Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-07-20 / 15. szám
„Gyógyító” hasábok Utrakelünk... A nyaralások megszervezésekor természetes szülői igény a fokozott biztonságra törekvés. Amint elhagyjuk az otthonunkat, csökken a biztonságérzetünk, s félünk a sokszor előre nem látható problémáktól. Főképpen csemeténket féltjük. Hiszen az ápolásánál felmerülő kényelmetlenségek - netán egy-egy betegség, vagy baleset - elronthatják a pihenésünket. Mivel ilyenkor sem a megszokott orvost, sem a közeli gyógyszertárat nem vihetjük magunkkal, meg kell elégednünk orvosunk tanácsaival, néhány feltétlenül szükséges gyógyszerrel és gyógyeszközzel. Gyógyszerkészlet a nyaraláshoz A gyógyszercsomag összeállításakor a leggyakrabban bekövetkező kóros állapotokra kell felkészülni. Számítani kell lázas betegségek, sérülések, napégés (ezt könnyebb elkerülni, mint később kezelni!), hasmenések, hányással járó állapotok és allergiás bőrjelenségek fellépésére. Fontos tudni, hogy orvosi vizsgálat nélkül a gyógyszereknek csak igen kis csoportja alkalmazható. A szülő még idegen környezetben is elsősorban lázcsillapításra és elsősegélynyújtásra törekedjék! A beteg csecsemő és kisgyermek orvosi vizsgálata legtöbbször még a nyaralás nehézkesebb körülményei között sem kerülhető el. Helytelen és veszélyes, ha a szülő önhatalmúan antibiotikumot ad gyermekének. Lázcsillapítás, fájdalomcsillapítás A lázmérő és az orvos által javasolt lázcsillapító kúpok, tabletták becsomagolásáról utazás előtt semmiképp se feledkezzünk meg! A magas láz esetén még kempingezés közben is szükség lehet a hűtőborogatásra vagy a hűtőfürdőre. Érdemes tudni, hogy a legtöbb lázcsillapító fájdalomcsillapító hatású! A sérülések ellátásáról A szülő csak felületes bőrsérülések, horzsolások végleges ellátásra vállalkozzék! Az üdülés során szerencsére ezek a leggyakoribbak. Erre felkészülve vigyünk magunkkal fertőtlenítő, ecsetelő oldatot, egy-egy doboz gyorstapaszt, steril vattát, steril mullpólyát, valamint gézt. (Sebek ellátásához felhasználhatjuk a gépkocsi mentődobozának készletét is!) Sebekre - különösen, ha azok sebészeti ellátást igényelnek - se kenőcsöt, se hintőporokat ne alkalmazzunk! Más lehetőség híján a sebeket tiszta vízzel mossuk ki. Kisebb zúzó- dások borogatásának elkészítéséhez - rögzítéséhez - jó szolgálatot tesz, ha kéznél van néhány biztosítótű. Napszúrás, napégés E két „baleset” vízparti nyaralásunkat rögtön az első napokban megkeserítheti. Csecsemőnket, kisgyermekünket ezért ne tegyük ki közvetlen, erős, déli napsütésnek! Vízparton, strandon árnyékos, sekély vizű helyet keressen az, aki kisgyermekkel érkezik. A csecsemőt kora délelőtt vagy késő délután fa alatt, szűrt fényben napoztassuk! A fokozatosságra nagyon ügyeljünk: a napszúrást napernyő és kiskalap használatával védhetjük ki. Kisgyermek naptól kivörösödött bőrére jó hatású, ha bőrnyugtató kenőcsöt alkalmazzunk. Hányás, hasmenés Nyáron és az otthoninál labilisabb higiénés feltételek között gyakran megzavarhatják a családi pihenését hasmenéssel és hányással együtt járó gyomor-bélbetegsé- gek. Ezeket túlnyomórészt vírusok, kisebb részben baktériumok okozzák, de lehet mögöttük táplálási hiba is. Függetlenül az alapvető októl, a hányásokkal és híg székletekkel igen sok folyadékot és sót veszíthet a szervezet. Ez elsősorban csecsemők és kisdedek számára jelentheti a kiszáradás veszélyét. Ezért minden esetleges gyógyszeres kezelést megelőzve a legfontosabb ilyenkor a beteg gyomor- és bélrendszert nyugalomba helyezni, mégpedig az etetés, a megszokott táplálás felfüggesztésével.- A folyadékpótlást azonban haladéktalanul meg kell kezdeni: hűvös, enyhén megsózott teával, limonádéval, a „sokszor keveset” elv szerint. Az érthetően nagyon szomjas, mohón inni akaró kisgyermeket ne engedjük egyszerre sokat kortyolni, mert a beteg gyomor a nagyobb mennyiségeket szinte biztosan kiveti magából. A folyadékot kanalanként, 5-10 perces időközönként adjuk! A kisgyermek hasmenésének megfékezésére néhány órás teáztatás után - ha a hányás már mérséklődött - elkezdhetjük kevéske, sós vízben főtt sárgarépával, vagy reszelt almával a kínálgatásl. A vízben főtt és áttört répa levét - élvezhető arányban - a teába is belekeverhetjük. A néhány óra alatt nem szűnő hányás és nem ritkuló hasmenés mindenképpen orvosi vizsgálatot igényel. A tünetek javulása esetén ne azonnal, hanem fokozatosan szüntessük meg a diétát. A normál táplálékra való visszatérés napokat vesz igénybe, s néha még 1-2 hét múlva is tekintettel kell lennünk a csecsemő „gyenge” gyomrára. Utazáskor szokott előfordulni az úgynevezett mozgásbetegség okozta hányás is. Ezt a járműre szállás előtt fél órával beadott, orvosunk által javasolt készítménnyel lehet kivédeni. Allergiás bőrjelenségek A csalánkiütések és rovarcsípések kezelésére úticsomagunkban rázókeveréket, esetleg gyulladást csökkentő gélt csomagolhatunk. Méhcsípések ellátásánál mindig gondoljunk a fullánk eltávolítására is. Ha kisgyermekkel utazunk, üdülünk, szeretnénk minden váratlan eseményre, balesetre felkészülni. Noha ez természetesen nem lehetséges, mégis talán az itt leírtak némi segítséget nyújtanak ahhoz, hogy ne szorongással, hanem örömteli várakozással keljünk útra. I)r. Kálmán Mihály gyermekorvos BAZE PER GELATO* flmi természetes, az utánozhatatlan, az ellenállhatatlanul finom! fagvlaltkülönlegességek. Csokoládé Milka-csokival, tejszínes eper, joghurtos fagylaltok, eredeti tiramisu, „gumibogyó" (málnafagyi gumicukor macikkal) stb. Süteményspecialitások: eredeti tiramisu, joghurtos szeletek, „feketeerdő" (meggyel ízesített tejszínes kocka) Ünnepélyes alkalmakra tortakülönlegességek, örök emlékű tortadíszek, ßp. IV., Baross u. 130. (pavilonsor) Tel.:160-2503 Oívasóiníi írják ♦ ♦ Rovatunk az Önök véleményét tárja az olvasó elé, az írások tartalmával az Újpest szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Szerkesztőségünk - terjedelmi korlátozások miatt - a beküldött leveleket, írásokat rövidítve közli. Tisztelt Szerkesztőség! Nagy örömet szereztek Káposztásmegyer gyerekeinek a Park Óvodánál átadott játszótérrel. Külön öröm volt, hogy az átadás köré műsort is szerveztek. Nagy izgalmat jelentett az iskolásoknak a szereplésre való felkészülés, és a családok örömmel nézték gyerekeik jól sikerült produkcióit. Volt azonban a napnak egy olyan pillanata, amikor megbicsaklott a gyerekközpontúság, a gyerekeket féltő, óvó szeretet. Egy óra tájt gladiátorok foglalták el a színpad előtti gyepet, akiknek műsorát a csoport római patríciusnak öltözött tagja kommentálta, vezette a színpadról. A százötvenkétszáz fős - zömében gyerek - közönség körbeülte a teret és érdeklődve figyelte a harcosokat. Véget ért az első viadal, a téren állt a fegyvertelen vesztes és legyőzője. A patrícius pedig a mikrofonba kiáltotta, hogy az ősi hagyományok szerint a nép ítélkezhet a legyőzött felett. Mit kíván a nép? Mi legyen a legyőzött sorsa? Élet? Vagy halál? És a közönség döntött. A túlnyomórészt nyolc-tíz éves forma gyerekek, vékony hangjukon halált kiáltottak. Jézus óta tudjuk, hogy hiába akarná az egyes ember a Jót, az Életet választani, a tömeg mégis Barabást, halált kiállt. Miért kell a tételt újra igazolni? Miért kell halált kiáltatni a gyerekkel? Ehhez képest már elhanyagolható kérdés, de miért kell eljátszani a kivégzést halál- hörgéssel, rángatódzással a gyerekekről szóló ünnepen, a gyerekeknek? Név és cím a szerkesztőségben Betörés ellen biztonság Simon-féle BIZTONSÁGI AJTÓ Minősítette: RENDŐRSÉG, MABISZ, ÉMI Megrendelhető: a 06-27-341 -134-es telefonszámon Q ■■ t: ■ - FäS: