Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-08-18 / 16-17. szám

Újpesti Vári .-napok '94 Kinek a játszmája? Sajtótájékoztató a készülő fővárosi törvényről Államalapító királyunk... ... I. István, akire augusztus 20-án emlékezünk. (Megemlékezésünk a lap 2. oldalán. Illusztrációnk Thuróczi János krónikájának fametszete) Politikai ultipartinak, melyben a kerületi önkor­mányzatoknak egyetlen lap sem jár és a lapjárás az MSZP-nek, az SZDSZ-nek és a fővárosnak kedvez - nevezte az önkormányzati törvény részét képező fővárosi törvény előkészítését dr. Derce Tamás, aki a Budapesti Külső Kerületek Szövetsége soros el­nökeként augusztus 4-én az újpesti városházán tar­tott sajtótájékoztatót. A soros elnök újpesti polgár- mestert egyetértésükkel, sőt jelenlétükkel is támo­gatták a jelenleg 10 budapesti kerületet tömörítő szövetség polgármesterei, valamint például a III. és VII. kerület első emberei is, akik megjelenésükkel bizonyították: ugyan nem tagjai a szövetségnek, de egyetértenek az itt elhangzókkal. Az Újpest újság olvasói már értesülhettek arról, hogy az István út 16. szám alatt lévő üzletek be­zárnak és új helyre költöznek. Az épülettömb még a nyár során szanálásra kerül. Ezen a területen a IV. kerületi önkormányzat régi álma - egy digitális telefonközpont - valósulhat meg a közeljövőben. Az itt megkezdődő beruházással hosszú idő után kedvezően alakulhat a városrész telefonhelyzete. Az előzményekről és a tervekről faggattuk Nagy Istvánt, az önkormányzat szociális alpol­gármesterét.- Újpesten ma közel 8-10 ezren várnak tele­fonra. A kerület egyes részei, elsősorban a vá­rosközpontban lévő lakótelepek, ahol korábban az első kötvényes telefonokat bevezették, közepesen ellátottak, míg Káposztásmegyeren szűkös a telefonhelyzet. A sajtótájékoztatón dr. Derce Tamás elmondta: kénytelenek a sajtó nyilvánosságát kérni ahhoz ugyanis, hogy a főváros kerületeinek polgármes­terei továbbra is szeretnének részt venni a tör­vényalkotás és a módosítások előkészítésében, mert úgy érzik, az elmúlt 4 évben szert tettek annyi tudásra és tapasztalatra, amely hasznos le­hetne a jogalkotók számára. A szövetség e szán­dékát még a kolíciós tárgyalások idején írásban megküldte a 2 vezető párt vezetőjének, de érthe­tetlen módon az SZDSZ-től egy általánosságokat tartalmazó levél, az MSZP-től még ennyi sem ér­kezett válaszként. A város vezetése hosszú ideje már többféle megoldáson gondolkodott. Előrehaladott tár­gyalásokat folytattunk ä szomszéd kerületben működő Palota Com-mal. Sokáig úgy tűnt, hogy a két terület valamilyen közös megoldást keres a problémák orvoslására. A palotaiak azt ter­vezték, hogy a lakosságtól előre beszedett pén­zekből, önerőből valósítanak meg telefonfej­lesztést. Az igénylőknek 12-15 ezer forintot kel­lett volna előre befizetniük. Aki azonban ismeri a telefonfejlesztés pénzügyeit, az tudja: ma a fővárosban egy állomás létesítése csaknem 90 ezer forintba kerül. A közös együttműködés má­sik gondja, hogy a Palota Com szakemberei el­sősorban a káposztásmegyeri részek fejleszté­sére koncentráltak. (Folytatás a 2. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon) Decemberig elkészül Új, digitális telefonközpont épül az újpesti városközpontban CENTRUM Családi bevásárlóhét sok meglepetéssel mg. 3-ig a Centrum Újpesti Áruházban J

Next

/
Oldalképek
Tartalom