Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-03-10 / 3. szám

ÖNKORMÁNYZAT ira szánt forrás a kétszeresére növekedett, így többek között a Bélatelepi és Zrínyi útnak is elkészülnek a felújítási tervei. Riz Levente elmondta, hogy a büdzsé részét képezi a gödöllői HÉV és a kettes metró összekö­tése és a keresztúri szárnyvonal kialakítása projekt építési enge­délyes tervének kidolgozása. Csökkenő munkanélküliség A polgármester szót ejtett még a kerületi munkanélküliségi adatokról. „2012-ben 2255 hi­vatalosan nyilvántartott XVII. kerületi állástalan volt, idén januárban viszont csak 1650- en voltak, tehát a kerületi re­gisztrált munkanélküliek száma 27%-kal csökkent.” A közfog­lalkoztatás terén 2016-ban is kitesz magáért Rákosmente, négyszáz főt kívánnak foglal­koztatni ilyen módon. „Bérezé­süket 70%-ban az állam fedezi. A diákmunka keretében több mint száz fiatalnak biztosítunk nyári munkalehetőséget és ke­resetet. Itt 95%-os az állami tá­mogatás.” Február elején Rákoskerten adták át az első babncsomagot, mert itt született az első 2016- os rákosmenti baba. „A gyer­mek születésétől kezdődően három hónapig igényelhető a babacsomagunk, amely kivétel nélkül minden rákosmenti ba­bának jár. Jöjjenek érte bátran és ne feledjék az „Ültess egy fát gyermekednek!” programunkat se!” — hangzott a bíztatás. A polgármester beszámolt arról a közelmúltban kihelyezett két sebességmérő berendezésről, amely jelzi az autósoknak, ha túllépték a megengedett sebes­séget. „Ez egy úttörő kezdemé­nyezés, ha beválik, folytatjuk telepítésüket.” Közbiztonsági beszámoló Szikszó Sándor r. alezredes is­mét a trükkös csalókra hívta fel a figyelmet. „Az elmúlt testületi ülés óta két ilyen bűnözőt is si­került elfognunk, akik előzetes letartóztatásban vannak. Ám a jelenség így sem szűnt meg, sőt, újabb módszereket eszelnek ki. A legújabb a telefonos értesítés arról, hogy pénzt nyert az illető, de előtte mégis neki kell elutal­nia egy bizonyos összeget. Ne dőljenek be ilyeneknek!” A kapitány elmondta, hogy sikeres bűnmegelőzési előadást tartottak idősek részére a kapi­tányságon. „A kollégáim ismét találtak két nagytestű kutyát, amelyeket a chipleolvasó se­gítségével vissza is juttatunk a gazdáikhoz. A sebességlassí­tó jelzőtáblát igen hasznosnak gondolom én is." - jegyezte meg Szikszó. Lukoczki Károly (MSZP) ironikusan megjegyez­te, hogy pompásan fékeznek e táblák hatására a kerületünkbe érkező autósok. Hatvani Zoltán (Fidesz) frak­cióvezető arról tájékoztatta a testületet, hogy a képviselők és a bizottsági tagok, kötelezettsé­güknek eleget téve, határidőre benyújtották a vagyonnyilat­kozataikat, amelyek az önkor­mányzat honlapján olvashatók. Napirenden Elsőként az óvodavezetői pályá­zatok elbírálásához kapcsolódó véleményező bizottság tagjait választották meg (19 igen, 2 tartózkodás). A korábbi há­rom fő közül ketten továbbra is részt vesznek a munkában, a gyermeket váró Ughy Gabri­ella irodavezető helyére Fohsz Tivadar alpolgármestert és Var- júné Fekete Ildikó, tankerületi igazgatót választották meg. Ezt követően az államháztartástól kapott pótlólagos támogatások miatt egyhangúlag módosítot­ták a költségvetési rendeletet. Költségvetés 2016 - a fejlesztések éve „A fejlesztések költségvetése az idei büdzsé. Beruházásokra 2,5 milliárd forintot fordítunk, foly­tatjuk a dinamikus fejlesztése­ket. Örömteli, hogy a kiadások és a bevételek között egyensúly van, intézményrendszerünk ta­karékosan és hatékonyan műkö­dik. A bevételek tekintetében erőteljes növekedés tapasztalha­tó. Az államtól érkező normatív támogatások idén 163 millió forinttal emelkednek, gyermek- étkeztetésre és szociális felada­tokra jelentős forrásokat bizto­sítanak. 400 millió forinttal nő az iparűzési adóból származó be­vételünk, amelyet a Fővárostól megosztottan kapunk, összesen 5,2 milliárd forinttal számolha­tunk idén e téren. Költségve­tésünk további stabil bevételi forrása a 800 milliós bevételt jelentő repülőtéri telekadó, va­lamint az építményadó. A kiadások terén a beruhá­zásoknak három fontos straté­giai iránya van: az egészségügy (Péceli úti rendelő felújítása), a városrehabilitáció (Rákoskert és Rákoscsaba alközpontjainak korszerűsítése és a Szent Kereszt tér melletti terület felújítása), továbbá a közlekedésfejlesztés, közúthálózat fejlesztése. A Feri­hegyi út meghosszabbítása idén befejeződik, 422 millió Ft jut a földes utcák leaszfaltozására, 100 millió Ft bitumenpermetes felújításra, út-, járda- és közte­rület-fenntartásra 350 millió Ft áll rendelkezésre, 91 milliót vízvezeték építésre, 83 milliót szennyvízcsatorna-építésre, 40 milliót járdaépítésre fordítunk. Támogatjuk a panelépületek korszerűsítését, idén a családi házak energetikai felújítására is biztosítunk pályázati keretet. Folytatjuk a kültéri fitneszpá- lyák építését, erre 15 millió fo­rint áll rendelkezésre. 76 millió forinttal támogatjuk a rendőr­ség térfigyelő kamerákkal kap­csolatos járőri tevékenységét. Erre külön gépjárművet is vet­tünk számukra." Jelentős tartalékok - milliárdos beruházások „Az önkormányzat költség­vetése jelentős tartalékokkal rendelkezik, amely képessé tesz bennünket többmilliárdos fej­lesztések megvalósítására is. Az egyik ilyen projektünk a szak­rendelő bővítése, a másik pe­dig a Sportcsarnok. Az utóbbi tekintetében már a kezemben van a kormány előterjesztésé­nek tervezete, amit most vég­legesítünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. A kormány április előtt dönteni fog támoga­tásáról. Két héttel ezelőtt a mi­niszterelnökkel egyeztettem egy hosszabb beszélgetés keretében, amely ezt a témát is érintette, a kormánydöntés csupán néhány hét kérdése, az előkészületeket fel kell gyorsítani (közmű-en­gedélyezési eljárások, kültéri sportterület megtervezése).” - összegzett a polgármester. Lukoczki szerint azért nem született módosító indítvány a büdzséhez, mert azt egy alkalom kivételével sosem fogadta be ez a testület. „Dicséretes, hogy öt­millió forintra nőtt a civil szer­vezetek támogatása. A családi házak felújítására szánt tízmil­lió forintos támogatás viszont nagyjából két családi házra lesz elegendő, ettől azért nem kell elájulni, még egy nulla jó lett volna az összeg mögé.” — mond­ta a szocialista politikus. 2016. március 10. 3 Szikszó Sándor rendőrkapitány

Next

/
Oldalképek
Tartalom