Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-12-16 / 29. szám
ÚJPEST Amit főznek, meg is eszik... No és amit varrnak, felveszik, hímzéseikkel pedig az otthonukat díszítik. S akik mindezt megteszik: 14-16 éves lányok, az Újpesti Háziasszony- képző Szakiskola hallgatói. Amikor 1990 szeptemberében kísérletként megkezdte működését a kétéves szakiskola, fenntartásokkal fogadták. Csak a tanárok és a szülők érezték igazán hasznát és nem utolsósorban szükségét. Nem titok ugyanis, hogy az általános iskola 8. osztálya után ide nem a legjobb osztályzatú tanulók jelentkeznek. De ennek az iskolának éppen az a feladata, hogy azokra az értékekre építsen, amelyek ezekben a fiatalokban megvannak, ám számukra nem volt olyan lehetőség, hogy ezeket látványosan, elismerésre méltóan bizonyítsák. Immár ötödik tanév bizonyítja, hogy akik hittek hasznosságában, nem csalódtak. Sőt! A szülők örülnek, hogy gyerekeik magukra találtak, hogy érdekli őket, amit csinálnak, szeretnek iskolába járni, s mindazt, amit kedvvel megtanulnak, egyéniségüket jó irányba formálja. Az iskola nevében is benne van: itt leendő háziasszonyokat képeznek. S nem is akármilyeneket. Éppen úgy nélkülözhetetlenek itt az elméleti (közismereti) tantárgyak, az irodalom, történelem, földrajz stb., mint ahogy az általános kulturális képzettséget az élet megköveteli. Magasabb óraszámúak a szakmai elméleti, illetve a gyakorlati órák. Melyik ezek közül a legérdekesebb? Van olyan kislány, áki a csecsemő- és betegápolásban tűnik ki; van akinek a gépírás-levelezés adott kedvet a majdani továbbtanuláshoz; mások a háztartásvezetésben ügyeskednek. Hitte volna-e valamelyik mama is, hogy lányának egyszer majd örömet jelent a mosás, a vasalás? Nem is beszélve a kézimunkázás gyönyöreiről. Mert túlzás nélkül állítják: csodálatos dolog az, amikor már az ötödik kötésmintaváltozat kerül ki a kezük közül. No, és milyen óriási élmény a saját készítésű, jól sikerült vadashús. (A sütés-főzés tudományára Mayer András mesterszakács, a tv Juli-suli tanára okítja a lányokat.) Örülhet az a fiú, aki ilyen sokat tudó lánynak köti be a fejét. A konyhatechnikával, a vendéglátással, a lakáskultúrával kapcsolatos ismeretek megannyi gyakorlati, esztétikai - kulturális - többletet adnak a választott munka, sőt az élet jobbá, szebbé tételéhez. A lányok: Viktória, Ildikó, Katalin, Andrea, Bernadett, Szilvia, Anikó, Noémi, Hajnalka nyíltak, őszinték. Azt mondják, szeretik ezt az iskolát. Szeretik a pedagógusokat, mert felnőttként kezelik őket. Becsülik az őszinte légkört, azt, hogy tanárnőik anyák és barátnők is, s olyan bizalmas témákat is megbeszélhetnek velük, amelyekben otthon nem kapnak tanácsot, „eligazítást”. Az egyik kislány bevallja: korábban rosszul tanult, és itt „jól felhozta magát”. Ez neki nagyon nagy dolog. A másik lány nem titkolja: ő „határozatlan egyéniség”, és örül, hogy a környezet hatására magára talált. (S az is jó dolog, hogy ezeket a változásokat anyu, apu észreveszi és méltányolja.) Sokat jelent a diákok közötti baráti légkör is. Az iskola jó híre egyre terjed, és ezt maguk a diákok terjesztik szóval és tetteikkel. A nyári szünet idején szállodában, üdülőben, bölcsődében, kórházban vállalt gyakorlati feladataikat elismeréssel méltányolták. (A jó hír is közrejátszott abban, hogy a Csemege Julius Meinl 12 terítékre való szép porcelánkészlettel és evőeszközzel segíti a gyakorlati munkát.) A második év végén - sikeres vizsgák után - a diákok szakiskolai bizonyítványt kapnak, amellyel elhelyezkedhetnek, illetve továbbtanulhatnak. Itt kell megjegyezni, hogy 1992 óta az iskola lehetőséget biztosít a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elsősegélynyújtó hatósági vizsga letételéhez. Mód van baby-sitter tanfolyam végzésére is. Azok a lányok, akik kézi-gépi varrásban ügyesek, textiles és ruhaipari varró szakmunkás-bizonyítványt is szerezhetnek. Kell-e, lehet-e ennél több jót egy iskoláról elmondani? Azt mindenképpen, hogy az eredmények a tantestületnek sok türelmébe, törekvésébe kerültek. Dr. Malicskó Lászlóné, az iskola helyettese, a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy olyan fiataloknak tudtak életcélt adni, akik valamilyen ok miatt hátrányos helyzetbe kerültek, s nem találták helyüket. Óriási eredmény, hogy a fiatalok némi „kitérő” után reális célokat tűzhetnek ki maguk elé. Megismerték a tanulás és a munka formáló erejét, akaraterejük, önbizalmuk, sőt önkontrolljuk „lett”. Ezek pedig olyan emberi értékek, amelyekre építeni lehet. Az iskolai karácsonyi készülődésben a virágkötészeti foglalkozáson adventi koszorúkat csináltak a lányok. Az ünnepi gyertyák fényei minden bizonnyal meghittséget és boldog örömet sugároznak...- m - i Cselgáncsverseny Ismét érdemes volt..* ... a II. COMEX Kupa elnevezésű cselgáncsversenyen részt venni, vagy akár csak nézőként élvezni a színvonalas versenyt. Ezen a napsütötte november végi szombaton nemcsak egy cselgáncsverseny zajlott, hanem egy dzsúdóörömünnepnek is részese lehetett a közönség. Már a verseny kezdete előtt nagy izgalommal és zsivajjal készültek a gyerekek a játékos vetélkedőre és a későbbi versenyekre. Csak finom erőszak ráhatásával lehetett a gyerekeket a kupáktól, az érmektől és a rengeteg ajándéktól távol tartani. A meghívott egyesületek javarésze mintegy 110 kisgyerekkel és serdülő versenyzővel jelent meg. Miközben az egyik tatamin a serdülőkorú gyerekek férfias erőbedobással és kitartással küzdöttek egymás ellen, addig a másik tatamin a kisgyerekek számára megkezdődött a játékos vetélkedő. A vetélkedő során — néha a tatamiból is alig kilátszó gyerekek - a dzsúdó alapelemeinek alkalmazásával vetélkedtek. Volt dzsúdóöv-kötöző verseny, és túl az esések és tompítások bemutatásával, a dzsúdó minden alapeleme. Eme játékos bemelegítés után megindult a gyermekek többségének valószínűleg első dzsúdóversenye. Nemzetközi bírók vezetésével szabályos versenyeket vívtak, fiúk-lányok is egymással és olyan hihetetlen akarással, hogy a legyőzőiteknél gyakran eltört a mécses, de mire az eredményhirdetésre került sor, már szárazon és tisztán ragyogtak a szemek. A verseny eredményhirdetése még azok számára is felejthetetlen marad, akik már ilyen eseményt láttak. A kisgyerekek elragadóak és tüneményesek voltak - bár néha azt sem tudták, hogy a dobogó melyik fokára kell felállni és ebből kisebb bonyodalmak származtak. Némelyik győztes versenyző nyakában lógó érme majdnem a térdéig ért. Álljon itt végül is az eredménylista: Serdülőknél a 11. COMEX Kupát a BHSE versenyzői nyerték, 11. helyezett az UTE COMEX egyesülete lett, III. helyezett az albertisai sportklub. Kisgyermekeknél a kupát hatalmas pontszámfölénnyel az UTE COMEX versenyzői nyerték. A verseny szervezői a Judo Újpest Alapítvány Kuratóriumának tagjai ezúttal is köszönetét mondanak az anyagi támogatásért és a helyiség biztosításáért a CO- MEX Budapesti Telefon Alközponti Kft.-nek, illetve a IV. kerületi önkormányzatnak. Kemény Gábor Judo Alapítvány