Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)
2016-03-10 / 3. szám
ONKORMANYZAT A polgármester megjegyezte, hogy a képviselők tavaly ösz- szesen 39,4 millió forinttal támogatták a civil szervezeteket a keretükből. „A családi házak támogatásánál nem a teljes felújítás támogatása a cél, a kommunizmus ideje lejárt, energetikai jellegű beruházásokat fognak finanszírozni. Legjobb az lenne, ha az állami támogatásokhoz tudnánk kapcsolni ezt a forrást.- magyarázta a városvezető. Elsőként hagyták jóvá az önkormányzat saját bevételei ösz- szegét, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek három évre várható összegét a határozat 1. sz. mellékletét képező táblázatban meghatározottak szerint (19 igen, 2 tartózkodás). Másodikként a „Rákosmente pótlék” biztosításáról határoztak egyhangúlag - bértömeg formájában - az önkormányzat intézményeiben, illetve kizárólagos Önkormányzati tulajdonú cégében foglalkoztatott mindazon dolgozói számára, akik legalább egy éve alkalmazásban állnak, valamint havi bruttó jövedelmük nem éri el a 140.000 Ft-ot. A bértömeg létszámarányosan kerül az érintett szervezetek között felosztásra. Harmadikként az Óvodai Finanszírozási Koncepciót fogadták el (21 igen), végül a költségvetési rendelet jóváhagyása következett (15 igen, 6 tartózkodás). „A közösség lámpásai"- további együttműködés a látássérültekkel Egyhangú döntés született együttműködési megállapodás megkötéséről a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyar- országi Regionális Egyesületével, valamint a „A közösség lámpásai” program további működésének támogatásáról. „Az együttműködés több éve tart, ennek keretében az óvodákban tartunk érzékenyítő előadásokat, ahol látássérült emberek mesélnek életükről. Fontos célunk az is, hogy közösségbe vigyük a kerületi látássérülteket.”- jegyezte meg Riz Levente. OFE beszámoló Elfogadták az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület XVII. Kerületi Szervezete 2015. évi szakmai beszámolóját (21 igen), a polgármester megköszönte a munkájukat, amellyel a fogyasztókat segítik. Balogh Imre, az OFE kerületi vezetője elmondta, hogy hetente egy-két üggyel tudnak foglalkozni érdemben. Balogh erősebb publicitást kért az OFE számára a kerületi médiumokban. Rózsahegyi Péter (Fidesz) felajánlotta, hogy a Ligeti Hírlevélben is megjelentetik az OFE fogadóóráit. Közfoglalkoztotás 20 / 6 Kérelem benyújtásáról döntöttek egyhangúlag a 2016. évben közfoglalkoztatáshoz nyújtandó támogatások elnyeréséhez. Az önkormányzat 400 főt kíván foglalkoztatni ebben az évben szinte kivétel nélkül nyolcórás munkaidőben. Ezt követően módosították a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ Alapító Okiratát (21 igen), valamint elfogadták a Szervezeti Működési Szabályzatát és Szakmai Programját (21 igen). Honvédelmi hagyományok ápolása, hazaszeretetre nevelés Egyhangúlag határoztak a magyar állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő szakanyagok térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásával kapcsolatos igény Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé történő benyújtásáról. Rákosmente Önkormányzatának Önkéntes Polgári Védelmi Szervezetét a Báró Podmanicz- ky III. János Honvéd Egyesület adja. Az egyesület ifjúsági katasztrófavédelmi versenyek és a Szabadság Sugárúti Általános Iskola Honvédelmi Napjának együttműködőjeként, a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok egyik fő szervezőjeként évről évre sokat tesz a honvédelem tárgyi emlékeinek bemutatásáért, az ifjúság önzetlen hazaszeretetre neveléséért. A fővárosi viszonylatban is egyedülálló járműparkkal rendelkező egyesület feladatának tekinti az egykori Magyar Néphadsereg eszközeinek, járműveinek, hagyományainak ápolását. Döntés született a Péceli út 106. szám alatti (hrsz.: 128284/0/A/5) földszinti, 83 m2 alapterületű helyiség bérbeadására az Országgyűlés Hivatala részére bruttó 166 ezer forintért havonta (21). „Az országgyűlési képviselők jogosultak képviselői irodát működtetni a választókerületükben, ezt Dunai Mónika kezdeményezte. Ennek teszünk most eleget.” — jegyezte meg a polgánnester. Lukoczki is jelezte, hogy pártja számára szükséges lenne egy irodahelység. A Keresztúri úti közúti felüljáró tulajdonjogának rendezése Javaslat született a MÁV hatvani vasútvonalat áthidaló Keresztúri úti közúti felüljáró tulajdonjogának rendezéséről (21 igen). A Keresztúri úti felüljáró építése még a XVII. kerületi Tanács VB Műszaki Osztálya beruházásában történt. A kivitelezés azért készült saját beruházásban, mert kerületünk fejlődése, az itt élők számának növekedése megkövetelte a közúti közlekedési rendszer bővítését. A Fővárosi Tanács terveiben ez a fejlesztési cél nem szerepelt, így a helyi döntések értelmében a Pesti út szélesítése, valamint a Keresztúri út és felüljáró építésére a XVII. kerület beruházásában került sor az 1980-as évek végén. A X-XVI1. kerületet összekötő közúti felüljáró átadás-átvételére 1988 januárjában, a forgalomba helyezésre a következő hónapokban került sor. A Tanács szándékában volt, hogy a megépített felüljárót a Főváros részére kezelésbe, tulajdonba átadja, erre azonban nem került sor mostanáig. A kerület az évek során számos alkalommal kérte a felüljáró tulajdonjogának rendezését, több levélváltás volt az önkormányzat és Fővárosi önkormányzat, valamint az önkormányzat és az illetékes hatóságok, felügyeleti szervek között. Mivel a felüljáró burkolatának Üzemeltetéséről, fenntartásáról jelenleg is a Főváros gondoskodik, ezért annak vagyonjogi rendezése, a Főváros részére történő átadása útján, halaszhatatlan. „Egyértelmű, hogy nem a mi dolgunk fenntartani ezt a felüljárót.”- szögezte le a polgármester. XVII. Keresztúr Nevű Települések Találkozója Pályázat benyújtásáról döntöttek egyhangúlag az „Európa a Polgárokért" programon belül meghirdetésre kerülő „Testvérváros-program” elnevezésű intézkedésre. A Keresztúr Nevű Települések Szövetségének HÍRHOZÓ I Hernádi Gyula és Lukoczki Károly