknek maguk választotta zeneszámot (mely lehet népdaltól musica­len át, technoig minden) kell a színpadon megeleveníteniük, szintén maguk vá­lasztotta módon. Lehetőség van táncprodukciók, zenével kísért pantomimek be­mutatására, vagy akár a zeneszám saját előadására (ebben az esetben szintetizátor és egyetlen ritmushangszer kísérheti az énekeseket, illetve a zenei alapfelvételről bejátszható „félplayback”). A versenyen részt vehetnek osztályok, baráti társaságok, amelyek tagjai 6-20 évesek és többségükben Újpesten laknak vagy tanulnak. Jelentkezni az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház titkárságán, 1996. április 30- ig lehet. A benevezettek számára május első felében selejtezőt rendezünk, azt követően lehetőségük lesz a továbbjutóknak az Ifjúsági Házban próbálni. Az újpesti gyermeknapról - és persze a videoklip-bajnokságról - további techni­kai információk Varga Zsolttól és Tóbiás Lászlótól kérhetők. Telefon: 169-7166. T. Programajánlat Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház kínálatából: Március 5., kedd 9.30 KALAPOS MOZI: Micsoda éjszaka - vígjáték 18.00 NIMRÓD FOTÓKLUB „1. félév legjobb képe” házi pályázat lebonyolítása Március 6., szerda 18.00 FILMKLUB: MASZK - vígjáték (Jim Carrey) INGYENES! Március 7., csütörtök 18.00 MAGELLÁN KLUB: Egy kis meteorológia „vízen járóknak” Halász Gyula előadása Március 8., péntek 10.00 OVIS SZÍNHÁZ 14.30 SULIS SZÍNHÁZ Hókirálynő Meseszínpad: Mesemazsolák 19.00-23.00 A SMILE együttes Rock and Roll klubja Március 9., szombat 10.00-13.00 JÁTSZÓHÁZ - „Barkácsoljunk játékot!” Sok vidám játék vár, amiket magad készíthetsz. És utána? Kezdődhet a játék! 7.00-18.00 HADAK ÚTJÁN - Kalandozások a magyar várak mentén Iskolai csoportok részére. Március 10., vasárnap 10.00-17.00 TELEFONKÁRTYA-BÖRZE 15.00 RAJZFILMVETÍTÉS: Őslények országa I—II. INGYENES! Március 12., kedd 9.30 KALAPOS MOZI Tanulmány a nőkről - zenés vígjáték Március 13., szerda 15.00 Nyugdíjasklub 18.00 FILMKLUB: Kő egy csapat - vígjáték - INGYENES! Március 14., csütörtök 18.00 MAGELLÁN KLUB: Bérelt vitorlás hajóval Tahitin. Vass Tibor videovetítéses élménybeszámolója. Sportnap Jó mulatság volt... Hagyományosan egy februári szombaton kerül sorra a polgármesteri hivatalban dolgozók sportnapja a sportiroda szervezésében. Azok, akik az idén is részt vettek, családtagjaikkal együtt jól érezték magukat, mert tréfás vetélkedőkért tréfás díjakat nyerhettek az idén. A hölgyek kimerítő zenés kondicionáló tornán vettek részt például, melynek végén energiapótlásként minden résztvevő müzlicsomagot kapott. Pingpong, légpuska-lövészverseny, dartverseny színesítette a műsort, melyben főleg a gyerekek jeleskedtek a csokikért, sportszerekért. A férfiak részére egy hármas tornán való részvétel volt a fő műsor. A XV. Ke­rületi Önkormányzat és Újpest focicsapatában hivatali dolgozók és képviselők vegyesen, míg a jelentkező Országgyűlés focicsapatában csak képviselők vettek részt a kispályás találkozókon. Szusza Ferenc mesteredző, kerületünk díszpolgára vezette közmegelégedésre a mérkőzéseket, melyeken újpesti győzelem született. Eredmények: Újpest-Parlament 5:2 Parlament-XV. kerület 3:2 Újpest-XV. kerület 8:4 Gólkirály: Csóka János (7 gól), legjobb kapus: Farkas Ferenc (mindkettő Új­pest), legjobb hátvéd: Hegedűs János (XV. kér.), legsportszerűbb: dr. Világosi Gábor (Parlament). A sportszerű, barátságos, sportos hangulatú mérkőzések végén serleget, okle­velet és egyéni tárgyjutalmakat vehettek át a résztvevők, melyekhez nagyban hozzájárult támogatásával az Újpesti Centrum Áruház is. (Köszönet érte!) A visszavágó meghívóját már talán fogalmazzák valahol. Lehet, hogy Rákospalo­tán? Nagy József úr, csapatunk oszlopos tagja mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy mivel a IV. és XV. kerületnek is egyben ő a tűzoltóparancsnoka, nem tudja, hol fog játszani a visszavágón, ha felkérik... Ihász Sándor sportiroda-vezető :Q[jDgjg7®[íű( ]®OTj A Polgármesteri Hivatal (Bp. IV., István út 14.) I. emelet 33/A szobájában hétfőnként 9.00-11.00 óra között dr. Spett Béla jogtanácsos ingyenes jogi tanácsadást tart. Tanfolyamok Szakmunkás-bizonyítványt adó képzéseket indít felnőtteknek az Általános Művelődési Központ (IV., Hajló u. 4.) Választani az alábbi kínálatból lehet: Számítógép-kezelő 130 óra. A tanfolyam ára: 28 000 Ft + vizsgadíj, melyet 3 részletben lehet be­fizetni. Az első részletet, 14 000 Ft-ot a jelentkezés­sel egyidejűleg kérjük befizetni 1996. március 14- ig. A tanfolyam 1996. március 18-i héten indul. Belföldi árufuvarozói szolgáltatást végző vállal­kozók szaktanfolyama. A tanfolyam ára: 14 000 Ft + 11 000 Ft vizsgadíj, melyet 2 részletben lehet befizetni. Az első részletet, 12 500 Ft-ot a jelentkezéssel egyidejűleg kérjük befizetni 1996. április 2-ig. A tanfolyam 1996. április 4-én indul! A foglalkozások hétköznap 17-20 óra között lesznek. Pedagógiai asszisztens: 320 óra. A tanfolyam ára 39 OCX) Ft + vizsgadíj, melyet 3 részletben lehet be­fizetni. Az első részletet. 13 000 Ft-ot a jelentkezés­sel egyidejűleg kérjük befizetni. 1996. március 8-ig. A tanfolyam 1996. március 12-én indul. A foglalko­zások hétköznap lesznek 17-20 óra között. ,13

Next

/
Oldalképek
Tartalom